Csányi Péter: Az OTP-vel készül Európa egyik legnagyobb szuperszámítógépe

Interjú2021. dec. 20.D.J.

A magyar mesterséges intelligencia kutatás és fejlesztés területén eddig volt egy űr, amit ezzel a fejlesztéssel betölthetünk – mondta el a növekedés.hu-nak Csányi Péter az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, annak apropóján, hogy a pénzintézet és az Innovációs és Technológiai Minisztérium Európa egyik legnagyobb szuperszámítógépének fejlesztésébe kezd bele.

Milyen feladatokat fog ellátni a leendő magyar szuperszámítógép? Melyek a legígéretesebb felhasználási területek?

A szuperszámítógép az a környezet, amely lehetővé teszi számunkra, hogy mesterséges intelligenciát (MI) fejlesszünk, a létrehozott magyar nyelvű MI modell pedig az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával elérhetővé válik majd a köz- és a magánszféra, valamint a felsőoktatás intézményei számára is. Konkrétan négy fő felhasználási területet látunk: az agráriumot, az egészségügyet, a közlekedést és az oktatást.

Az elmúlt 20 évben két igazán nagy, transzformális erővel bíró technológia látott napvilágot.

Az egyik az internet, a másik pedig a mobiltelefonok előretörése a kapcsolódás és az alkalmazások szintjén. A mesterséges intelligencia a harmadik ilyen jellegű transzformális technológiai környezet, amely átalakítja a fejlesztési és kulturális folyamatokat, növeli a sebességet és nagymértékben elősegíti a személyre szabott ügyfélkiszolgálást, amely számos ágazatban óriási előrelépést jelenthet.

A szuperszámítógép egy mesterséges intelligencián alapuló öntanuló magyar nyelvi modell kiépítésében vesz részt. Mondana példákat rá, hogy ez a modell mi mindenre lesz képes?

A célunk a világ egyik legfejlettebb nyelvi modelljének megalkotása, amelynek köszönhetően képesek leszünk nagy mennyiségű szöveges információt gyorsan feldolgozni, ezzel rövidülnek a munkafolyamatok, a monoton, ismétlődő feladatokat az MI végzi el a jövőben.

Mindez leginkább az ügyfélszolgálatban, a perszonalizált ügyfélkiszolgálásban és a döntéselőkészítésben eredményezhet majd gyökeres változásokat.

Az ügyfélszolgálat esetében például azzal, hogy a mesterséges intelligencia átvállalja a repetitív feladatok terheit, a munkatársak többet tudnak a nagyobb hozzáadott értékű ügyekkel foglalkozni.

A döntéselőkészítésben sokkal gyorsabban és több szempontot tudunk figyelembe venni a nagy mennyiségben rendelkezésre álló adatnak köszönhetően, a személyre szabott ügyfélkiszolgálás pedig nagymértékben tudja javítani az ügyfélélményt és ajánlataink hatékonyságát.

Nagyságrendileg mennyibe kerül a szuperszámítógép felépítése?

A projekt költsége üzleti titok, ezért erre nem tudok válaszolni. Azt viszont el lehet mondani, hogy a technológiát szállító partnerünk, az amerikai SambaNova egy olyan megoldást fejlesztett ki, amely a megszokottnál nem csak lényegesen kisebb költségek mellett, de sokkal rövidebb idő alatt is teszi lehetővé egy szuperszámítógép megépítését,

és – ami szintén nagyon fontos – a hagyományos technológiák környezeti terhelésének töredéke mellett teszi mindezt.

Van máshol példa rá, hogy egy bank ilyen kiemelt szerepet vállaljon egy szuperszámítógép építésében? 

Információink szerint ez az első eset, hogy kereskedelmi bank ilyen volumenű mesterséges intelligencia fejlesztésébe kezd, ilyen fejlett magyar nyelvi modell létrehozására pedig korábban egyáltalán nem volt példa. Az ITM-mel kötött partnerségnek köszönhetően Magyarország és az OTP Csoport egyedi szerepbe kerül a régiónkban az MI technológiával kapcsolatos kutatás és fejlesztés területén.

Az OTP-t mi sarkallta arra, hogy ebbe belevágjon?

Az OTP Bank Digitális Stratégiai egyik alapvetése, hogy a világ nagy sebességgel változik és ezért nem tudhatjuk igazán, hogy fog kinézni a „bankolás” 10 év múlva, miként fognak működni a különböző ökoszisztémák. Ha ezt az alapvetést elfogadjuk, hitünk szerint a legcélravezetőbb megközelítés, ha képességeket építünk.

Képességeket az infrastruktúra szintjén, a fejlesztések szintjén és nem utolsó sorban a transzformális erővel bíró technológiák szintjén. A szuperszámítógép és a GPT-3-as nyelvi modell megépítése önmagában is fontos, de legalább annyira fontos az út, amin eljutunk a célig,

mert ezen az úton kell megtanulnunk a vállalat minden szintjén, hogy ez a fajta fejlődés mit jelent számunkra, miként tudja könnyebbé, hatékonyabbá tenni az életünket.

Egy ilyen egyedülálló mesterséges intelligencia létrehozása nemcsak fejlesztési, hanem kutatási feladat is, és mivel ilyenre korábban Magyarországon nem volt példa, magunknak kell kijárnunk az utat és kifejlesztenünk egy olyan kapacitást, képességet, ami mind a nemzetközi OTP Csoport, mind a magyar piaci szereplők működésében jelentős változást eredményezhet.

Mi úgy véljük, hogy az a mondás, mely szerint a „következő időszak olaja az adat lesz”, némileg módosul:

az igazi érték ott tud képződni, ahol a nagy mennyiségű adatból információ lesz és az információt értelmezni is tudjuk.

Ehhez járul hozzá a magyar nyelvi modell megalkotása - később kiegészülve azon országok nyelveivel, ahol az OTP Csoport jelen van -, amely eddig példátlan hatékonysággal biztosít majd átjárást a gépi nyelvek, illetve az írott és beszélt nyelv értelmezése között.

Mikor áll üzembe a szuperszámítógép?

2022 első negyedévében elkezdődik az a K+F munka, aminek a végeredménye egy GPT3-as fejlettségi szintű magyar nyelvi intelligencia lesz. A végeredmény megszületésének idejére vannak szállítói becslések, én azonban szívesebben beszélek majd erről, amikor már kézzelfogható eredményünk van.

Ez gyorsabb lesz, mint az európai rekordernek kikiáltott német szuperszámítógép, amelynek a maximális számítási kapacitása 44 petaflops?

A petaflops méret nagyon fontos paramétere az infrastruktúrának, de messze nem a legfontosabb. Sokan ezt a jellemzőt teszik az összehasonlítás középpontjába, ami félrevezető lehet, hiszen a gép adatfeldolgozási sebessége - amit a petaflops jelöl - csak azt határozza meg, hogy egy adott időablakon mennyi adatot tudunk „átengedni”, és ezáltal a mesterséges intelligencia milyen gyorsan képes tanulni.

Mi viszont nem ebben mérjük a projekt jelentőségét: sokkal fontosabb, hogy egy hiánypótló kapacitást hozunk létre, hiszen a mesterséges intelligencia fejlesztése jellemzően angol nyelven történik, és ezek az MI-k a más nyelvű szövegekkel nem tudnak dolgozni, tehát magyar nyelvterületen nem lehet őket hasznosítani.

A magyar mesterséges intelligencia kutatás és fejlesztés területén ezért eddig volt egy űr, amit ezzel a fejlesztéssel betölthetünk, felkarolva a magyar MI kutatás ügyét.

Jelenleg a 25 leggyorsabb szuperszámítógép közül csak 9 működik Európában. A top 10-ben pedig csak két európai gép van. Mennyire jelent problémát, hogy a kontinensünk ezen a téren lemaradt Ázsiához és Amerikához képest?

Fontos érteni, hogy az OTP és az ITM közös projektje nem azt a célt szolgálja, hogy Magyarország beszálljon a szuperszámítógépek globális versenyébe. Mi a mesterséges intelligencia kutatására és fejlesztésére specializálódott szuperszámítógépek között fogunk európai szinten is kiemelkedőt alkotni, de nem a versengés, hanem a magyar-, majd a többi régiós nyelv mesterséges intelligencia modelljének megalkotása a célunk.

Akkor a környező országok is használnák ezt a szuperszámítógépet?

Az OTP Csoport 11 országban van jelen, ezek közül – Magyarországgal együtt – legalább négy, jövőre már várhatóan öt országban piacvezetők vagyunk. Stratégiai célunk, hogy egyre növeljük a súlyunkat a külföldi piacainkon. Ezt a célt jól fogja szolgálni a mesterséges intelligencia fejlesztési projekt is, épp ezért terjesztjük ki a kapacitást azon országok egyedi nyelveire, ahol az OTP Csoport jelen van.

Ennek köszönhetően a bankcsoport működésének számos területén –az ügyfélszolgálattól a back-office-ig – jelentős, piaci előnyt jelentő változások indulhatnak el.