ExxonMobil: az alternatív energiaforrások jelenleg nem elég gazdaságosak - de ez a jövő

Interjú2020. dec. 23.Harsányi Péter

Az üzemanyagcellás technológia bevezetésével a nagyobb méretű ipari parkok széndioxid kibocsátása akár 90 százalékkal is csökkenhet – mondta a növekedés.hu-nak adott interjújában Kirschbaum Jeroen, a globális energiaóriás, az ExxonMobil magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatója. Hozzátette, a jelenlegi megújuló energiaforrások legalább 2040-ig nem lesznek képesek helyettesíteni az kőolajat és a gázt, mint uralkodó energiaforrásokat.

A következő két évtizedben becslések szerint 25 százalékkal emelkedik a világ energiaigénye, amelynek biztosításához tiszta és megfizethető energiatermelési megoldásokra van szükség. Mely alternatív, zöld energiaforrásokban lát nagyobb növekedési potenciált a következő 10 évben?

Az olaj és a gáz aránya a globális energiamixen belül megközelíti a 60 százalékot. A meghatározó intézmények előrejelzései alapján a fenti arány 2040-ig  körülbelül 50 százalékra süllyedhet.

Ez alapvetően azzal magyarázható, hogy a napjainkban használt alternatív energiaforrások elérhetősége, szállíthatósága, volumene és gazdaságossága nem felel meg a szélesebb körű nemzetközi elvárásoknak.

Ugyanezen az időtávon várhatóan 18 százalék közelébe emelkedhet a megújuló energiaforrások aránya,

melyek ezáltal egyre fontosabb szerepet töltenek be a fenntartható energiatermelésben. Fel kell ismernünk azonban, hogy a jelenlegi technológiák és a meglévő megújuló energiaforrások alkalmazása nem elegendő a folyamatos és növekvő energiaigény kielégítéséhez.

Az ExxonMobil működése során komoly figyelmet fordít a károsanyag-kibocsátás mérséklésére, a környezeti hatások enyhítésére és a hatékony technológiák kifejlesztésére.

A technológiai újításoknak köszönhetően képesek vagyunk a károsanyag-kibocsátás számottevő csökkentésére. Erre jó példa a bioüzemanyagok használata vagy a szén-dioxid-leválasztás és tárolás költségeinek csökkentése.

Ezenfelül hidrogén alapú technológiákat is fejlesztünk. Úgy gondoljuk, hogy az átfogó hidrogén értéklánc jelentősen hozzájárul az Európai Unió klímavédelmi céljainak eléréséhez. Az ExxonMobil iparágvezető a nagyszabású projektek esetében, illetve a társaság jelentős szakértelemmel rendelkezik hidrogén, mint alacsony szén-dioxid hordozó tekintetében.

Melyek jelenleg az ExxonMobil legfontosabb energetikai innovációs projektjei? Mekkora hangsúlyt fektet a társaság a biogázzal és az alacsony széndioxid-kibocsátású üzemanyagokkal kapcsolatos projektekre?

Az elmúlt 100 évben a kutatás-fejlesztés nagyon fontos szerepet játszott az ExxonMobil életében.

A vállalat 2000 óta 16,5 milliárd dollárt fektetett a kutatás-fejlesztési tevékenységekbe.

Mindez elősegítheti a következő generációs energetikai megoldások fejlődését, ideértve a fejlett bioüzemanyagokat, a szén-dioxid-leválasztást, a földgáz-technológiákat és az energiahatékonyságot. Úgy gondoljuk, hogy ezek a megoldások alkalmazhatók az áramtermelésben, valamint az ipari szállításban és gyártásban.

Úgy látjuk, hogy az üzemanyagcellás technológia rendkívül komoly áttörést jelentett, mely alapvető változásokat hozhat.

A technológia keretében széndioxid-üzemanyagcellákat használunk a széndioxid-kibocsátás gazdaságosabb megkötésére. Úgy gondoljuk, hogy ez a megoldás jelentősen csökkentheti a széndioxid megkötéséhez szükséges energiát. A technológia alkalmazható az iparban és az erőművekben is.

Az üzemanyagcellás technológia bevezetésével a nagyobb méretű ipari parkok széndioxid kibocsátása akár 90 százalékkal is csökkenhet.

Másfelől a földgáz nagyobb mértékű felhasználásával könnyebben elérhetők az általunk is támogatott párizsi megállapodás klímavédelmi céljai. A földgáz használata a szénhez képest akár 60 százalékkal is képes csökkenteni széndioxid-kibocsátást. Mint ismeretes, a szenet Európában továbbra is aktívan használják az energiatermelési folyamatban.

Piacvezetőnek tartjuk magunkat a cseppfolyósított földgáz (LNG) technológia területén. Ezzel összhangban gyakorlatilag világszerte el tudjuk látni partnereinket földgázzal.

Európai technológiai központunkban folyamatosan fókuszban van az innováció, illetve próbálunk jelentős technológiai áttöréseket elérni. Világszerte 80 egyetemmel dolgozunk, melyek közül több Európában található.

Milyen módon erősítheti az ExxonMobil a magyarországi jelenlétét?

Hosszú távon elköteleztük magunkat Magyarország mellett. Az ExxonMobil globális üzleti központja Budapesten található, mely egy meglehetősen nagy és érett létesítmény, több mint 16 éves múltra tekint vissza. Novemberben felvettük a kétezredik munkatársunkat, és folyamatosan növeljük a szervezet kapacitását.

Több mint 80 különböző nemzetiség dolgozik az ExxonMobil-nál Magyarországon, ami a céghálózat egyik legváltozatosabb szervezetévé tesz minket. Ez a sokszínűség az innováció egyik fontos forrása.

A vállalat egy új budapesti irodába is beruházott, mely 2022 elejére készül el. Az új iroda világszínvonalú munkakörnyezetet teremt, serkentve és támogatva ezáltal a növekedést és az innovációt.

A budapesti tevékenységünk során elsősorban a pénzügyi, számviteli, informatikai, valamint a kitermelési és finomítói üzleti tevékenységeket fedjük le Európában, Afrikában és a Közel-Keleten, illetve üzleti támogatást nyújtunk a világ minden országának.

Melyek voltak az ExxonMobil által kiírt legígéretesebb innovációs diákpályázatok, amik az energiafelhasználás optimalizálásában, illetve a zöld energiaforrások alkalmazásában fontos szerepet tölthetnek be?

Felkértünk számos hallgatót és az egyetemet, hogy osszák meg az energetikai területtel kapcsolatos kutatásaikat és ötleteiket. A hallgatói pályázat lezárultával több mint 30 jelölésünk volt, és végül 3 győztest hirdettünk ki novemberben.

A nyertes projekt a biogáz-fogyasztás technikai kérdéseivel foglalkozott, illetve az égéstermékekre fókuszált, melyek a biogáz üzemek turbinamotorjai által elégetett biogázból keletkeznek.

A nyertesek meglátogatják az európai technológiai központunkat Brüsszelben, ahol a legaktívabban folytatunk kutatási és fejlesztési tevékenységet Európában. Találkozhatnak tudósainkkal és szakértőinkkel, hogy jobban megismerhessék az európai régiót érintő aktuális projektjeinket.

Mennyire vetheti vissza hosszú távon a kőolaj iránti globális keresletet az alternatív energiaforrások megjelenése?

Ez valójában attól függ, hogy mit értünk hosszú táv alatt. A globális energiamix nagyon lassan változik. Még a megújuló energiaforrások térnyerésével is jelentős időt vesz majd igénybe az átállás. Ha figyelembe vesszük az olaj- és a gázmezők természetes kimerülését, óriási szükség van új beruházásokra az érintett olaj- és gáz projekteknél.

Nem tudjuk, mennyi idő alatt áll helyre a kereslet a koronavírus miatt keletkező sokkból, de azt tudjuk, hogy a világ népessége várhatóan növekedni fog és ezzel együtt nő az energia iránti igény is.

A nem-OECD és a feltörekvő országok növekvő prosperitása szintén megemeli az energiakeresletet.

A jelenlegi megújuló energiaforrások belátható időn belül, illetve legalább 2040-ig nem lesznek képesek helyettesíteni az kőolajat és a gázt, mint uralkodó energiaforrásokat.

A fejlett és a fejlődő országokban egyaránt fejleszteni kell a megújuló erőforrások szállíthatóságát és az elérhetőségük mértékét, de fontos a megfizethetőség is.

Meddig lehet túlkínálatos az olajpiac? Meglátása szerint milyen sávban mozoghat középtávon a WTI és a Brent típusú olajár?

Nagyon nehéz megjósolni az olajár alakulását, hiszen a gazdasági fellendülés útja jelenleg nagyon bizonytalan. A koronavírus miatt pillanatnyilag komoly zavarok vannak a keresleti oldalon.

Hosszú távon azonban az olajkészletek természetes kimerülése jelentős hatással lesz a kínálatra. Bármely keresleti forgatókönyv is valósuljon meg, az olaj- és a gázmezők kimerülése hatalmas beruházásokat tesz majd szükségessé világszerte.

A Nemzetközi Energia Ügynökség előrejelzései alapján a következő két évtizedben 12-17 milliárd dollár értékű új beruházásra lesz szükség annak érdekében, hogy az energiakínálat lépést tudjon tartani a kereslettel.

Az ExxonMobil a jelenlegi helyzet miatt lelassította beruházási tevékenységét, ugyanakkor a projekteket csupán elhalasztotta és nem megszüntette. A társaság nagyfokú rugalmassággal rendelkezik, így gyorsan reagálhat, ha a piac helyreáll. Ez a fajta rugalmasság és opcionalitás jelentős részvényesi értéket teremt.