GLS-vezér: nagyon megnőtt a forgalom, könnyebb alkalmazottakat felvenni

Interjú2020. ápr. 13.Devecsai János

Előfordulhat, hogy a vírus tartósan velünk marad, a vállalatoknak pedig erre az új helyzetre kell berendezkednie - mondta el a Növekedés.hu-nak Farkas Gergely a GLS Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

A csomag kiszállítások száma Önöknél hogyan változott a járvány kipattanása óta?

Egészen április elejéig azt mondtam volna, hogy nincs érdemi változás, most viszont az utóbbi egy hétben megnőtt a forgalom. Azt viszont még nem lehet tudni, hogy ez egy olyan trend, ami hosszútávon is megmarad vagy a vásárlások csak a húsvét miatt ugrottak meg.

Azt persze látjuk, hogy aki eddig offline értékesített az most online igyekszik eladni a termékeit.

Emiatt persze az e-kereskedelemben lehet növekedésre számítani.

Ugyanakkor a klasszikus B2B értékesítések csökkennek. Hisz sok olyan bolt van, ami teljesen bezárt és épp ezért a rendeléseik száma egyik pillanatról a másikra nullára esett le.

Mi mindenesetre azokba az üzemekbe, amelyek most is működnek, továbbra is szállítunk. Összességében sokkal több helyre kell kimennünk, mivel szétaprózódott a munka. Közben figyelünk a járványügyi ajánlások betartására: nem csak a kézfertőtlenítésre, hanem arra is, hogy kapjanak arcmaszkot a kollégák.

Az ágazatukat általában hogyan érinti a járvány?

Óriási különbségek vannak. Attól függ kinek milyen ügyfélköre volt. Akik mondjuk a boltokba vagy az autógyárakba szállítottak, azok teljesen bezuhantak. A klasszikus fuvarozási piac meredek lejtőre került.

Ugyanakkor azok a cégek, akik például a táplálék-kiegészítők, vagy a vitamin készítmények ellátási láncaiban vesznek részt, nem kapnak levegőt a munkától, hisz a kereslet most óriási.

Ugyanígy a mi területünket a csomagszállítást sem érintette a krízis. De a helyzet folyamatosan változik. A trendeket majd inkább 1 hónap múlva lehet jól kiolvasni. Akkor már okosabbak leszünk.

Mielőtt az új koronavírus megjelent komoly szakember hiány sújtotta az országot. Ezen a téren látnak változást?

Jelenleg sokkal könnyebb új alkalmazottakat találni. Minden olyan pozíció, amire eddig nehéz volt embert keresni ott ez a probléma eltűnt.

Ez csak egy megközelítő becslés a részemről, de az arányszám, amellyel a járvány előtti állapotokhoz képest nőtt a jelentkezők száma úgy 10 és 100 között mozog.

A pontos mutató persze pozíciónként változik.

Ön mire számít: sokáig elhúzódik még a járványügyi krízis?

Én személy szerint nem vagyok annyira optimista a vírus kapcsán. Előfordulhat, hogy tartósan velünk marad, a vállalatoknak pedig erre az új helyzetre kell berendezkednie.