Milyen változást jelent az azonnali átutalás? - Interjú a GIRO Zrt. vezérigazgatójával

Interjú2019. máj. 20.Szabó Anna

A tervek szerint július 1-től banki átutalásaink a hét minden napján, 0-24 órában 5 másodpercen belül teljesülnek. Az azonnali fizetési rendszer bevezetésének előkészületeiről, annak előnyeiről a rendszer működtetéséért felelős GIRO Zrt. vezérigazgatóját, Selmeczi-Kovács Zsoltot kérdeztük.

Az azonnali fizetési rendszer (AFR) tesztelése január 1-jén indult el. Milyenek az eddigi tapasztalatok?

Január 1-jétől volt lehetőség arra, hogy minden Magyarországon működő kereskedelmi bank önkéntesen csatlakozzon a közös tesztelési rendszerhez. Ekkor még a bankoknak nem volt kötelező belépniük a tesztrendszerbe, ennek ellenére szép számmal csatlakoztak. Április 1-jétől viszont megkezdődött a kötelező tesztidőszak, ekkor már minden banknak csatlakoznia kellett.

Több hír jelent meg arról, hogy csúszásban van a rendszer kiépítése. Bevezethető lesz július 1-én?

A teszteléseken az látszik, hogy vannak bankok, amelyek nagyon fel vannak készülve, és vannak olyanok is, amelyeknél még jócskán vannak fejlesztési feladatok.

Hány országban vezettek már be azonnali fizetési rendszert? Nemzetközi összehasonlításban Magyarország hol áll ezen a téren?

Többek között a skandináv országokban, Angliában, Szlovéniában, Lengyelországban már alkalmazzák a rendszert, illetve több ország hozzánk hasonlóan jelenleg is dolgozik a bevezetésén. Az egyes államok rendszereit azonban nagyon nehéz a magyarországihoz hasonlítani, ugyanis vannak olyan országok, például Anglia, vagy Lengyelország, ahol nem volt kötelező a bankok számára a rendszerhez való csatlakozás. Lengyelországban prémium szolgáltatásként nyújtják az azonnali utalást a bankok, vagyis ezért külön fizetnie kell az ügyfeleknek.

Azt lehet látni, hogy ahol nem volt kötelező a csatlakozás, ott nem is terjedt el jelentősen az azonnali fizetés rendszere. Emiatt lehet rendkívül jó lépésnek nevezni a Magyar Nemzeti Bank döntését, hogy kötelezővé tette a rendszerhez való csatlakozást.

Az AFR miatt lesz plusz tranzakciós díj a már meglévő mellett?

Ezért nem lehet külön díjat kérni, az azonnali fizetést a bankoknak ugyanúgy kell kezelniük, mint a mostani átutalásokat. Az MNB emellett ajánlásban azt kérte a bankoktól, hogy legalább a lakossági szegmensben az egyedi forintátutalás díjmentes legyen. A kormányzat is segíti az azonnali átutalási rendszer elterjedését, január 1-jén ugyanis hatályba lépett az a törvénymódosítás, amely biztosítja, hogy minden 20 ezer forint alatti lakossági átutalásra, illetve minden tranzakció 20 ezer forint alatti részére nem vonatkozik a tranzakciós illeték.

A vállalkozások esetében azonban elképzelhető valamilyen plusz díj?

Plusz díj biztosan nem, mert minden egyedi forintátutalás kötelezően ebben a rendszerben fog történni, és ez nem egy extra feláras plusz szolgáltatás lesz. A mostani számlakonstrukciókhoz képest az azonnali fizetés miatt ezért a bankok nem kérhetnek el extra felárat, vagy extra díjat.

Az AFR mennyiben lehet konkurenciája a készpénzes, illetve bankkártyás fizetésnek?

Azzal, hogy az AFR az év minden napján, 0-24 óra között fog működni, és az elektronikusan (netbankon vagy mobilalkalmazáson keresztül) benyújtott átutalási kérelem 5 másodpercen belül teljesülni fog, lehetőség nyílik arra, hogy az AFR-re épülve olyan fizetési módok terjedjenek el, amelyek valós alternatívái lehetnek a leginkább elterjedt készpénzes, valamint bankkártyás fizetéseknek minden helyzetben. Így például elérhető lesz, hogy a boltban, vagy a fodrásznál ne csak a bankkártya vagy a készpénz jöhessen szóba, hanem azonnali átutalással is tudjunk fizetni.

Miként látja, a hazai kiskereskedelem mennyire van felkészülve erre?

Ehhez egy megfelelő elfogadói rendszert kell először is kiépíteni. Azt látjuk, hogy ennek biztos lesz egy felfutása, ugyanis az elfogadóhelyek számára az AFR egy azonnali likviditást biztosít. Persze mondhatjuk, hogy a készpénznél ez megvalósul, azonban ha egy multi cégre gondolunk, akkor neki a készpénzt össze kell gyűjtenie, tehát ez készpénz-logisztikai feladatokkal, plusz költséggel jár. A bankkártyás fizetésnél pedig jellemzően 1-3 nap, amíg a kereskedő számláján az összeg jóváírásra kerül, illetve az elfogadóhelyeknek általában 1-3 százalékot kell fizetniük egy adott bankkártyás tranzakció után.

Az azonnali fizetéssel történő ügyletnél viszont rögtön a kereskedő számlájára kerül az átutalt összeg, illetve semmilyen költséggel nem kell számolnia. Az AFR összességében akár 1-2 százalékkal is javíthatja egy vállalkozás eredményességét. Úgy vélem, a piac emiatt ki fogja kényszeríteni, hogy az AFR-re alapozva nagyon gyorsan különböző fizetési megoldások jöjjenek létre.

A gazdaság kifehérítését mekkora mértékben tudja szolgálni az AFR?

Jelenleg a pénzforgalom több mint 80 százaléka készpénzben történik. A készpénzállomány soha nem látott szintet ért el, 6 ezer milliárd forintnyi készpénz van forgalomban. Abban bízunk, hogy a készpénzes tranzakciók nagy részét sikerül az elektronikus csatornák felé átirányítani, amivel jelentős, az online pénztárgép bevezetéséhez mérhető gazdaságfehérítő hatást lehet elérni, hiszen amennyiben elektronikusan történik egy fizetés, akkor annak letagadhatatlansága biztosított.

A papír alapú megbízásoknál módosul az átutalás ideje?

Amennyiben az adott bank úgy dönt – és ezt a számlavezetési kondíciójában vállalja –, akkor a papír alapú megbízás is az azonnali fizetésbe kerülhet, de ez a bankok döntésén alapul, nincs kötelező előírás erre.

Email cím és telefonszám alapján – a bankszámlaszám megjelölése nélkül – is lehet majd megbízást adni az új rendszerben?

A vonatkozó jogszabály kötelezettségként írja elő a bankoknak, hogy amennyiben egy ügyfél megadja a bankszámlához tartozó email címét, telefonszámát, vagy adószámát, akkor abban az esetben ezek a másodlagos számlaazonosítók is címezhetővé válnak. Vagyis nem kell a 16 vagy 24 számból álló bankszámlaszámot ismerni ahhoz, hogy átutalást tudjunk kezdeményezni. Ehhez viszont arra van szükség, hogy az ügyfelek a saját számlájukhoz regisztrálják ezeket a másodlagos azonosítókat, és felhatalmazást adjanak a bankjuknak arra, hogy ezek címezhetővé váljanak. Külön pozitívum a vállalkozások számára, hogy az adószám címezhetőségével a bankváltás könnyebbé válik.

Ha egy cég minden partnere számára az adószámát adja majd meg, amelynek változatlansága biztosított, akkor egy bankváltást könnyebben tud majd megvalósítani.

A bankváltás komoly akadálya ugyanis jelenleg, hogy ilyenkor az adott cégnek az összes partnerét értesíteni kell, és egy ideig párhuzamosan kell fenntartani a régi és az új bankszámlákat.

Mit jelent pontosan a gyakorlatban, hogy a fizetési kérelem esetében a nem pénzforgalmi (például közüzemi) szolgáltatók akár a számlavezető bankjukat kikerülve, közvetlenül is csatlakozhatnak a GIRO Zrt. központi infrastruktúrájához?

A fizetési kérelem szolgáltatás bevezetésével a GIRO Zrt. lehetőséget biztosít arra, hogy a jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaságok a saját számlavezető bankjukon kívül közvetlenül ehhez a szolgáltatáshoz csatlakozva fizetési kérelmet küldjenek az ügyfeleik számára. Például egy közüzemi szolgáltató ki tudja küldeni az ügyfeleinek az adott havi díjtételeket akár azok másodlagos azonosítójára. Maga az átutalás pedig már az ügyfél számlavezető bankján keresztül fog megérkezni a közüzemi szolgáltatóhoz.

Megítélése szerint mennyire fognak élni ezzel a lehetőséggel a közüzemi szolgáltatók?

Nagyon kedvező áron szeretnénk ezt a szolgáltatást nyújtani, hogy ezzel is elősegíthessük az elektronikus fizetések arányának növekedését.