Új fegyverszállítási szerződések: Nem akar átlépni egy határt a Nyugat

Múlt héten volt az orosz-ukrán háború egy éves évfordulója, amely kapcsán rengeteg elemzés, visszatekintés és jövőlatolgatás látott napvilágot. A háború kimenetelét illetően továbbra is megosztottak a szakértők még nyugaton is, van, aki lehetségesnek tartja a győzelmet, van aki a frontok megmerevedését és a konfliktus befagyását valószínűsíti.

Orosz győzelmet csak azt tart elképzelhetőnek, aki szerint a nyugati támogatás idővel kifullad, és aki az elmúlt év teljesítménye után még bízik az orosz hadsereg megújulási képességeiben. Bár Ukrajna és Oroszország katonai potenciáljának összehasonlításakor nyilvánvaló az orosz túlsúly, beleértve a lakosságszámot is, mindig érdemes emlékezni, hogy amíg az ukránok a teljes katonai erejüket egyetlen frontvonalra koncentrálják, addig az oroszoknak 20.000 km határuk van.

Moszkva nem teheti meg, hogy mindenhonnan kivonja erőit és csak az ukrán területeken vesse be, másrészt diktatúráról lévén szó, a belbiztonsági szerveknek folyamatosan jelen kell lenni az országban és fenntartani azt a képességet, hogy a rezsimellenes tüntetéseket, megmozdulásokat felszámolják.

Ebből a mintegy 800.000 fő körüli, a rendőrséget és a Nemzeti Gárdát felölelő, csoportból csak nagyon óvatosan lehet mobilizálni a háború érdekében, mert ahogy nő az orosz lakosság ellenérzése a háborúval szemben (vagy az elégedetlensége a romló életszínvonal miatt), úgy lesz egyre nagyobb szükség a rendvédelmi szervek „elnyomási kapacitásaira”.

Drónok, drónok, drónok

Az elmúlt évet a nyugati katonai segélyek terén sajátságos ritmus jellemezte. Ahogy változtak a hadműveletek céljai, úgy váltak „slágertémává” egyes fegyverrendszerek: páncéltörők rakéták, tüzérségi eszközök, légvédelem, rakétás tüzérség, harckocsik, jelenleg a vadászgépek.

A múlt héten bejelentett újabb tetemes, 1,8 milliárd dollárnyi segélyben éppen a drónok volt a „slágertéma”, de tényleg csak idézőjelben, mert a pilótanélküli eszközök folyamatosan jelen vannak a segélycsomagokban.

A hivatalos kommünikékben felsorolt tételek leginkább drónokat és azok elhárítására alkalmas eszközöket, HIMARS-hoz való rakétákat és tüzérségi lőszereket tartalmaztak. Az utóbbiról tudjuk, hogy óriási mennyiségben fogynak mindkét oldalon, és hogy a nyugati támogatónak már a háborús tartalékaikhoz kell hozzányúlni, miközben az európai és amerikai hadiipar kétségbeesetten igyekszik felfuttatni a termelést.

A hangsúly a mostani segélyek között a különböző drónokon volt, s ezek közül több is tényleg a legújabb fejlesztéseket tartalmazza, olyanokat, amelyekből még az Egyesült Államok sem rendelkezik nagy tételekkel vagy nem is rendszeresítette. Az egyik ilyen az Altius-600-as, amely olyan kompakt, hogy egy kis méretű vetőcsőből indítható, négy óráig tud levegőben és több mint 400 km a hatótávolsága. A szerkezet egy méter hosszú, és igen lassú, (60-70 km/h) viszont az indítócsöve járműre, helikopterre vagy repülőgépre is szerelhető nagyban megkönnyítve az alkalmazását. Az eszköz továbbfejlesztését már tavaly elkezdték, hogy képes legyen becsapódással is megsemmisíteni célpontokat.

A Jump 20-as egy másik, a tervező asztalról frissen lekerült drón, az amerikai szárazföldi erők csak tavaly kezdték el tesztelését. Ennek a felderítő járműnek az a „különleges képessége”, hogy repülőgép létére helyből képes felszállni, ami lehetővé teszi a majd három méteres jármű esetében a repterek elhagyását. A Jump 20-as hatótávolsága elenyésző az Altius 600-aashoz képest, de 14 órán át tud a levegőben maradni egyetlen feltöltéssel, amihez hasonló képességekkel eddig csak a nagyobb drónok rendelkeztek.

A Switchblade 600-as nem először része az amerikai segélyeknek, ez is egy viszonylag friss fejlesztés, amely egy egyszerhasználatos, „eldobható” öngyilkos drón. Eredetileg arra találták ki, hogy az nyugati különleges műveleti erők az ellenség háta mögött is rendelkezzenek magukkal cipelhető „tüzérséggel”. A 600-as verziót kifejezetten páncélozott célok ellen fejlesztették ki, mint 50 kilós szerkezet 40 percig tud a levegőben maradni.

Egy másik tétel a listán a nagy felbontású fényképezőgéppel/kamerával szerelt felderítő quadkopter, a CyberLux K8-as. A cég eredetileg filmezéshez gyárt professzionális multirotoros eszközöket, ez a verzió hollywoodi filmeknél is használt X8-as katonai változata.

A civil verzió különlegessége, hogy amellett, hogy akár öt kiló hasznos terhet (filmes kamerák) vihet magával, quadkopter létére nagysebességgel tud haladni és intenzíven manőverezni, mondjuk egy autós üldözős jelenetnél. Az X8-as egyszeri feltöltéssel csak öt percet tud levegőbe lenni, de valószínű a katonai változatnál az időtartamot növelték.

Ha valami közös ezekben az eszközökben azon túl, hogy mindegyik pilóta nélküli repülőeszköz, akkor az az, hogy az elmúlt évek villámgyors amerikai innovációjának eredménye, amelyek tipikusan a civil szférából érkeztek. A gyártók neveit olvasva (AeroVironment, Area-I, CyberLux) nyilvánvaló, hogy ezek nem a hagyományos nagy amerikai hadiipari mamutok, amelyek mindent is gyártanak, viszont elhúzódó kutatás-fejlesztési ciklusokkal dolgoznak, hanem olyan kis agilis cégek, amelyek gyorsan reagálnak a megrendelők egyéni igényeire.

Kap majd vadászgépeket is Ukrajna?

A háború kezdete óta szeretne Kijev nyugati segélyként vadászrepülőgépeket is kapni, eddig kis mennyiségben jutott hozzá szovjet eredetű MIG-29-esekhez, részben alkatrész formájában. De az ukrán ambíciók ennél magasabbra tették a lécet, és egy ideje amerikai F-16 os vadászbombázók megszerzése a cél.

A logika ebben az, hogy az ötödik generációs F-35-ös vadászbombázokat az elmúlt években kezdték el rendszeresíteni azok a nyugati országok, amelyek az 1970-es években F-16-osokat vásároltak és most lecserélik őket.

Így a nemzetközi piacon „túlkínálat” van ezekből a még repülni képes, jól karbantartott, folyamatosan modernizált repülőgépekből, amelyeket mégis nehéz eladni. A kelet-európai NATO tagországok erőforrásaiktól függően újat F-16ost, vagy F-35-öst, vagy hasonló képességű típust vennének, a világ többi részén viszont csak korlátozottan értékesíthető, mert az USA nem adja el bárkinek (sőt legfontosabb szövetségesein túl, senkinek) a típust.Ukrajna ebből a szempontból ideális „felvevő” piac lenne és mint korábban láttuk már, egy segély egyszerre lehetőséget is teremt megszabadulni egy „raktáron porosodó” eszköztől. Persze azért egy vadászbombázó esetében ilyenre még nem volt példa, és még használtan is súlyos dollármilliókba kerül.

Románia a portugál hasznát F-16-osokat vette meg az elmúlt években és az utolsó 32 darabos tételért 514 millió dollárt fizetett (ebben nem csak a gépek, hanem alkatrészek és támogatás is benne van), ami darabáron mintegy 16 millió dollár.

Miként a német Leopard harckocsik esetében, itt is teljes kakofónia van a szándékok tekintetében. Egyelőre Lengyelország és Hollandia és másik két meg nem nevezett ország jelezte, hogy kiképezne ukrán pilótákat az amerikai gépre. Kijev Hollandiát hivatalosan is felkérte gépei átadására, de ez ugyanaz mint amikor a lengyelek ajánlották fel a német harckocsikat. A döntés ugyanis a gyártó ország kezében van, így az F-16-osok esetében is Washington fogja kimondani a végső igent (vagy nemet).Látni fogjuk ezt a lépést? A harckocsik átadása sokáig elképzelhetetlen volt, de aztán megszületett egy politikai döntés és az akadályok elhárultak. Az F-16osok kérdése hónapok óta téma, eddig kizártnak tűnt, hogy megtörténjen az átadás, de már itt sem látszik sziklaszilárdnak az elutasítás.

Nem véletlen, hogy amikor a múlt pénteken Joe Biden amerikai elnököt megkérdezték a lehetőségről, már ő is kétértelműen fogalmazott, amikor azt mondta: „Nincs olyan ok, amely alapján a hadseregünk szerint indokolt lenne F-16-osokat biztosítani, így ezt egyelőre kizárom.” Egyelőre.

Wagner Péter a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója.