Fegyelmi indulhat a Credit Suisse vezetői ellen 

Pénzügy2023. márc. 26.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

A svájci pénzügyi felügyelet, a FINMA közölte, hogy mérlegeli, fegyelmi eljárást indítson-e a Credit Suisse vezetői ellen, miután Svájc második legnagyobb bankját a múlt héten meg kellett mentenie a UBS-nek - írta a VG.hu

A Reuters tájékoztatása szerint, Marlene Amstad, a FINMA elnöke az NZZ am Sonntag című svájci lapnak elmondta, hogy „még nyitott kérdés”, indul-e újabb eljárás, de a szabályozó hatóság elsősorban 0äaz integráció átmeneti szakaszára” és „a pénzügyi stabilitás megőrzésére” összpontosít - írja a VG.hu

„A CS-nek kulturális problémája volt, ami a felelősségvállalás hiányában nyilvánult meg” – idézte Amstadot az NZZ, hozzátéve: „Számos hibát követtek el több éven keresztül”. Amstad szerint a FINMA az elmúlt években hat nyilvános  eljárást folytatott a Credit Suisse ellen. „Közbeléptünk és a legerősebb eszközeinket használtuk” – mondta a korábbi lépésekről.