Bulgáriában négyszer annyit keresett az OTP, mint Magyarországon

Pénzügy2023. márc. 10.Sz.A.
A rovat támogatója:

Növekvő GDP-t és 9 százalék alá csökkenő inflációt becsül erre az évre az OTP Bank. Tavaly jelentősen csökkent a bank eredménye, és a bankcsoport hitelállományán belül tovább mérséklődött a magyar bank részesedése. Jól teljesített a leányvállalatok többsége, különösen a bulgáriai, a horvátországi, a szerbiai és a szlovén leánybankok.

Alapvetően gazdasái növekedést, infláció- és kamatcsökkenést vár erre az évre az OTP Bank - ismertette a bank mai sajtótájékoztatóján Bencsik László, a bank vezérigazgató-helyettese.

Mint mondta, a lakossági betétek csökkennek a piac egészében, mert nincs olyan befektetés, ami az inflációkövető állampapírral versenyezhetne. A munkaerőpiac szerencsére erős, ezért bíznak abban, hogy a betétek stabilizálódnak, majd elkezdenek nőni a béremelések és a csökkenő infláció miatt.

Eredmény: sok az egyszeri negatív tétel

Az OTP csoport konszolidált adózás utáni eredménye 24 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A 245 milliárd forintnyi egyedi negatív korrekciós tétel közül 138 milliárd forint a magyar kormány összefüggésben merült fel.

A főbb egyszeri negatív tételek:

  • goodwill leírás és befektetés értékvesztés adóhatása: 59 milliárd
  • az OTP Core és a DSK Bank orosz állampapírjaira képzett értékvesztés: 35 milliárd
  • banki különadó: 20 milliárd
  • extraprofitadó: 68 milliárd
  • törlesztési moratórium és a kamatstop várható egyszeri eredményhatása: 39 milliárd
  • a Sberbank Magyarország végelszámolásának hatása: 10 milliárd
  • Az orosz-ukrán háború különösen nehezen érintette az OTP bankot, a közvetlen hatása 94 milliárd forint,

Az orosz-ukrán háború különösen nehezen érintette az OTP bankot, a közvetlen hatása 94 milliárd forint,


A külföldi leányvállalatok részben kompenzálták a csoport magyarországi különterheit.A magyar csoporttagokat terhelő extraprofitadó tavaly 76 milliárd, idén várhatóan 69 milliárd forint lehet.

Az OTP Core adózás utáni eredménye 27 milliárd forint volt tavaly, ami 84 százalékos csökkenésnek felel meg.

Tavaly is 15 százalékkal nőtt a hitelállomány, azon belül is a vállalati hitelállomány 33 százalékkal emelkedett

- ismertette Bencsik László.

Az OTP a piaci részesedésénél nagyobb mértékben vett részt a Széchenyi Kártya Programban, ami 32 százalékos részesedés, a Zöld Otthon Program keretében szerződött összeg 176 milliárd forint, ami 59 százalékos piaci részesedésnek felel meg.

Háborús hatások

Az orosz bank profitja tavaly 57 százalékban csökkent rubelben számítva, az új stratégiával összhangban tudatos leépítésre kerül a vállalati hitelállomány és a csoportközi finanszírozás. Az ügyfélbetét 19 százalékkal emelkedett,  az OTP orosz saját tőkéje 60 milliárd rubel, ami a szabályozói elvárás duplája.

Az ukrán fiókok végig nyitva voltak a háborús helyzetben is. Pénzügyileg veszteséges volt a tavalyi év Ukrajnában, az adózás utáni eredmény 15,9 milliárd forint. Az ügyfélbetétek 21 százalékkal emelkedtek, a bruttó hitelek 16 százalékkal csökkentek, az ukrán saját tőke 122 milliárd forint.

A régiós leánybankok jól teljesítettek

A tavalyi év napos oldala a többi külföldi ország volt tavaly: Románia kivételével érdemben nőtt az adózás utáni eredmény. A hitelállományok jellemzően 10 százalék feletti ütemben nőttek.

Moldovában az erős GDP visszaesés ellenére is 9 milliárd forintos nyereséggel zárta az évet az OTP leányvállalata.

Átalakuló szerkezet

Az akvizíciókkal átalakult az OTP Csoport szerkezete: Magyarország részesedése a csoport nettó hitelállományában 31 százalékra csökkent.

A szlovén bankvásárlásokkal, Horvátország eurócsatlakozással, és Bulgária ERM2-ben való részvételével az euróövezeti és ERM2-ben részt vevő országok részesedése a csoport hitelállományában 41 százalékra emelkedett.

Az orosz és az ukrán részesedés a Csoport hitelállományában 5 százalékra mérséklődött.

A Csoport tőke- és likviditási helyzete stabil: a tőkemegfelelési mutatók és a likviditási tartalékok lényegesen meghaladták a szabályozói minimum elvásásokat.

Mi várható idén?

- A háború közvetlen és közvetett hatásai miatt 2023-ban érezhetően lassul a gazdasági növekedés.

- Alapvetően növekvő gazdasági környezet lesz, Moldova, illetve Oroszország és Ukrajna kivételével elkerülhető a recesszió.

- Magyarországon gyors lesz az infláció csökkenése, év végére 9 százalék alá várják az inflációs rátát.- A februári inflációs adatban már látszódik, hogy lassult az átárazódás, így megalapozott a várakozás, hogy csökkenni fog a kamatkörnyezet.

- A bank kamatcsökkenésre számít idén.

- Az áprilisban bevezetendő megemelkedett kötelező tartalékráta és annak szabályozása 50 milliárd forint veszteséget jelent.

- Idén is bizonytalanságot jelent a magyar gazdasági helyzet alakulása és az ehhez kapcsolódóan a kormányzati és jegybanki intézkedések.

- A várható pénzügyi teljesítmény különösen függ ezen tényezőktől, ezért a menedzsment alábbi várakozásai a szokásosnál is nagyobb bizonytalanságot hordoznak.

- A magyarországi bankadó és az extraprofitadó idén is súlyos terhet jelent bruttó 28 és 69 milliárd forint értékben.

Az extraprofitadó annak ellenére 69 milliárd forint idén, hogy az adó megállapításának alapját jelentő tavalyi ébben a magyarországi alaptevékenység adózás utáni eredmény a leányvállalatoktól kapott osztalékok nélkül mindössze 27 milliárd forint, a Merkantil Banké 1,7 milliárd forint volt - húzza alá a bank közleménye.

A 2022-es üzleti év után az Igazgatóság várhatóan 84 milliárd forint (300 forint/részvény) osztalék kifizetésére tesz javaslatot.

Az OTP Csoport idei korrigált adózás utáni eredményéből tőkearányos megtérülés a tavalyi érték közelében lehet.

At OTP részvények árfolyama napok óta gyengül, ma délelőtt 10 ezer forint alá esett.