Van egy dolog, amely minden önerőből lett milliomosra igaz!

Siker2022. jún. 24.B.F.

Egy pénzügyi guru öt éven át tanulmányozta a gazdagok és az alacsonyabb jövedelmű személyek mindennapi szokásait. Arra a megállapításra jutott, hogy az ember annyira sikeres, mint akikkel együtt tölti az idejét. Mi jellemző az önerőből lett gazdagokra?

Az ultragazdagok egyik legfontosabb szokása – amelyet általában nem övez akkora figyelem – járul hozzá leginkább a vagyonuk növekedéséhez. Tom Corley pénzügyi guru szerint az emberi természet része, hogy hasonló gondolkodású személyekkel vesszük körbe magunkat.

A gazdag és sikeres emberek azonban sokkal nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy kiket engednek be a „belső körükbe”.

A pénzügyi szakértő szerint az önerőből lett milliomosok célorientált ismerősöket gyűjtenek maguk köré, és kerülik azokat a kapcsolatokat, amelyekből a negatívitáson kívül semmi nem származik. Az utóbbi csoportba tartoznak azok, akik sokszor áldozatként állítják be magukat, és általában nem vállalnak semmiért felelősséget.

Még az olyan milliárdosok, mint Bill Gates és Warren Buffett is egyetért abban, hogy a megfelelő baráti társaság ösztönözhet a céljaink elérésében.

Ahogy az omahai bölcs egyszer megjegyezte:

Olyan emberekkel barátkozz, akik jobbak nálad: tanuld el a viselkedésüket és a hozzáállásukat a dolgokhoz, ezáltal te is fejlődni fogsz.

Az önerőből lett milliomosok a következő négy dolgot teszik meg annak érdekében, hogy olyan kapcsolatokat építsenek, amelyek hozzájárulnak a sikereikhez:

  • Rendszeresen kezdeményeznek könnyed beszélgetést az ismerősükkel a hogylétükről.
  • Észben tartják a szülinapokat, és mindig felköszöntik az illetőket.
  • Ha valamelyik barátjuk mérföldkőhöz érkezik, a helyzet által megkívánt reakciót tanúsítva érdeklődnek utána (házasság, gyerekszületés vagy elhalálozás esetén).
  • Nagy hangsúlyt fektetnek az új kapcsolatok kiépítésére, azaz „networkingelnek”.