Bangkoktól New Yorkig: Az 5 legszebb Apple üzlet a világon

Tech2022. ápr. 16.B.F.

2001-ben nyílt meg az első Apple store Virginiában, azóta már több mint 500 üzletük van 25 országban. Az Apple mindig is nagy hangsúlyt fektetett az esztétikus formatervezésre, arra, hogy az üzlet megjelenése ugyanolyan megnyerő legyen a vásárlók számára, mint a bent található termékek.

A társalapító, Steve Jobs állítólag Bernard Arnault milliárdoshoz, az LVMH elnökéhez (amely olyan luxusmárkák tulajdonosa, mint a Louis Vuitton és a Dior) fordult stílustanácsért, mielőtt megnyitotta volna az első Apple boltot. De Jobs állt amögött az ötlet mögött is, hogy díjnyertes építészeket alkalmazzanak az üzletek tervezésére szerte a világon.

Ennek eredményeként az Apple store-ok éppúgy kitűnnek építészeti jellemzőivel, mint az általuk forgalmazott termékekkel.

A CNBC Make It összegyűjtötte, hogy melyik az öt legszebb Apple üzlet a világon.

Szingapúr, Apple Marina Bay Sands

Forrás: Apple/CNBC

Az Apple üzletek mindig is futurisztikus hatást keltettek az űrhajókra hajazó boltjaikkal, de pár éve még meghökkentőbb ötlettel rukkoltak elő: létrehozták a világ első „lebegő” Apple Store-ját Szingapúrban. A boltot víz veszi körül, ezért olyan hatást kelt, mintha lebegne.

Az új üzlet egy azonos nevű luxus üdülőhely és szálloda része, és bár napközben egyszerű ezüstkupolának tűnik, az épület éjszaka különböző színekben ragyog, olyan hatást keltve, mintha életre kelne. Az új üzletbe vagy a vízparti sétányról gyalogoshídon keresztül lehet bejutni, vagy egy 150 méteres földalatti alagúton keresztül.

New York City, Apple Fifth Avenue

Forrás: Apple/CNBC

Az Apple egyik leghíresebb üzlete a Fifth Avenue-n található, Manhattan közepén. A gyakorlatilag 32 méteres üvegkocka 2006-ban nyílt meg, és rögtön a város nevezetességévé vált, csak úgy vonzza a turistákat és a vásárlókat.

Ez az egyetlen Apple bolt, amely a nap 24 órájában, az év 365 napján nyitva tart. A „Cube” elnevezésű üzlet 2019 szeptemberében nyitotta meg újra kapuit, miután sokáig le volt zárva felújítás miatt, amely során korszerűsítették a csigalépcsőt és a tetőablakokat is.

Bangkok, Apple Central World

Forrás: Apple/CNBC

Az Apple két üzlettel büszkélkedhet Thaiföld fővárosában, a legújabb a bangkoki Ratchaprasong bevásárlónegyedben helyezkedik el. Az Apple Central World is egyedi dizájnnal rendelkezik: a bolt egy 24,4 méter átmérőjű, két szintes üveghengerből áll.

Középen egy különleges faszerkezet helyezkedik el, amely közel 1500 európai fehér tölgy lécből áll. A központi magból terül szét a tető.

Milánó, Apple Piazza Liberty

Forrás: Apple/CNBC

Az Apple 2018-ban nyitott üzletet Milánó szívében, a város leglátogatottabb sétálóutcájában.

A New York-i Fifth Avenue-hoz hasonlóan ennél a milánói helyszínnél is az üvegből készült bejárat a legszembetűnőbb elem. Itt azonban a bejáratnál egy hatalmas üvegtéglalapot is láthatunk, amelynek saját vízesése is van.

Dubai, Apple Dubai Mall

Forrás: Apple/CNBC

Az Apple 2017 áprilisában nyitotta meg második dubai üzletét a Dubai Mall bevásárló-központban. Az üzlethez egy hatalmas erkély is tartozik, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik például a Burj Khalifára, a világ legmagasabb felhőkarcolójára.

Érdekesség, hogy 12 méter magas, motorizált szárnyakkal is felszerelték, amelyek az aktuális időjárástól függően nyílnak és záródnak, valamint árnyékolnak.