Középkori várak, Mozart, és békebeli almás rétes: újévi úti ajánló Salzburgba

Utazás2022. jan. 2.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Hatalmas kupolák, magas tornyok, ódon városfalak, sziklán álló erőd, pompás kertek, gyönyörű folyóparti sétányok, lovaskocsikázás, és Mozart zenéje – a hamisítatlan középkori hangulat biztosított, ha Salzburg mellett döntünk. Az oltási igazolványt mindenhol elfogadják, hamar ki lehet érni, és maga az út is gyönyörű.

A Budapesttől mindössze ötórányi utazással elérhető város képét ma is a 17.és 18.században létrehozott épületek és terek sokasága határozza meg, mindehhez társul a rengeteg kulturális program és a települést kettészelő Salzach folyó állandó zubogása.

Összegyűjtöttünk néhány érvet, amelyek miatt érdemes felkeresni nyugati szomszédunk tartományi székhelyét. Útiajánlónk az Alpok kapujaként is nevezett Salzburgból.

Gleccsertavak az úton

Már maga az utazás is felér egy élménnyel, hiszen csodálatos tájakon kell végigvezetnünk Salzburgig, ráadásul végig kényelmes, sokszor háromsávos autópályán visz az út.

A pandémia miatt az osztrák határon jelenleg szigorúan ellenőriznek minden belépő autót, a magyar védettségi igazolványt elfogadták.

Az út során a védettségi igazolványt minden helyen kérték, és minden esetben elfogadták.

Stájerországban lankásabb tájakban és harsogó zöld legelőkben gyönyörködhetünk, Salzburg tartományba érve pedig sorra érkeznek a magasabb hegycsúcsok és a csodálatos gleccsertavak. Odafelé tartva az út jobb oldalán lehetetlen nem észrevenni az osztrák barokk építészet legnagyobb épületét, a lenyűgöző melki apátságot, ahol több mint 900 éve élnek és tanítanak a szerzetesek.

Mondsee: türkizkék tó az Alpokban

Ha nem szeretnénk hosszú kitérőt tenni, de legalább egy gleccsertavat szeretnénk megtekinteni, javasoljuk a Drachenwald meredek sziklafala mellett húzódó Mondsee-t, és nemcsak azért, mert közvetlenül az autópálya mellett található.

A tóval azonos nevet viselő Mondsee települése hangulatos, csodálatos panorámával rendelkezik a környező hegyekre, hatalmas bazilikájának megcsodálása után romantikus kávézók és éttermek között válogathatunk.

Ez a tájegység már a Salzkammerguti térséghez tartozik, amelyet a mészkőhegyek és a köztük elhelyezkedő türkizkék tavak jellemeznek.

A térség az alpesi sóbányászat egyik legrégebbi központja, amely 4500 éves sóbányászattal rendelkezik. „A só értékesebb, mint az arany” mondás remekül jellemzi egész Salzburg történetét is, hiszen a város épülése és virágzása során a só nélkülözhetetlen szerepet töltött be.

Régészeti kutatások bizonyították, hogy Salzburgban és könyékén már időszámításunk előtt 2500 környékén értékes sóbányászat folyt, innen ered a régió, a tartományi székhely és a Salzburgot átszelő folyó neve is.

Csodálatos középkori vár és a Salzach folyó

Salzburgba érve azonnal megérinti a látogatót a középkori hangulat: a város védelmére épített Hohensalzburg vára messziről magasodik a település fölé, uralva ezzel egész Salzburg látképét.

Salzburgot kis barokk világvárosként is emlegetik, a város hangulatát ugyanis a mai napig a 17. és 18.században megépített pazar terek és épületek határozzák meg. Mindehhez társul a várost kettészelő Salzach folyó folyamatos zubogása.

Sok csapadék esetén jelentős árhullámok vonulhatnak le a folyón, ám az áradások inkább a nyári mintsem a téli időszakra jellemzőek. Emléktába figyelmeztet a folyó 1571-es és 1786-os áradásaira, amelyek során az árvíz többezer ember halálát okozta. A városban a Salzach folyó mindkét oldalát gondosan kiépített sétálóutak és bicikliutak övezik, barangolásunk során így a friss hegyi levegőn élvezhetjük a város lenyűgöző panorámáját.

A legszebb európai újévi vásárok egyike

A mindössze 150 ezer fős Salzburg belvárosában meglepően élénk a sportélet: sokan a futást vagy a biciklizést választják és rengetegen sétálnak. Mi a gyalogos megközelítést javasoljuk a látnivalók felfedezéséhez, kényelmes sétával a városközpont minden érdekessége elérhető. Kötelező látnivaló a Mirabell kastély és annak ingyenesen látogatható, ápolt parkja, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a városra.

Itt forgatták a Muzsika hangja című film híres jeleneteit. Az óváros (Altsadt) leghangulatosabb tere egyben központja a Residenzplatz, itt kap helyet a hagyományos karácsonyi és újévi vásár.

A legszebb európai vásárok közé sorolt salzburgi karácsonyi és újévi vásár idén csak szigorú, kétlépcsős ellenőrzés után látogatható. Először be kell mutatni a személyi igazolványt vagy útlevelet és az ehhez kapcsolódó, legalább 2 oltásról szóló védettségi igazolványt, ezt követi egy 24 óráig érvényes papírkarkötő felrakása, amelynek meglétét később a biztonsági őrök ellenőriznek.

PCR teszt kell, ha nincs oltási igazolvány

Akinek nincs oltási igazolványa, helyben el kell végeztetnie egy PCR-tesztet, meg kell várnia a negatív eredményt, utána mehet be a vásár területére. A vásár területéről tudunk bejutni a salzburgi dómba, amely a világ egyik legszebb barokk épülete, egyben Salzburg egyházi életének központja.

A Szent Péter apátságot szintén érdemes megnézni, ez Ausztria legrégebben működő kolostora. A templomot a Münchsberg-hegy lábánál alapították 696-ban, itt található a legrégebbi osztrák könyvtár 10 ezer kötettel és 800 kézirattal és.

Ausztria legrégebbi alagútja, siklója és a Hohensalzburg vár

A legek amúgy is jellemzőek a városra: itt található az ország legrégebbi alagútja és siklója is. Ez utóbbi Salzburg belvárosát köti össze Hohensalzburg várával, amely a város egyik jelképe, egyúttal Európa legnagyobb és legjobb állapotban fennmaradt vára.

A város fölé magasodó erődítmény megtekintése szintén a kötelező látnivalókhoz tartozik. A kalandos történetű erőd építése még a 11.században kezdődött el, szolgált világi uralkodók lakhelyeként, de börtönként, laktanyaként és élelmiszerraktárként is.

Ma három tematikus múzeum várja itt a látogatókat. A város legszebb panorámáját a Modern Művészetek Múzeumának teraszáról kaphatjuk meg, és nem is kell hosszan kaptatnunk felfelé: a múzeumig gyorslift visz fel, a lift pedig a városközpontból indul.

A zene világvárosa

Minden salzburgi városnéző program kötelező eleme Wolfgang Amadeus Mozart szülőházának felkeresése. Itt született 266 évvel ezelőtt a zenei géniusz, január 27-i születésnapja alkalmából minden évben Mozart-héttel indul a nagy zenei hangversenyek időszaka.

Az idei Mozart-hetet január 27-e és február 6-a között rendezik neves művészek vendégszereplésével, a pandémia miatt szigorú óvintézkedések mellett.

A városközpontban található szülőházat felkeresve képet kaphatunk az ifjú Mozart életéről, kottákkal, kéziratokkal, hangszerekkel és bútorokkal.

Salzburgban évente nem kevesebb mint 4 ezer koncertet rendeznek, a turisták számára, így széles választék áll rendelkezésre a 30 perces koncerttől egészen a nagykoncertekig. A koncerteket számos ügynökség szervezi, a jegyek pár perc alatt megvásárolhatóak az interneten, ahol eldönthetjük milyen műveket szeretnénk meghallgatni melyik salzburgi helyszínen.

Ottjártunkkor egy koraesti városházi koncertet választottunk, ahol korabeli pianofortén, a zongora elődjén hallgathattunk meg 4 Mozart darabot egy kanadai zongoraművész előadásában. A koncerten kötelező volt a maszkviselés (a művész számára is), emellett a székeket egymástól 2 méteres távolságban helyezték el, a középkori gyönyörű környezet azonban feledtette a kényelmetlenséget.

Elegáns kávézók, pezsgő élet

Salzburgot felfedezve rengeteg elegáns kávézóra és cukrászdára bukkanhatunk, valamennyi étlapon megtalálhatjuk a házi sütésű, békebeli almás rétest, elképesztően sok fajtájú kávé kíséretében.

Ottjártunkkor a helyi lakosok és művészek egyik törzshelyére, a patinás Café Bazarba látogattunk el, választhattunk a kihelyezett, legalább 10 féle újság közül, majd megrendelhettük a híres salzburgi hosszú kávét házi tejjel.

Ha az eredeti osztrák konyha ízeit szeretnénk élvezni, a Szent Péter pincét ajánljuk, ahol megkóstolhatjuk a helyi specialitásnak számító Gröstl (sült burgonya, hagyma, sonka, tojás) tálat, valamint a Kasnockent, ami kis burgonyagombócokkal és olvasztott sajttal készített helyi finomság. Gombócokból egyébként is nagy a választék, a sós ízűeket általában tejszínes mártással szervírozzák, az édes gombócokat pedig baracklekvárral töltik meg vagy vaníliás pudinggal szervírozzák.

A salzburgi  hangversenyek nemzetközi hírnevének köszönhetően Salzburgban számos patinás 4 és 5 csillagos szállodát találhatunk, az óvárosban illetve a folyóparton elhelyezkedő elegáns hotelek közül többet antik bútorokkal rendeztek be, a többszáz éves épületekben működő hotelekben a meglepően jól felszerelt wellness részlegek sem ritkák.