Melyik európai városba utazhatunk repülővel Budapestről?

Utazás2021. márc. 21.Fellegi Tamás
A rovat támogatója:

A járvány igencsak megritkította az utasforgalmat és így a légijáratokat is, de azon meglepődtünk, hogy a máskor igen népszerű európai városokba egyáltalán nem lehet eljutni közvetlenül, vagy csak heti 1-2 alkalommal. Igaz, akkor esetenként fillérekért.

Brüsszel nehezen elérhető

Az immár több mint fél éve megszakítás nélkül tartó itthoni beutazási, majd a később más országok által is alkalmazott korlátozások megtették a hatásukat: a légitársaságok leállították járataikat, különösen a költségérzékenyebb és profitorientáltabb fapadosok.

Jelenleg nem lehet eljutni Budapestről (sem Debrecenből) Rómába, Berlinbe, de március végéig még Brüsszelbe sem, ahol azért elvileg sokan dolgoznak uniós intézményeknél.

Dubaj most a világ közepe

A budapesti repülőtérről jelenleg alig pár járat indul naponta, ugyanakkor van olyan célpont, ahová meglepően sok repülő megy, mégpedig Dubaj.

Oda jár a máshová járatot alig üzemeltető Wizz Air, és minden nap van járata az ottani légitársaságnak, az Emiratesnek. Emellett még az ausztrál Quantas járatára is rábukkantunk Budapest és Dubaj között. Ezek szerint nem csak legenda, hogy a járvány idején felkapott úticél lett a közel-keleti város.

A másik közel-keleti kisállam, Katar is elérhető, mégpedig az ottani központú Qatar Airways által, amely normál időszakban, akárcsak az Emirates, átszállás a Távol-Keletet, illetve Ausztráliát köti össze járataival. Aktív még az Egypt Air: Kairó és Hurghada elérhető általuk.

Európai városok

Nézzük ezek után az elérhető európai városok szűk listáját.

A két nagy nyugat-európai, részben talán nemzetinek is mondható légitársaság, a Lufthansa és a KLM stabilan jár Frankfurtba és Amszterdamba, és ha valaki véletlenül az amerikai vagy az afrikai kontinensre utazna, ezekkel a járatokkal talál csatlakozást.

A máskor leggyakoribb célpontra, Londonba, most alig látni járatot, egyedül a Wizz Air indul el naponta egyszer, bár áprilisra a Ryanair is kínál jegyeket.

Ugyancsak megy a Wizz Air Párizsba, de távoltól sem minden nap, a francia fővárosba emellett az Air France is indít járatot.

Stockholmba is el lehet jutni közvetlenül, amin nem annyira csodálkozunk, hisz annak az országnak a fővárosa, amely különösebb korlátozások, lezárások nélkül vitte végig a járványt.

Időutazás

El lehet még jutni Helsinkibe a Finnair, valamint Varsóba a LOT, emellett Moszkvába az Aeroflot és Isztambulba a Turkish Airlines jóvoltából.

Olyan a tabella, mint az ezredforduló előtt: döntően a kvázi nemzetinek mondható légitársaságok uralják, a normális időszakban a piac jelentős hányadát uraló diszkontok (nem túl szép és nem is találó elnevezéssel fapadosok, akiknek az olcsó repülés köszönhettük az elmúlt két évtizedben) eltűntek, csak nyomokban vannak jelen. Ők úgy tudnak gazdaságosan üzemelni, ha tele vannak a gépek, ami most nem igazán megoldható.

Elhagyatott helyek

Végül álljon itt azoknak az európai városoknak a listája, ahová elsőre meglepőnek tűnik, hogy nem megy járat.

Brüsszelbe márciusban nem volt járat, ami az európai intézmények miatt furcsa, és Róma kiesése is különösnek tűnik elsőre, de ha belegondolunk, hogy a turistáskodás az örök városban ugyanolyan lehetetlen, mint nálunk, akkor végülis érthető a helyzet.

A sok korlátozás ellenére nem mindenki ül otthon: aki más országban dolgozik, vagy egyetemre jár és van tantermi oktatás, az utazik, még ha vírustesztekkel is kell bajlódnia.

Ugyanakkor légijáratot nem talál sok esetben, így vagy átszállással drágán és hosszasan, vagy a földön kell utaznia, ami máskor nem feltétlenül tragédia, de most minden egyes ország, amin át kell utazni, teszteket, karantént, és a legkülönfélébb kellemetlen korlátozásokat jelenti, hiába van schengeni zóna.

Remény

Nyárra, sőt már májusra, esetenként áprilisra is sok célpontra kínálnak jegyet a légitársaságok, de ez a járvány kezdete óta így van: a remény mindig megvan, aztán ha mégsem lehet még utazni, törlik a járatokat. És mindez még érthető is részükről, mert ha nem akarják azt, hogy amikor egyszer aztán tényleg csak nyílnak a határok, ne legyenek menetkészek, akkor ugrásra készen kell várniuk.

Árak

A meglévő diszkont járatokra egy-két hétre előre fillérekért lehet jegyet venni (irányonként párezer forint), a Wizza Airnél Dubaj pár hétre előre irányonként 25 ezer forint, ami a közel-keleti célpontnál ugyancsak nem mondható vészesnek. A „hagyományos” avagy kvázi nemzeti légitársaságoknál, akik nagy költséggel fenntartják járataikat kevés utas mellett is, nem találunk filléres jegyeket: Amszterdam például irányonként 40-50 ezer forint körül van, Frankfurtba a Lufthansánál oda-vissza útra szóló jegyet 140 eurótól, azaz nagyjából 50 ezer forinttól találtunk.