Római vakáció: ennyi fér egy hosszú hétvégébe

Utazás2019. aug. 23.HP
A rovat támogatója:

Milyen járattal érdemes utaznunk, és milyen látnivalók férnek bele egy hosszú hétvégébe az Örök Városban? Hasznos tanácsok Rómába utazóknak.

Számtalan információ áll a rendelkezésünkre, bombáznak minket az utazási irodák, jobbnál jobb ajánlatokkal, az interneten már virtuális kirándulást is tehetünk, de még is csak az az igazi, ha saját magunk tervezzük meg a „római vakációnkat”.

Figyelembe kell venni, hogy egy várost feltérképezni hosszú időbe telik, és az ember élvezettel nem is tud három napnál sokkal több információt kényelmesen befogadni. Ezért aztán ideális három nap két éjszakára tervezni egy ilyen városlátogatást. Ráadásul, ha sikerül a repülőjáratot úgy kiválasztani, hogy nagyon korán startoljon, és nagyon későn induljon vissza, akkor ez már hab a tortán.

Ha nem akarunk idegeskedni akkor jó előre lefoglalunk mindent az interneten még az indulás előtt, transzfer buszok, múzeumi belépők, de még az előre kiválasztott éttermekbe, cukrászdákba is lehet foglalni.  Tervezzük meg, hogy mit szeretnénk megnézni mindenképpen, mely múzeumok, templomok kihagyhatatlanok számunkra.

Szóval érdemes Rómába a Rynair járatával menni, reggel 7 órakor indul, és 8 óra 45 perckor már kint is vagyunk a Ciampino Repülőtéren a Shuttle busz megállójában.  Forgalomtól függően 40 perc alatt, 6 euróért a Termini pályaudvarhoz érkezünk. Ahol leszállunk, onnan indul a „ Hop on Hop Off Bus”, erre is érdemes már otthon megvenni a 24 órás jegyet, mert egy ismeretlen várost úgy a legjobb felfedezni, hogy először körbejárjuk.

Ez a program tökéletes áttekintést ad a városról, látunk minden nevezettséget, rácsodálkozhatunk azokra az épületekre, amiket csak filmekben vagy képeken láttunk.

Mindenesetre megérezzük Róma hangulatát az alábbiak szerint:

A Basilica di Santa Maria

Szűz Mária tiszteletére lett emelve, és ez a legnagyobb ókeresztény templom Rómában.  Itt őrzik a betlehemi jászol darabjait egy aranyozott kristály szelencében. I. Constantinus édesanyja, Szent Heléna hozta őket magával a Szentföldről.

Colosseum

„Amíg a Colosseum áll, Róma is állni fog, amikor ledől, Róma is elpusztul. S ha Róma pusztul, a világ is elenyészik.” –  az angolszáz szerzetes, Beda híres mondása jutott az eszembe, mikor megláttam a hatalmas Amphitheatrumot. Vespasianus kezdte el építtetni, és i.sz.80-ban Titusz avatta fel. 100 napon keresztül tartott az avató ünneplés, ahol a gladiátorharcosok mérhetetlen küzdelemben mutatták be harci tudományukat 5000 vadállat lemészárlásával. A tiszteletet parancsoló építmény őrzi monumentális nagyságát, az évszázadok pusztítása, az elemi károk ejtette sebek ellenére.

Circus Maximus

Valaha hatalmas versenypálya volt, lovas- és kocsiversenyek színtere, de rendeztek itt állatviadalokat, atlétikai játékokat később pedig díszfelvonulásokat. Ma ha elsétálunk mellette csak a romokat látjuk de a képzelőerőnk Ceasar, Nero, Traianus, Ovidius, Constantinus, Caligula alakját idézheti fel a teljesség igénye nélkül.

Forum Romanum

Hatalmas területen elhelyezkedő, ma már romkert. Valaha Róma fő köztere volt, számos palotával, templommal, kereskedelmi és politikai élet, gyülekezés és törvénykezés céljából építették. A területet körbe lehet járni, de valójában egy teljes nap sem elegendő, hogy mindent megnézzünk. Ehhez idő kell.

Piazza Venezia

A Piazza Venezia terén pedig a II.Victor Emanuele királyról elnevezett hatalmas márvány építmény tárul a szemünk elé, örökmécses emlékezik meg az I. Világháborúban elhunytakról. Itália egyesítésének emlékére emelték.

Vatikán

A katolicizmus központja és a Pápa otthona, a világ legkisebb szuverén állama. Áldoznunk kell egy teljes napot a felfedezésére és még akkor sem tudunk mindent megnézni. A Szent Péter Bazilika lenyűgöző méreteivel a világ legnagyobb keresztény temploma, 120 év alatt építették meg, Bramante, Raffaello, Michelangelo, Maderno és Bernini keze munkáját őrzi.

A Grottákban 164 Pápa sírja van, de a zarándokok leróhatják tiszteletüket Szent Péter szobra és sírja előtt is, megcsodálható Michelangelo Pietája és még számos remekmű.

A Vatikáni Múzemban pedig észrevétlenül 6 órát sétálhatunk, mert magával ragad a rengeteg kincs. Persze az előre megváltott jeggyel aránylag gyorsan bejuthatunk (19 euró/Fő), és még kapunk egy térképet is, mellyel jól eltudunk igazodni a temérdek látnivaló között.

Mindig sokan vannak, szóval csak menni kell a tömeggel, és csak ott megállni, ami igazán érdekes számunkra. Így például a Laokoón szoborcsoport, Apollo szobra, Nero Fürdője, a legértékesebb bibliai kódexek, pergamen kéziratok, a térképgaléria, Roden Gondolkodója, Raffaello képei, a Borgia lakrész, de még Van Gogh képei is elvarázsolnak.

Sixtus-kápolna

A Kápolna fantasztikus élményt nyújt, különösen azért mert csak filmekben láthattuk, és egy olyan festményt rejt, amelynek nincsen párja a világon. Az 540 négyzetméteres freskó a teremtéstörténetet jeleníti meg, Michelangelo 1508-ban kezdett hozzá.

Ikonikus részlete az egymáshoz közelítő kezek, valamint az Utolsó ítélet az oltárfalon négy év alatt készült el. Más művészek,  Botticelli, Rossselli  festették a falra Krisztus és Mózes életének történeteit. Izgalmas élmény elképzelni, hogy ebben a kápolnában választották meg a mindenkori Pápákat évszázadok óta. A történelem részesei lehetünk, ha csak kis időre is.

Angyalvár

Eredetileg Hadrianus császár síremlékének épült 135 – 139 évek között, később alakították át erőddé, és építettek hozzá egy titkos folyosót, ami összeköti a Vatikánnal, hogy pápai menedékként szolgáljon. De volt börtön is, itt raboskodott Giordano Bruno . Végül a pápák nyári lakként használták. Különösen szép az esti díszkivilágításban, érdemes meglátogatni.

Pantheon

Róma minden istenének együttes tiszteletére emelték i.e. 27-ben, az ókori építészet kimagasló alkotása. Itt nyugszik két olasz király is, temetkezési helyként használták. Különleges a beton kupolája, amin 9 méter átmérőjű kör alakú nyílás van.

Trevi kút

Talán a legismertebb szökőkút, nagyon sok filmben szolgált háttérként, találkozási pontként, ugyanúgy mint az életben. A víz megfékezését jelképezi, Ókeanosz a tengerek istenének monumentális alakjával.  A monda szerint háttal, jobb kézzel, bal váll felett pénzérmét kell bedobni, hogy biztosan visszatérjünk még Rómába.

Spanyol lépcső

Szintén kötelező látványosság. A 138 lépcsőfok összeköti a Piazza de Spagna,  Bernini alkotta szökőkutas terét a domboldalon magasló Trinita dei Monti barokk templommal. Ideális hely üldögélésre, nemcsak a túristák mai találkozási pontja, hanem a történelem szelleme is áthatja, hiszen itt áll John Keats angol költő háza, a hírneves Babington Tea Szalon, a templom előtti egyiptomi obeliszk pedig még az ókorban került ide.

Három napba ennyi fér, ennyi nevezetességet tudunk érdemben meglátogatni, a City Sightseeing busszal elhaladunk a Piazza dei Popolo, a Piazza Navona, a Piazza della Bocca (igazmondó kő) terek mellett, és nem jut már sajnos idő a Trastevere leghangulatosabb helyére, ahol színes házak, hívogató éttermek, kávézók várják az odalátogatókat. Már csak ezért is vissza kell térni Rómába.

A hazaút pedig nyíl egyenes, érdemes a Wizzair járatával visszautazni, ami 22 óra 15 perckor indul a római Fiumicino reptérről. Az idevezető transzferbusz pedig szintén a Via Marsala-ról  indul, ahová eredetileg érkeztünk. Ideális választás, mert így gyakorlatilag 3 teljes nappal gazdálkodhattunk.

A kulturális élmények hatását oldani tudja, a számos étterem, kávézó, ahová érdemes betérni, persze kihívás, hogy hol is étkezzünk, hol igyunk egy frissítőt.

Rómában a fagylalt kihagyhatatlan kulináris élvezet, emblematikus hely a Giolitti kávézó, nem messze a Pantheontól, ahová vétek nem betérni.

Rómában fehérek a taxik, 3–4 eurótól indítanak, valójában kedvesek a sofőrök, angolul is beszélnek, persze beszálláskor jó, ha rápillantunk az órára, biztos ami biztos. Talán egyszer fordult elő, hogy az egyik sofőr kerülő úton vitt a Colosseumhoz, de megbocsátható, mert addig is lehet gyönyörködni a városban.

A metrót bővítik, nagy építkezés zajlik, de csak kizárólag a belvároson kívül jár, mert olyan sok az ókori rom a város alatt, hogy nem bontják fel a belvárost. Így marad a busz és a villamos, amihez lehet városjegyet venni, 24, 48, 72 órás időtartamra szólnak, és minden utazási formára használhatók, kivétel a reptéri transzfer buszok.

Persze mindenki az érdeklődési körének megfelelően tervezheti a programját, de a fenti nevezetességeket akkor is meg kell nézni, legfeljebb más sorrendben. Mert ha nem tesszük, szegényebbek leszünk, hiszen: „Historia est magistra vitae” – A történelem az élet tanítómestere.