A legnagyobb autógyárunknak helyet adó városban járműtörténeti kiállítás nyílt

Autó2024. ápr. 27.MTI

Az idén 7. alkalommal nyílik meg a járműipari kiállítás Esztergomban: az Akkor és Most Jármű Expo április 27-28-án a Nagy Duna sétányon várja az érdeklődőket - közölték az MTI-vel a szervezők.

A kiállítás főszereplői a régmúlt és a jelen két- és négykerekű járművei: a veterán közlekedési eszközök mellett a házigazda és az esemény főszponzora, a Magyar Suzuki is bemutatkozik teljes termékpalettájával.

Az esztergomi gyártású, több szakmai és közönségdíjjal is jutalmazott autómodellek mellett motorkerékpárokat és hajómotorokat is felvonultatnak.

A kiállítás része lesz egy 100 éves időszakot felölelő rádió-, fotó- és filmtechnikai eszközöket bemutató és alkalmazó ipartörténeti tárlat.

A látogatók a "Hang&Kép - A múlt innovációja a jelen inspirációja" bemutatón tanulmányozhatják ezeknek az eszközöknek a változását és társadalmi hatását.

Az esztergomi fotográfiák a város és térsége életét, fejlődését, míg a történelmi hang- és képes anyagok a korabeli technológiai alkalmazását mutatják be. 

A kísérőprogramok között játékok, táncbemutatók és koncertek váltják egymást, hiszen ez a rendezvény évek óta városi zenei majális is. Április 27-én szombaton a Ladánybene27, míg 28-án vasárnap Radics Gigi ad nagykoncertet.

Mindkét napon 10:00-18:00 között ingyenesen látogatható a kiállítás és minden kísérőrendezvény a Rugby Club rendezvényterületén.

Az idén április 30-án rendezik a Kis-Dunán a hagyományos lampionos felvonulást, amikor zenés kísérettel és színes fényekkel feldíszített hajók, csónakok úsznak le a Kis-Dunán.