A koronavírus ellenére hasítanak a biztosítók

Biztosítás2021. jún. 7.HP
A rovat támogatója:

A biztosítók díjbevételei az idei első negyedévben 360 milliárd forintra emelkedtek. Az életbiztosítási piac több mint 10 százalékkal, a nem-élet ág 4,9 százalékkal nőtt. Az utasbiztosítási szegmens teljes díjbevételében ugyanakkor 66 százalékos visszaesés látható – derült ki a MABISZ sajtótájékoztatóján. A Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítást egyelőre a lakosság kevesebb, mint negyede ismeri. A Századvég felmérése alapján ráadásul a megkérdezettek 71 százaléka nem cserélné le jelenlegi lakásbiztosítását egy új Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításra.

Pandurics Anett, a MABISZ elnöke rámutatott, tavaly március utolsó két hetében köszöntött be az első igazán komoly lezárás a koronavírus miatt, ami a biztosítási piacra is érdemi hatást gyakorolt.

Az idei első negyedévben viszont már alkalmazkodtak a biztosítók és megtalálták a megoldásokat a járványhelyzet kezelésére.

Több szereplő hibrid és digitális megoldásokat alkalmaz, illetve a személyes kapcsolatokban is számos könnyítés jelentkezett már az első negyedévben. Az ügyfelek hozzászoktak az új helyzethez – tette hosszá Pandurics Anett.

Tavaly az első negyedévben 336 milliárd forintot tettek ki a biztosítók díjbevételei, melyek idén 7,1 százalékkal 360 milliárd forintra emelkedtek.

A növekedést az elmúlt időszakban ugyanakkor más területek fűtötték. Korábban jellemzően a nem-életbiztosítási ág támogatta a növekedést. Ez a tendencia az első negyedévben megfordult – fejtette ki Pandurics Anett.

Az életbiztosítási piac több mint 10 százalékkal, a nem-élet ág 4,9 százalékkal nőtt. A GDP számokhoz viszonyítva tehát meglehetősén szép számokat produkált a biztosítói szegmens.

A MABISZ elnöke hozzátette, a nem-élet ágnál kiesett az adóhatás: az elmúlt években a KGFB növekedését technikai elemek is segítették. A biztosítási adó átalakulása az elmúlt két évben folyamatosan felfelé támogatta a díjbevételeket.

Életbiztosítások

Pandurics Anett elmondása alapján régen voltak ilyen szép számok az életbiztosítási piacon.

A 10 százalékot meghaladó növekedés mögött csak részben áll az egyszeri díjas termékkör bővülése, mely 7,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves alapon.  A rendszeres díjas termékek 11,5 százalékkal növekedtek.

A MABISZ elnöke rámutatott továbbá, a nyugdíjbiztosítási díjbevétel 11,2 százalékkal nőtt.

A hagyományos élet termékkategória díjai több mint 12 százalékkal, a unit-linked termékek díjai több mint 8 százalékkal bővültek. Az élet piacon lényegében minden adat kedvezően alakult. Még a lakossági megtakarítási tortán belül is növekedett az életbiztosítások súlya.

A lakosság megtakarítási rátája ráadásul a pandémia alatt növekedést mutatott.

Nem-életbiztosítási terület

A KGFB terület ezúttal kisebb mértékben, 2,1 százalékkal bővült az adóhatások nélkül.

A vállalati vagyon termékkörben viszont 17 százalékot meghaladó növekedés tapasztalható. A lakossági vagyon termékek díjbevételei is lendületesen, több mint 10 százalékkal nőttek.

A koronavírus hatására ellenben az utasbiztosítási szegmens teljes díjbevételében 66 százalékos visszaesés látható.

Az egyszeri díjas, vagyis az egyéni utazásokhoz kapcsolódó utasbiztosítások ennél is nagyobb mértékben, 84 százalékkal zsugorodtak.

Fontos kérdés, hogy az ügyfelek mennyit fognak az idén utazni, illetve melyik ország mit követel meg a védettségi igazolványon felül  - mondta el Pandurics Anett.

A legnépszerűbb célországok közé Horvátország és Ausztria tartozik. Aki az idei évben utazni kíván, annak az utasbiztosítási termékek széles skálája fog rendelkezésére állni.

A nem-élet piac közel 5 százalékos növekedését tehát összességében a vagyonbiztosítás húzta – tette hozzá.

Biztosítási Bizalmi index

A Századvég Gazdaságkutató Intézet felmérése alapján a válaszadók biztosítókba vetett bizalma 2019 óta töretlenül emelkedik – mutatott rá Stefkovics Ádám, a Századvég közvélemény- és piackutatási igazgatója.

Biztosítási Bizalmi Index

Forrás: Századvég

A biztosítók megítélése továbbra is a bankok megítélésével van egy szinten.

Elégedettségi index

A bizalmi index mellett az ügyfelek elégedettségi indexe is trendszerű növekedést mutatott - világított rá Stefkovics Ádám.

A károsultak elégedettsége számottevően javult októberhez képest az egyes biztosítási típusok esetében.

Elégedettségi index – biztosítástípusok

Forrás: Századvég

Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás (MFO)

A Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás ismertsége csupán 22 százalékon áll. 77 százalék azok aránya, akik még nem hallottak a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításról.

A lakásbiztosításba vetett bizalmat a kérdezettek 52 százalékában növeli, amennyiben rendelkezik MFO védjeggyel az adott biztosítás.

MFO szimpátia

A gyors kárrendezési eljárás, valamint a digitális szerződéskötés és kárrendezés által lesz leginkább szimpatikus a kérdezettek számára a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás – mutatott rá Stefkovics Ádám.

Emellett a minden biztosítónál azonos, összehasonlítható tartalom teszi jellemzően szimpatikusabbá a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítást.

Váltás

A felmérés alapján 71 százalékon áll azok aránya, akik nem cserélnék le jelenlegi lakásbiztosításukat egy új Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításra. Ráadásul 45 százalék válaszolta azt, hogy ők biztosan nem váltanak.

Ezzel szemben 20 százalék valószínűleg, 3 százalék biztosan váltana. 6 százalék pedig nem tud még dönteni.

Az MFO iránt nyitottabbak a 60 év alattiak, a magasabb végzettségűek, gazdaságilag aktívak, a tanulók és a háztartásbeliek. A 60 év feletti korcsoportnál nagyobb az ellenállás a váltásra.

Fizetési hajlandóság a széleskörű szolgáltatásokért

A minősítéssel ellátott otthonbiztosítások biztosításért a válaszadók 43 százaléka nem lenne hajlandó többet fizetni – fejtette ki Stefkovics Ádám. A válaszadók 28,5 százaléka pedig legfeljebb 5 százalékkal fizetne többet.

Fizetési hajlandóság

Forrás: Századvég