A kutyák segíthetnek megérteni az emberi öregedés folyamatát - állítjáka az ELTE kutatói

Életmód2024. ápr. 3.Növekedés.hu

Az intelligencia egyik fő alkotóeleme, az úgynevezett g faktor kutyáknál is létezik, és sok jellemzőjében, többek között öregedési mintázatában is hasonlít az emberi g faktorhoz. Ennek vizsgálata így közelebb vihet minket az emberi kogníció szerveződésének, valamint a korral járó kognitív hanyatlás folyamatának megértéséhez - írták az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszék kutatói legújabb, a GeroScience című folyóiratban megjelent tanulmányukban.

 Az egyetem szerdai közleményében emlékeztetnek arra, hogy az embereknél összefüggést mutat a különböző kognitív tesztek teljesítménye, vagyis akik jobban teljesítenek egy képességet mérő teszten, általában más képességekben is sikeresebbek.

Az emberi kognitív képességek hierarchikus struktúrában szerveződnek, a hierarchia tetején az úgynevezett általános kognitív faktor, a g faktor áll.

Ez az intelligencia egyik alappillére, magában foglalja és befolyásolja az összes alá tartozó kognitív készséget, és kapcsolatban van a tanulmányi, az akadémiai, illetve a munkahelyi sikerességgel és előrejutással is.

Az ELTE kutatói legújabb kutatásukban egy ehhez hasonló általános kognitív faktor létezését vizsgálták kutyáknál. A közleményben idézik Turcsán Borbálát, a tanulmány egyik vezető szerzőjét, aki szerint bár a kutyák kognitív teljesítménye igen népszerű téma a tudományos irodalomban, a vizsgálatok mindeddig elhanyagolták, hogy mekkora különbség van az egyedek között és miért. Szinte semmit nem lehetett tudni arról sem, hogy a kutyák kognitív képességei milyen struktúrába szerveződnek.

Ennek vizsgálatára a kutatók 129, három és tizenöt év közötti családi kutya kognitív teljesítményét mérték fel és követték nyomon két és fél éven keresztül. Két átfogóbb kognitív készséget sikerült azonosítaniuk, az önálló problémamegoldást, valamint a tanulási képességet. A két készség egymással is összefüggött, tehát a jobb problémamegoldó képességű kutyák általában hamarabb tanulták meg az új feladatokat is, igazolva, hogy létezik egy magasabb rendű, általános kognitív faktor, ami összeköti őket.

Az emberi szakirodalom alapján ezt g faktornak nevezték a kutatók, akik azt is szerették volna alátámasztani, hogy ez valóban megfeleltethető-e a humán g faktornak. Ehhez megvizsgálták, hogy ez a faktor összefügg-e olyan egyéni jellegekkel, amelyekről emberi és más állatfajok irodalmi adatai alapján tudjuk, hogy kapcsolatban vannak a g faktorral - magyarázza Faragó Tamás, az etológia tanszék kutatója.

Az eredményekből kiderült, hogy a magas g faktor pontszámú kutyák szívesebben fedeztek fel ismeretlen környezetet, jobban érdeklődtek az újdonságok iránt, és más, eddig nem vizsgált tanulási helyzetben is jobban teljesítettek.

Emellett a kutyák g faktor értéke a személyiségükkel is összefüggött, amit egy gazda által kitöltött kérdőív segítségével mértek fel a kutatók. A magas g faktor érték magas aktivitással, képzettséggel és képezhetőséggel párosult, ami igazolta, hogy nemcsak struktúrájában, de külső összefüggéseit tekintve is hasonlít a kutya g az emberi g-hez.

Amellett, hogy a kutya g faktora számos párhuzamot mutat az emberével, a kutya kognitív képességei összefüggéseinek vizsgálata az öregedéskutatás területén is új távlatokat nyitott.

Ismert, hogy idősebb korban a kutyák figyelme, tanulási képessége, memóriája természetes módon hanyatlik. Ha azonban a kognitív képességek összefüggenek egymással, könnyen lehet, hogy a korral való leromlásuk sem független egymástól, hanem van egy közös háttérfaktor a különböző képességek leromlása mögött

- emeli ki Bognár Zsófia, a tanulmány másik vezető szerzője.

A kutatók a kutyák kognitív teljesítményének változását is nyomon követték két és fél éven keresztül, így a hosszú távú felmérések során azt is kimutatták, hogy valóban megfigyelhető a globális kognitív hanyatlás, a g faktor értéke csökken a korral. Ám ezt a kapcsolatot az egészségi állapot is befolyásolta: rosszabb egészségi állapotú kutyáknál a kor előrehaladtával egyre gyorsabban romlott a g faktor értéke, ellenben a jó egészségi állapotú kutyáknál nem volt kimutatható változás a koruk előrehaladtával.

Bár ez a globális hanyatlás minden kognitív képességet érintett, az eredményekből az is kiderült, hogy a memória és az asszociációs tanulási képesség korral való változását más tényezők is befolyásolják, amelyek miatt különböző dinamika szerint változnak, mint a többiek.

Ez az öregedésmintázat hasonlít az emberi öregedéshez, és segíthet később megtalálni és beazonosítani a kognitív hanyatlás molekuláris és neurológiai okait - emelik ki a közleményben.


    Az új kutatás érdekes emberi párhuzamokra mutat rá az ember és a kutya öregedése között, tovább erősítve azt az érvet, hogy a kutya kiváló modellfaj az öregedéskutatás számára

- hangsúlyozza Kubinyi Enikő, az MTA-ELTE Lendület Társállat Kutatócsoport és a Szenior Családi Kutya Program vezetője, hozzátéve, hogy eredményeik alátámasztják a kutya g faktor létezését, így a kutyák az emberi intelligencia evolúciójának és hátterének megértésében is segíthetnek.