Sláger a sertéshús, mutatjuk, hogyan hozd ki belőle a legjobbat

Elemzések2020. dec. 24.Kovács Dániel

Az ünnepekkor elkezdődik a sertéshús főszezonja. Töltött káposzta, kocsonya, ünnepi sertéssült nélkül szinte elképzelhetetlen a karácsony, gasztronómiai hagyományaink szerint ilyenkor a megszokottnál is több sertéshús kerül az asztalra. Van, aki szerint ez egészségtelen és káros, mások úgy vélik, disznóhúsból unalmas ételek készülnek a magyar konyhákban. De valóban a hangoskodóknak van igazuk? Mutatjuk, mit mond erre a dietetikus, Gianni pedig elárulta nekünk, miért tartja kiválónak a magyar sertéshúst, és mit rontunk el főzés közben?

Az ünnepi bevásárlás során a szokásosnál több sertéshús kerül a kosarakba.

A statisztikák szerint az év utolsó hónapja a főszezon, ilyenkor huszonöt százalékkal több fogy belőle Magyarországon.

Nem véletlen, hiszen a legszentebb ünnepünkhöz kötődő gasztronómiai hagyományok szerint számos ínycsiklandozó disznóság kerül az asztalra.

Ott van a töltött káposztában, vagy aranybarnára pirítva, töltve, esetleg rántva kerül az asztalra. Felerősödik ilyenkor a fanyalgók hangja is, akik szerint a sertéshús egészségtelen, tele van koleszterinnel. A tapasztalatok is azt mutatják, hogy sokan fejezik be gyomorrontással az ünnepi vacsorát.

Nincs egészségtelen étel, csak egészségtelen életmód

Az a koleszterin, amit megeszünk, mondjuk a tojással, vagy sertéshússal, kevesebbet nyom a latba, mint a testünk saját koleszterintermelése

mutat rá Szűcs Zsuzsanna, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.

Szerinte sokkal inkább az étrend minősége a meghatározó. Ahhoz, hogy testünk sokrétű tápanyagszükséglete biztosítva legyen, minél színesebb, változatosabb étrendre van szükség, ebbe pedig gyakorlatilag minden élelmiszer, így a sertéshús is belefér.

A húsfélék fehérjetartalommal bírnak, ami a szervezetünk regenerálódásához szükséges. A sertéshús ráadásul vasat tartalmaz, ami egy ikonikus tápanyag, illetve B12 vitamint, ami nagyon fontos a vérképzésben, sőt az ásványianyagok és vitaminok jobban fel tudnak szívódni az állati eredetű tápanyagokból, mint a növényekből

mutat rá a dietetikus.

A szakember szerint ugyanakkor érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni a sertés azon részeire, amelyek kevésbé zsírosak, ezek a comb, a lapocka, a karaj és a sertésszűz, a csomagolt húsok esetében eleve könnyebb dolgunk van, mivel a címkén feltüntetik a termék zsírtartalmát.

Arra is érdemes odafigyelni, hogy főzés közben mennyi plusz zsírt adunk a kiválasztott húshoz, és éljünk inkább azokkal a módszerekkel, amelyek kevesebb zsiradékkal járnak, mint például a sütőzacskóban sütés, amivel rengeteg kalória megspórolható. Az sem mindegy, hogy miből mennyi kerül a tányérra. Szűcs Zsuzsanna azt javasolja, hogy a felére zöldséget rakjunk, a másik felén osztozzon a klasszikus köret és a hús.

Túlsózzuk, pedig már nem kéne

Sajnos jellemző a magyar konyhákra, hogy túlsózzák, agyonfűszerezik a sertéshúst, nem merik megmutatni az igazi ízét

élekedik Gianni, ám a sztárséf szerint ennek megvan a maga oka.

A sertéstartásnak sokáig nem volt minőségi követelményrendszere, például nem volt meghatározva, hogy mivel lehet etetni a disznókat. Ezért az sem volt ritka, hogy ételmaradékok, közte sertéshús is került a vályúba, ami később a húson is érződött.

Ezt a kellemetlen ízt igyekeztek az emberek a túlzásba vitt fűszerezéssel eltüntetni.

Mára annyit javult a helyzet, hogy Európa-szerte keresett termék a magyar sertéshús, kiváló a minősége és az íze. ezt már bátran meg lehet mutatni, nincs mit eltakarni.

Az olasz séf ugyanakkor a magyar konyha helytelen gyakorlataira is felhívta a figyelmet.

Például arra, hogy szeretjük a tányért roskadásig megtölteni egytálétellel, amihez mértéktelenül fogyasztjuk a kenyeret.

Ehelyett a mediterrán módszert ajánlja:

kezdjünk egy finom salátával, grillezettt zöldséggel, ami az éhségérzetet máris elveszi, aztán persze jöhet a pörkölt, mértékkel.

Étkezés közben fogyasszunk száraz bort, a salátára mehet egy kis ecet, és a sertéshúsra is lehet egy kis citromlevet facsarni, nem muszáj belőle nehéz ételt csinálni, és így a savak is rendben lesznek.

Gianni azt is elárulta, hogy leginkább grillezve szereti a sertéshúst, amit már kisütve dob bele citromos, fokhagymás, petrezselymes hidegpácba. Számára a karácsonyi tradíció azt diktálja, hogy kappan kerüljön az asztalra, de ettől függetlenül belekezdett már a kocsonya készítésébe is.

Nem véletlenül finom

Jelentős szemléletváltás, és sok fejlesztés eredménye az, hogy ma már a kontinensen is jó híre van a magyar sertéshúsnak.

A munka a sertéstelepeken kezdődik. A takarmány minősége nagyon fontos, ehhez jön még a prémium termékek esetében a magas állatjólét. Amellett, hogy nagyon fontos nekünk a sertés jólléte, ez nagyban kihat a végeredményre is, sokkal jobb kihozatali számokkal tudunk dolgozni, kevesebb az elhullás, és sokkal jobb minőségű lesz a hús is, ha kellemes körülmények között tartjuk az állatokat. Ha félnek, stresszben élnek, akkor a húsuk megkeményedik, rágós lesz. De ha stresszmentesen tartottuk és szállítottuk, és még a vágóhídon is humánus elbánásban részesülnek, puhább, omlósabb hússal ajándékoznak meg minket 

mondja a növekedés.hu-nak Kalácska Ágnes, az MCS Vágóhíd Zrt. brand managere.

Hozzáteszi, az alacsonyabb telepítési sűrűség sokat segít, jobban érzik magukat az állatok, ha nincsenek összezsúfolva. Ezért az EU-s előírásokhoz képest is harminc-negyvenöt százalékkal nagyobb helyet biztosítanak a sertéseknek, és a jó szellőztetés, higiénikus környezet is alapvető náluk.

- A disznó egy nagyon kíváncsi és játékos állat, pár labdát is belógatunk nekik, hogy legyen mivel játtszani, ami szintén jót tesz nekik. A telepeink nagyon közel vannak a vágóhídhoz, így a szállítás sem nyúlik hosszú órákra.

A mohácsi vágóhíd pár éve lett átadva, a legmodernebb technológiát kapta, ezzel nagyon sokat tudunk hozzátenni ahhoz, hogy a végeredmény minőségi alapanyag legyen. Le van redukálva a szennyeződés lehetősége, minél kevesebben érnek a húshoz

tudjuk meg Kalácska Ágnestől. A vágóhíd idén is felkészült az ünnepi hajrára, alighanem már fel is dolgozták azokat a sertéseket, amelyek az ünnepi asztalra kerülnek. De prémium sertéshús ide vagy oda, Gianni legjobb tanácsa mégis az, hogy karácsonykor senkit ne hagyjunk egyedül főzni. Vegyünk részt a munkában, legyünk kukták, vágjuk fel a zöldséget, vagy csak egyszerűen legyünk ott a konyhában, bontsunk ki egy üveg bort, beszélgessünk, közben érezzük át az együttlét örömét.