Hat fontos ábra, amely a magyar gazdasági kilátásokat érinti

A fejlődési csapda elkerülésének kérdése inkább korunk vitatémája: arra keresik az elemzők a választ, hogy hogyan kerülhetik el az egyes országok, hogy egy bizonyos fejlettségi szint elérése után ne kerüljenek stagnáló állapotba. A két kérdésfelvetés azonban nem választható el egymástól.

Egyrészről a fenntartható és harmonikus növekedés segíti a fejlődési csapda elkerülését, a fejlődést mérő értékek javítása pedig hosszabb távon támogatja a kiegyensúlyozott növekedést.

A gondot az okozza, hogy eltérő időtávokról beszélünk. A GDP-vel mért növekedést rövidebb, a fejlődést hosszabb távon érdemes vizsgálni. A fejlődéshez mai, a GDP-ből származó befektetésekre van szükség, amelyek eredményei, illetve a mai befektetések elmaradásának hátrányai egyaránt hosszabb távon jelentkeznek.

Történelmi példákat is idézhetnénk: Taivan, Dél-Korea, Brazília, Malajzia egy főre jutó GDP tekintetében a huszadik század elején még közel álltak egymáshoz. Akkor a gazdasági növekedést mindegyik ország elsősorban a külföldi tőkebefektetésre alapozta. A 90-es évek körül azonban Taivan és Dél-Korea fejlesztési stratégiát váltott. A további növekedés érdekében hazai fejlesztésekbe kezdett, ami elsősorban jelentős oktatási és kutatási befektetésekben jelentkezett.

A hazai tudásszektor megerősödésére alapozva erős hazai ipart fejlesztettek ki, amelynek következtében mára mindkét ország világhírű nagyvállalatokkal büszkélkedhet. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az olcsósággal versenyzés modelljéről áttértek a tudással és innovációval versenyzésre, amihez a tudásberuházásokon át vezetett az út.

A fejlesztési stratégia-váltás a növekedési adatokban is megjelent. Mára mindkét ország messze elhagyta GDP-ben és egy főre jutó GDP-ben egyaránt Brazíliát és Malajziát. De ehhez a kulcs a tudásberuházás volt.

Ma Taivan a GDP 3,8, Dél-Korea pedig 4 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre. Oktatásra pedig mindkét ország a GDP 5 százaléka körül költ. Korunk változó és gyors technológiai átalakulásokkal jellemezhető környezetében fontos kérdéssé vált, hogy egy ország milyen fejlődési modellt választ, mert ennek alapján lesz a változások nyertese vagy vesztese.

A magyar gazdaságpolitika továbbra is a külföldi tőkebefektetések hajtotta növekedési modellt követi, ami együttjár az alacsony helyi hozzáadott érték előállítással és a gyenge termelékenységi teljesítménnyel. Erre figyelmeztet az EBRD Magyarországról készített tanulmánya is. (Country Strategy Hungary 2021-26).

A bank által készített tudásgazdaság indexünk (Knowledge Economy index) értéke jóval az OECD átlag alatt van, az exportunk közel 60 százaléka pedig a külföldi értékláncok összeszerelő tevékenységének eredménye, vagyis külföldi cég termékének exportja.

Úgy is fogalmazhatnánk, hogy nagyon kevés a hazai tudásra és innovációra támaszkodó magyar termék előállítás és magyar termék export. Aminek hátterében megtaláljuk a gyengülő magyar tudásvagyon adatokat is.

A hazai tulajdonban lévő cégek különösen érzik ennek hatásait, hiszen egyre nehezebben jutnak felkészült szakemberekhez.

Különösen nagy gond a természettudományos és műszaki végzettségű szakemberek hiánya, de alacsony a felsőfokú végzettségűek száma is. Nézzünk meg ezzel kapcsolatban néhány adatot nemzetközi összehasonlításban. Az 1. ábrán a felsőfokú végzettségűek arányát látjuk az úgynevezett legjobb munkavállalói korcsoportban (25-34 év) néhány országban.

1. ábra. Felsőfokú végzettségűek aránya a 25-34 éves korcsoportban (%) 2022 (Forrás: Eurostat 2023.12.14.)

A magyar értéknél csak a román rosszabb. Az EU-ban összességében Magyarország a 25. helyen van (Románia és Olaszország van mögöttünk). Ebben a számban szerepel valamennyi felsőfokú végzettségű.

Azonban a gyorsan változó technológiai környezethez való alkalmazkodás szempontjából különösen fontos a természettudományos, műszaki tudás.

Az Eurostat ezzel kapcsolatban kétféle mutatót alkalmaz. Vizsgálja a természettudományi területen tanulók, illetve végzettek számát, és külön elemzi az úgynevezett STEM végzettségűek számának alakulását.

A STEM kibővített mutató, és a természettudományokon kívül magában foglalja a műszaki, gyártási és építőipari szakterületeket is.

A 2. ábrán a felsőfokú képzésben természettudományokat tanulók számának alakulását látjuk 2013 és 2021 között néhány országban.

2. ábra. Természettudományos területen tanulók száma (2013-2021, fő). Zárójelben a 2013-ról 2021-re bekövetkezett változás (Forrás: Eurostat, 2024.01.17.)

Azt látjuk, hogy a vizsgált három V4-es ország esetén ez az érték csökken, a két fejlett gazdaságú ország esetén viszont növekszik. A három országból a legnagyobb csökkenés, 6676 fő, Magyarországot jellemzi.

Lengyelország a lényegesen nagyobb lakosságszám miatt nem szerepel az ábrán. Pontosabb képet kapunk a helyzetről, ha a természettudományos területen tanulók számát az ország lakosságához viszonyítjuk. Ezt látjuk a táblázatban a 2021 évre.

1. táblázat. A felsőfokú képzésben természettudományos területeken tanulók aránya a népességhez viszonyítva (népességi adat 2023. január 1-én, a tanulószám 2021-ben)

  Forrás: Eurostat alapján, saját számítás

A táblázat szerint 10 ezer lakosra vetítve 2021-ben Magyarországon tanult a legkevesebb hallgató természettudományos területen a felsőoktatásban. Az osztrák érték a magyarnak több, mint négyszerese.

A 3. ábrán pedig azt látjuk, hogy az összes felsőfokú képzésben lévő hallgató hány százaléka tanul természettudományos területen. Mint látjuk a legalacsonyabb arány Magyarországon található.

3. ábra. A felsőfokú képzésben résztvevők közül a természettudományos területen tanulók aránya (%), 2021 (Forrás: Eurostat, 2024.01.17.)

A 4-5. ábrán a STEM területen felsőfokú végzettséget, illetve doktori fokozatot szerzettek számát látjuk 1000 lakosra vetítve a 2021. évben.

4. ábra. STEM területen végzettek száma 1000 lakosra vetítve a 20-29 éves korcsoportban 2021 (fő) (Forrás: Eurostat, 2024.01.17.)

5. ábra. STEM területen végzett doktorandusz hallgatók azáma 1000 lakosra vetítve (fő), 2021 (Forrás: Eurostat, 2024.01.17.)

A 20-29 éves korcsoportban STEM végzettséggel rendelkezők 1000 lakosra vetített száma a vizsgált országok között még Bulgáriában és Romániában is magasabb, mint nálunk. Egyedül Szlovákiát előzzük meg minimális mértékben.

Ami pedig a STEM területen doktori fokozatot szerzettek 1000 főre jutó számát illeti, a magyar érték egyezik a románnal és a bulgárral és csak a lengyelnél magasabb. Végül vessünk egy pillantást egy érdekes friss adatra!

Közismert, hogy Magyarország a felnőttképzés területén is jelentős lemaradásban van. Pedig ma már nem kell feltétlenül iskolába beiratkozni, hiszen új online tanulási lehetőségek gazdag tárháza is rendelkezésre áll.

Az Eurostat friss jelentése szerint azonban ezen a területén is gyengén teljesítünk. Ahogyan a 6. ábrán látjuk, a munkaképes korú lakosság körében a magyar érték csak a lengyelnél jobb. Pedig a változásokhoz való sikeres alkalmazkodás a munkavállalók tudásának frissítése, bővítése nélkül sem képzelhető el.

6. ábra. Online szakmai továbbképzésben résztvevők aránya a 25-64 éves korcsoportban, %, 2022 (Forrás: Eurostat, 2024.01.17.)

Természetesen az elemzéseket több országra és hosszabb időtávra is célszerű lenne kiterjeszteni. Azt azonban már ezekből az adatokból is láthatjuk, hogy tudásvagyonunk tekintetében nem állunk jól.

Megmaradhatunk továbbra is azon stratégia mellett, hogy  a növekedésre, a növekedési csapda elkerülésére, a rövidtávú hatásokra figyelve nem áldozunk a tudásvagyon erősítésére.

Ezzel azonban lemondunk a dél-koreai, taivani útról, vagyis arról, hogy a fejlődésbe, azaz a tudásteremtésbe befektetve növeljük a gazdaságot.

Ez egyet jelent azzal, hogy a versenyképességünket továbbra is az alacsony munkabér és adók, valamint a jelentős állami támogatások miatt betelepülő külföldi tőkére, és nem a nagyobb helyi hozzáadott érték előállítást és termelékenység javulást hozó innovációs és tudásversenyre alapozzuk.

De a nagy változások kínálta lehetőségeket kihasználandó választhatnánk más fejlődési utat is, olyat, amelyet Taivan és Dél-Korea választott.

Ehhez viszont a tudásszektorba, az oktatásba, innovációba és felnőttképzésbe való jelentős beruházásokra lenne szükség. Ezzel a stratégiával azonban nemcsak a növekedési, hanem a fejlődési csapdaveszélyt is elkerülhetnénk.

A szerző a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kutatóprofesszora.