Hogyan éri meg az agglomerációból ingázni? - összehasonlítottuk a menetidőket

Elemzések2022. feb. 13.Dajkó Ferenc Dániel

Vác és Budapest között sokkal gyorsabb a vonat, mint az autó. Ráckevére akár fél órával tovább tart az utazás a HÉV-el, mint gépkocsival. A vonalak nagy részén hasonló az autó és a kötött pályás jármű menetideje, de egy nagyobb dugó esetén előnyős lehet a vasút, vagy a HÉV. Jelentősen olcsóbb a havi bérlet, mint az autóval ingázás.

Az utóbbi időben számos fejlesztés történt a MÁV budapesti – elővárosi vonalain, elég csak a Vác irányába közlekedő emeletes vonatokra gondolni és a jövőben a HÉV vonalait is modernizálni tervezik. Eközben egyre többen költöznek az agglomerációs településekre, így egyre égetőbb kérdés, hogyan oldják meg az elővárosokban lakók a bejárást a fővárosba. Környezetvédelmi szempontból és a dugók csökkentése érdekében mindenképp előnyös lenne, ha minél többen választanák a kötöttpályás közlekedést az autóval szemben, azonban vannak más fontos szempontok is amiket figyelembe vesznek az emberek, amikor mérlegelnek, hogy milyen közlekedési eszközt válasszanak. Ilyenek az idő, a költségek és a kényelem.

Megnéztük mennyi időt vesz igénybe az utazás a főváros és a jelentősebb agglomerációs települések között kötöttpályás közlekedési eszközzel (az összehasonlítás nem teljeskörű).

HÉV-el elérhető települések

H5

Szentendre a H5-ös HÉV-el közelíthető meg Budapestről a legkönnyebben, ha a közlekedést választjuk. A Batthyány tértől a festők városáig 36-37 perc a HÉV menetideje amennyiben pontosan jár. Ugyanezen a vonalon Budakalászra 24 perc, míg Pomázra 30 perc alatt juthatunk.

Autóval alapesetben hasonló menetidővel kell számolnunk, ha ezekről a településekről ingázunk, azonban a Szentendrére Békásmegyerről vezető négysávos úton gyakran alakulnak ki torlódások. Ilyenkor a menetidő drasztikusan megnövekedhet.

H6

A H6-os HÉV Ráckeve irányába közlekedik, azonban nem mindegyik járat megy el a településig. Így hétköznap napközben óránként indul olyan járat amelyik a teljes vonalon végigmegy.A H6 járatainak egy része csak Dunaharasztiig (kora reggel), illetve Tökölig közlekedik. Vannak megállók, ahol nem mindegyik járat áll meg, ez néhány perces eltérést okozhat az egyes járatok menetidejében. Mi azzal a járattal számoltunk, amelyik mindenhol megáll.

A menetidő a Közvágóhídtól a következőképp alakul:

-Dunharaszti: 27 perc

-Szigetszentmiklós: 32 perc

-Szigethalom: 41 perc

-Tököl: 46 perc

-Szigetcsép: 53 perc

-Szigetszentmárton-Szigetújfalu: 63 perc

-Ráckeve: 73 perc

A H6-os HÉV-nél jelentősen gyorsabb az autó. A Közvágóhídtól Ráckevére gépkocsival a menetidő még délután 5 óra körül is alig több mint 40-50 perc, legrosszabb esetben is egy óra, így az autó előnye 10-20 perc, vagy akár egy fél óra is lehet.

H8

A H8-as HÉV Gödöllő és az Örs vezér tere közt jár. A menetidő attól függően, hogy Gödöllő melyik állomásán szállunk le, vagy fel 40-47 perc. Ez a járat érint több másik agglomerációs települést is. ezek esetében a menetidő a következőképp alakul:

-Kistarcsa 19/21 perc

-Kerepes 25 perc

-Mogyoród 33 perc

Az autó ebben a viszonylatban néhány perccel lehet gyorsabb a HÉV-nél. Ezt egy kisebb torlódás azonban azonnal eltünteti. Nagyobb dugó esetén biztosan a HÉV a gyorsabb.

H9

A H9-es HÉV az Örs vezér tere és Csömör között közlekedik. A menetidő 22 perc. Csömör autóval az Örs vezér terétől forgalomtól függően 15-20 perc. Így habár nem jelentősen, de gyorsabb az autó.

HÉV bérletek árai

A HÉV bérletek kilométer alapon vannak megállapítva. A közeli településekről például Kistarcsáról, vagy Csömörről így olcsóbb bejárni, mindössze 5940 forint a teljes árú havi bérlet. Azonban annak, aki Gödöllőről akar ingázni, már mélyen a zsebébe kell nyúlnia, a teljes árú bérlet számukra 14200 forint, de Szentendrére sem olcsó kijárni, a havi bérlet számukra 11 900 forint. Ráckevéről a legdrágább a bérlet, kedvezmények nélkül 21 400 forintot kell érte fizetni havonta. Némi enyhítést jelent, hogy az iskolai tanulmányaik megkezdéséig a kisgyermekek felnőtt kíséretében ingyen utazhatnak a HÉV-en, és éppígy a 65 év felettiek számára is ingyenes a helyi érdekű vasút. A nappali és esti tagozatos tanulók pedig 90 százalékos kedvezménnyel vehetnek bérletet az iskola/gyakorlati hely és a lakóhelyük között.  

Forrás: bkk.hu

Vasúti díjszabás

A díjszabásnál a MÁV járatain éppúgy mint a szintén a MÁV által üzemeltetett HÉV-en kilométer alapon határozzák meg a bérletek díjszabását és biztosított a tanulók 90 százalékos bérlet kedvezménye azonos feltételekkel. A HÉV-el szemben azonban komoly előnye a vasútnak, hogy a vonatbérletekre a dolgozók illetve a munkáltatók is elég jelentős kedvezményt kaphatnak a munkavégzés helye és a munkavállaló lakhelye közötti utazásra.

Forrás: mavcsoport.hu

Vasúton megközelíthető települések

Budapesti elővárosi vonalak és azok utasforgalma; Forrás: mavcsoport.hu

Vác-Dunakeszi-Göd

Vácra napközben akár 25 perc alatt eljuthatunk vonattal. Vác felé InterCity is jár, de a sima személyvonatból is van olyan járat amelyik 25 perc alatt teszi meg a 34 kilométeres utat. Autóval a Nyugati pályaudvar és Vác közötti út napközben, átlagos forgalom mellett 36 percet venne igénybe, így munkába bejáráshoz nagyon jelentős 11 perc a vonat előnye és a dugóktól sem kell tartani.

Amennyiben nem kap a dolgozó bejárási támogatást és Vácon lakik, de Budapesten dolgozik, ha magának veszi a bérletet a két település viszonylatában, akkor havonta mindössze 3500 forintot kell fizetnie. A teljes árú bérlet 24 900 forintba kerül. Ez kifejezetten kedvező ár, autóval drágább lenne a mindennapi bejárás.

A Váci vonalon közlekedő vonattal juthatunk el Dunakeszire és Gödre. Előbbi menetideje 18 perc, míg utóbbié 26 perc. Azért lehetséges, hogy a messzebb lévő Vácra hamarabb el lehet jutni vonattal, mint Gödre, mert Vácra közlekedik közvetlen járat a Nyugatiból, ami egyáltalán nem áll meg sehol menetközben. Olyan járattal, ami minden állomáson megáll 40 perc lenne az út Vácig.

Egy teljes árú havi bérlet Dunakesziig egyébként 11 900 forint lenne, míg Gödig 17 800, a dolgozni járóknak nyújtott kedvezménnyel azonban mindkét város esetében alig néhány ezer forint kell havonta fizetni a bejárásért.

Autóval egyébként napközben a Nyugatitól Gödig 33 perc, Dunakesziig pedig 26 perc a menetidő, így ebben az esetben is gyorsabb a vonat. A reggeli és a délutáni csúcsforgalomban ez a különbség még markánsabb lehet.

Fót

Fót is kedvelt agglomerációs település. A Nyugatitól a legrövidebb járattal 20 perc a menetidő, ám a reggeli órákban 27 percnyi utazással kell számolni. Fót autóval a Nyugatitól 24 percre van napközben, csúcsforgalomban azonban nőhet a menetidő. Fót esetében nincs időben előnye a vonatnak, de érdemi hátránya sincs. A havi teljes árú MÁV bérlet ára Fótig 14 200 forint. A munka miatt ingázóknak járó kedvezménnyel viszont mindössze 2000 forint.

Veresegyház

Veresegyház vonattal sajnos kevésbé kedvező. 48 perc alatt ér a településre a vonat a nyugatitól. Autóval ez az út csupán 36 perc, így a Veresegyházon lakók számára ha csak az időt nézzük nem vonzó opció a vonat. Költség oldalról még így is előnyösebb vonattal a bejárás. Dolgozói kedvezménnyel a havi bérlet 4000 forint, ami biztosan olcsóbb mint a mindennapos autóval járás üzemanyagköltsége.

Monor

Monor 38 kilométerre van vonattal Budapesttől. A menetidő mindössze 36 percet vesz igénybe. Autóval ez a táv körülbelül háromnegyed óra, ha nincs jelentős forgalom.

Budaörs-Törökbálint Biatorbágy

A Budaörsiek számára kifejezetten előnyös választás lehet a vasút. A Déli pályaudvarról mindössze 11 perc a menetidő. A havi bérlet még teljes áron sincs Budaörsig 10 ezer forint, dolgozói kedvezménnyel pedig mindössze 1340 forint.

Törökbálint és Biatorbágy is rövid idő alatt megközelíthető vonattal. Előbbi 16, míg utóbbi 20 perc alatt elérhető a Déliből.

A vonat ezekre a településekre egyértelműen gyorsabb az autónál még napközben átlagos forgalom mellett is, azonban reggelente és délutánonként olyan jelentős dugók szoktak kialakulni a Budaörsre, Törökbálintra és Biatorbágyra vezető utakon, hogy a vonattal forgalmasabb napokon kis túlzással akár egy órát is lehet spórolni.

Érd

Érdre 28 – 29 perc alatt érhetünk vonattal. A teljes árú bérlet 17 800 forintba kerül Budapest és Érd között. A dolgozni járóknak azonban mindössze 2500 forint a havi bérlet. Autóval átlagos forgalom mellett 24 perc az út a Déli és Érd között, így alapesetben kissé lassabb a vonat, csúcsforgalomban viszont Érd irányába is rendszerint bedugulnak az utak, így reális alternatíva lehet a vasút.

Solymár-Pilisvörösvár

Solymárra 21-22 perc alatt érhetünk vonattal, Pilisvörösvárig pedig 26 perc az út a Nyugatitól. Solymárig  a teljes árú bérlet 14 200 forint, a dolgozni járóknak pedig 2000 forintot kell fizetni havonta. A Pilisvörösváron lakóknak a bejárás Budapestre havonta teljes áron 17 800 forintba kerülne, viszont ha dolgozni járnak a fővárosba akkor csupán 2500 forint a bérlet. Autóval hasonló menetidővel lehet számolni, ha nincs dugó, sajnos azonban a Bécsi út gyakran be szokott állni.

Menetidő kötöttpályás közlekedési eszközzel

Szentendre

HÉV

36-37 perc

Ráckeve

HÉV

73 perc

Csömör

HÉV

22 perc

Gödöllő

HÉV

40-47 perc

Vác

vasút

25 perc

Dunakeszi

vasút

18 perc

Göd

vasút

26 perc

Fót

vasút

20-27 perc

Veresegyház

vasút

48 perc

Monor

vasút

36 perc

Budaörs

vasút

11 perc

Törökbálint

vasút

16 perc

Biatorbágy

vasút

20 perc

Érd

vasút

28-29 perc

Pilisvörösvár

vasút

26 perc

Solymár

vasút

21-22 perc

Versenyképes az agglomerációban a vasút

Összeségében tehát elmondható, hogy a nagyobb agglomerációs települések jelentős részéről körülbelül azonos idő alatt lehet bejutni Budapestre kötöttpályás közlekedési eszközzel, mint autóval, ha nincs az utakon nagy forgalom és ha pontosak a vonatok. Sajnos egyébként lassan általánosak a torlódások a fővárosi utakon, így a vonat előnye felértékelődhet. Költségeket tekintve, ha valaki a lakhelye és a munkahelye között ingázik, vagy tanulni jár a fővárosba az agglomerációból akkor a kedvezményes havi bérlettel sokkal olcsóbb alternatíva a vonat. A HÉV-en sajnos a munkába járóknak nem jár kedvezmény, de még így is kedvezőbb lehet a költsége mint az autós utazásnak. Érdemes kiemelni, hogy a teljes árú havi bérlet is olcsóbb minden viszonylaton, mintha valaki minden nap autóval tenné meg a lakhelye és a munkahelye közti utat. A legnagyobb agglomerációs település Érd például 22 kilométerre van a Déli pályaudvartól. Ha csak ezt a távot valaki odavissza egy hónapban minden hétköznap megteszi, akkor 6 literes átlagfogyasztással 25 344 forintot kell üzemanyagra költenie a mostani 480 forintos benzinár mellett. Hacsak nem hybrid, vagy elektromos autója van valakinek akkor ennél egyébként biztosan többet fog fogyasztani az autója a sok dugóban állás miatt. Összehasonlításképp Érdig a teljes áru havi bérlet 17 800 forint. A vonatnak és a HÉV-nek két hátránya lehet. Az egyik a lehetséges késés, ezen a téren komoly javulások figyelhetők meg, ahol felújították a vonalakat. A HÉV felújítása is tovább fogja javítani a kötöttpályás közlekedés megbízhatóságát. A másik a kényelem, a vonat sajnos nem feltétlen tud versenyezni kényelemben az autóval, azonban ezen a téren is lehet javítani, az új klimatizált szerelvények például már kifejezetten komfortosak, az emeletes vonatok pedig a zsúfoltságot is minimalizálták.

Mindent összevetve tehát ahol elérhető, versenyképesnek mondható a kötött pályás közlekedés az elővárosi közlekedésben az autóval szemben.