Megszoríthatják az ukránok Moszkva fekete-tengeri flottáját?

Малый Ракетный Катер — (Málíj Raketnij Kátyer, MRK - Kis Rakétahordozó Hajó), az oroszországi hadiflottának csaknem tucatnyi ilyen (Buyan-M) mintájú katonai vízi járműve van. Ezek egyikét találhatta el, vagy rongálhatta meg a Krím-félszigeten lévő, B. E Butomáról elnevezett (Zaliv) hajógyárra kilőtt tizenöt ukrán cirkálórakéta egyike.

Ha hinni lehet az ukrán és oroszországi beszámolóknak, akkor – ukrán fogalmazás szerint – „megskalpolták” az oroszokat. Ebből vonják le a következtetést, hogy az ukrán oldalról indított cirkálórakéták a brit-francia fejlesztésű SCALP EG, vagy a brit oldalon Storm Shadownak nevezett,

kiváló tulajdonságokkal és csaknem féltonnás robbanófejjel felszerelt, darabonként majdnem kétmillió dollárba kerülő cirkálórakéták lehettek.

A SCALP EG-k bevetését és egy meg nem nevezett hajó megsérülését az oroszországi védelmi minisztérium közvetve megerősítette.

A BBC ukrán nyelvű szolgálata idézi a Krími Szél nevű ukránbarát szájtot, amely a Telegram-csatornán közölt cikkében robbanásokról és füstről számolt be a Buyan-M mintájú MRK körül, a helyet meg nem jelölve, csak annyit írva, hogy Szevasztopoltól nem messze.

A megjelöléssel erősen melléfogtak, mert a hajógyár Kercs városa közelében van, Szevasztopoltól 245 kilométerre.

Oroszországi, majd egyes nyugati források szerint két cirkálórakéta az indított tizenötből eltalálhatta a meglehetősen nagy területen lévő hajógyárat, mert a hivatalos közlemény szerint a tizenöt támadó rakétából tizenhármat lelőttek.

Ám közvetlen találat nem valószínű, hiszen ez esetben nem sok maradt volna egy közepes méretű dunai uszály nagyságú, a Buyan-M alosztályba sorolt (más felosztás szerint a legkisebb hadihajó, a rakétahordozó korvett általános oroszországi kategorizálás szerinti, Karakurt osztályú) kis hadihajóból, amely megsérült.

Nem ismert a támadásban használt robbanófej típusa.

Ha a becsapódó SCALP EG kazettásbomba-robbanófejjel (Cluster Bomb) volt felszerelve, akkor stimmelhetnek a többesszámban emlegetett robbanások és a megfigyelt felszálló füst.

Ezzel a robbanófej-típussal, amelyet az ellenséges személyi állomány és a könnyen páncélozott katonai járművek ellen alkalmaznak, a hajó csak kisebb sérüléseket szenvedhetett.

A Buyan-M-es alosztályú hajókon könnyebb, acélötvözet páncélzattal védik a fontosabb részeket és az ablakokon páncélüveg van.

Az oroszországi hadiflottánál jelenleg – a flotta hivatalos honlapja szerint – tizenegy Buyan-M áll szolgálatban.

Oroszország az utóbbi évtizedben nagy súlyt helyez a kis méretű, korvett, vagy fregatt osztályú, 5000 tonna vízkiszorítás alatti méretű hadihajók gyártására. Ennek több oka is van: egyfelől olcsóbbak, mint a nagyobb hadihajók.

Egy Buyan-M alosztályú, Karakurt osztályú korvettet ki tudnak hozni egy jobb, oroszországi gyártmányú – mondjuk MiG-29-es - harci gép árából, azaz ötvenmillió dollárnál lényegesen kevesebből.

A másik, nem kevésbé fontos szempont: ezek a kis hajók is felszerelhetők (a Buyan-M-en nyolc indító-konténerjük van) a jól bevált oroszországi tervezésű-gyártmányú 3M54 jelzésű, Kalibr cirkálórakétákkal, amelyek nagyon pontosak.

Az oroszországi Glonass műholdas helymeghatározó rendszerrel tájékozódva a kijelölt célpont 2-3 méteres körzetében robbannak.

A Kalibr indítókonténerek alkalmasak a P-800-as Óniksz, (az export változat Yakhont néven ismert) hajók elleni, hangsebességnél gyorsabb cirkálórakéták befogadására/kezelésére is.

További, nem kevésbé nyomós érv: Oroszország haditengerészetében a kisebb hadihajók (korvett, fregatt kategória mintegy 3500 tonnásig) szabadon mozgathatók, átcsoportosíthatók a Fekete, a Kászpi, a Balti tenger/Finn öböl és az Északi Jeges-tenger részét alkotó Barents tenger között.

Azaz az Oroszországi Föderáció európai részéből valamennyi nagyobb tengerre van kijáratuk – és csereszabatosak.

A Kászpi-tengeri flottilla kisebb, Karakurt osztályú (ezek része a Buyan-M alosztály) rakétahordozó hadihajói például Asztrahánynál felhajóznak a Volga folyóra, onnan a Volgográd alatt nyíló, 101 kilométer hosszú Volga-Don csatornán közlekedhetnek, (24 zsilip, 101 kilométer hosszú és csaknem egy nap az ezeken való átjutás)

a Don folyón át akadálytalanul átkelhetnek a Fekete-tengerre, vagy fordítva, onnan a Kászpira.

Ugyanígy a Balti tengeren, vagy északon a Fehér/Barents tengeren is megjelenhetnek a fekete-tengeri, vagy a kászpi-tengeri kisebb hadihajók, amelyek felhajóznak a Volga folyón a fővárostól északnyugatra, a Volga-Balt csatorna kiindulási pontjáig.

Északra, illetve a Finn Öbölhöz/Balti tengerhez a kulcs ugyancsak a Volga folyó, amelynek északnyugati része a Volga-Balt csatornán, az Onyega, illetve a Ladoga tavakon, majd a Néva folyón át összeköti a Volgát valamennyi nagy tengerrel Oroszország európai felében.

A Balti és a Barents tengeri összekötő csatornarendszer 1100 kilométer hosszú és maximum 5000 tonnás hajókat képes átengedni.

Így az ukrán tervek nem reálisak, hogy a Krím-félszigeti és/vagy a novorosszíjszki haditengerészeti bázisok elleni rakétatámadásokkal radikálisan meggyengíthetik az oroszországiak fekete-tengeri flottáját.

Amit Oroszország, mint közvetlen Fekete-tengeri hatalom elvben korlátlanul bővíthet, átcsoportosíthat az 1936-os montreuxi egyezmény értelmében.

És Törökország hiába zárja le a Dardanellák-Boszporusz átjárót a Fekete és a Földközi-tenger között, a kisebb orosz hadihajók a Volgán (Volga-Don csatornán) keresztül a Balti, az Északi tengeri flottából akadálytalanul és még csak az egyezményt meg sem sértve jöhetnek a Fekete-tengerre.

A mai Oroszország elődei, a Szovjetunió, még korábban a cári birodalom fennállása idején, már a haditengerészeti ügyekben igen járatos, hajóácsként is nevet szerzett Nagy Péter cár korában, a XVIII. században fontolgatták az országgal határos tengerek első, vízi utakon való összekapcsolását.

Az első lépés a Fekete-tenger és a Kászpi-tenger összekötése volt a Volga-Don csatornával. Ennek építését már Nagy Péter idején elkezdték. A második lépést a Balti tenger összekötése jelentette a Volgával (az Onyega/Ladoga/Néva úton).

Ezt még a cári időkben, a XIX. század második felében létrehozták.

A harmadik lépésre, az északi útvonal kiépítésére csak a szovjet időkben került sor. A hírhedt Belomorkanalt, amely a Volga folyóról kijáratot nyitott a Barents/Fehér tengerre és amely az Onyega tótól indult északnak, bebörtönzöttekkel, politikai foglyokkal, GULAG-lakókkal építtették meg.

Az 1931-1933 között végrehajtott építkezés óriási emberáldozatokkal járt. Anne Applebaum amerikai újságíró-elemző szerint a mintegy 125 ezer csatornaépítőből minden ötödik-hatodik ember életét vesztette.   

Mindhárom csatorna hatalmas műszaki-mérnöki teljesítményt fejez ki, egy-, vagy többkamrás zsilipek tucatjaival. A Belomorkanal az északi időjárási viszonyok miatt csak az év felében használható.

Mintegy százméteres szintkülönbséget hidaltak át a zsiliprendszerrel.

Csak az Onyega tó és a Fehér/Barents tenger közti szintkülönbség eléri a 32 métert. Ennyivel magasabb az Onyega tó szintje.