Mitől ilyen sikeresek a Halálos Iramban filmek? - Jön a 10. rész

Elemzések2021. aug. 20.D.J.

Már húsz éves múltra tekint vissza a Halálos Iramban franchise, amelynek két év múlva jön a tízedik része.

Kétség sem férhet hozzá, hogy Hollywoodban rengeteg jó tollú író akad, ám ezek ritkán kerülnek a látványfilmek közelébe. Általában, ahogy egy produkción eluralkodnak a speciális effektek, a sztori minősége máris ugrik egy fejest a mélybe.

Erre kevés olyan jó példa van, mint a Halálos Iramban filmek.

A sorozat, amikor 20 éve elindult még az illegális autóversenyekről szólt. A legutóbbi kilencedik részben viszont már a szereplők komplett hadseregekkel vívnak harcot, az ellenfelek gépeit óriási mágnesekkel térítik el, a kocsijaikkal a leszakadt fahidakon is tudnak közlekedni, egy átbuherált autóval pedig még az űrbe is eljutnak.

Bizonyára a sorozat rajongói is egyetértenek azzal, hogy a Halálos Iramban filmek nem épp a fineszes történetükről, az érdekes párbeszédeikről és a briliánsan megírt karaktereikről lettek híresek.

A legutóbbi kilencedik felvonásnál ráadásul már olyan mintha a készítők közül senki nem is akarná különösebben megerőltetni magát.

A színészek annyira frissek és energikusak, mint egy esti nyugdíjas klub.

Amikor pedig épp nem egy hajmeresztő üldözés zajlik a vásznon, akkor a beszélgetések olyanok mintha egy 90-es évekbeli brazil szappanoperából lettek volna átollózva.

A sorozat mégis elképesztően sikeres. Annyira, hogy a taglalt kilencedik rész jelenleg az elmúlt egy évben több pénzt hozott a konyhára, mint bármelyik másik amerikai alkotás.

Már be is jelentették, hogy 2023-ban jönni fog a következő, tízedik rész.

Hogy miért harapott rá ennyire a közönség? Ez a sorozat állandóan megújul. A sztori léptéke rendszeresen változott és a hajszáktól eljutottunk oda, hogy a szereplők atomháborúkat próbálnak megelőzni.

Az is segíthet, hogy nincs egy régi klasszikus, egy könyv vagy egy regény, amin ezek a filmek alapulnának, így nem kell előzetes elvárásoknak megfelelniük.

Ráadásul efféle macsó mozik ma már nem igen készülnek.

Míg a 90-es években a mozikban rogyásig mentek az olyan akciófilmek, amelyekben kipattintott, kockás hasú hősök tették el láb alól a rosszfiúkat, addig mára ez a zsáner szinte teljesen kihalt. Pedig pont a Halálos Iramban filmek sikere alapján igény azért lenne az efféle szórakozásra.

Ami igazán meglepő, hogy ma már ez a széria nagyobb sikernek örvend Kínában, mint Amerikában. Ehhez még arra se volt szükség, mint a Transformers filmeknél: nem kellett Kínába helyezni a cselekményt és a kínai hadsereget se kellett szerepeltetni.

Az első öt Halálos iramban film nem is ment a kínai mozikban, mégis a többi rész később óriási siker lett az ázsiai országban.

A Halálos Iramban filmek forgalma az USA-ban és Kínában (millió dollár)

  Amerikai forgalom Kínai forgalom
Halálos iramban (2001) 144,5 -
Halálosabb iramban (2003) 127,1 -
Halálos iramban - Tokiói hajsza (2006) 62,5 -
Halálos iram (2009) 155,0 -
Halálos iramban - Ötödik sebesség (2011) 209,8 -
Halálos iramban 6. (2013) 238,6 66,4
Halálos iramban 7. (2015) 353,0 390,9
Halálos iramban 8. (2017) 226,0 392,8
Halálos iramban 9. (2021) 172,1 203,8
Forrás: BoxOfficeMojo.com

Ahogy a filmművészet egyik kínai tudora Yin Hong elmondta: a kínai nézők kevesebb filmből válogathatnak, mint mondjuk az amerikaiak. Hisz az állam nem enged be minden alkotást. Ez a széria viszont átmegy a szűrőn és már csak azért is vonzza a helyi nézőket, mert Kínában az autók komoly státusz szimbólumnak számítanak.

A tehetősek rendszeresen fotózkodnak a kocsijaikkal. Hong szerint szinte már romantikus kapcsolat fűzi őket az autóikhoz. Ezért is lehet óriási sikere ezeknek a filmeknek, amelyeknek a léptéke és a témája hiába alakult át, az autós akciók továbbra is minden részben főszerepet kapnak.