Nagyot esett a rubel

Elemzések2022. márc. 1.Fellegi Tamás

Az általános piaci világvége nem következett be a háború hatására, de egyes részvények és devizák megszenvedik az eseményeket.

Háborús hatás

Múlt csütörtökön az európai részvénypiacok kiadós eséssel reagáltak az orosz-ukrán háború megindulására, megugrott az olajár és az arany, erősödött a dollár, gyengültek a visegrádi devizák, köztük a forint. Természetesen a leginkább érintett rubel is gyengült, jóllehet árfolyamát védeni tudták a szénhidrogének exportjából felhalmozott hatalmas orosz devizatartalékból. Végül 30 százalékkal zuhant az orosz tőzsdeinedex. Már akkor feltűnő volt, hogy az amerikai tőzsdék nem esnek, másnapra pedig erős korrekció jött szinte mindenben: az árfolyamok változása alapján akár úgy is tűnhetett, hogy a konfliktus gyors lecsengése várható.

Szankciós hatások

A hétvégén viszont kevesek által várt szankciókról döntöttek Oroszországgal szemben: egyes bankokat levágtak a SWIFT-rendszerről, miközben az orosz devizatartalékok felhasználhatóságát is korlátozták. Ezek az intézkedések már jelentős hatással lehetnek az európai gazdaságokra és cégekre is, persze elsősorban attól függően, hogy meddig marad fenn ez a helyzet, így nem lett volna meglepő, ha a piacok szinte összeomlanak.

Nem ez történt azonban, pontosabban csak egyes devizák és részvények gyengültek nagyot. Ennek részben oka lehetett, hogy sok befektető már a konfliktus éleződése alatti hetekben csökkentette kitettségét (az európai indexek alulteljesítők lettek az amerikaiakkal összevetve), így

a „pletykára eladni, hírre venni” szituáció is kialakulhatott, pláne, ha short pozíciók is kiépültek a háború megindulására számítva.

Devizák

A leglátványosabb esést hétfőn reggel az orosz fizetőeszköz, a rubel szenvedte el, ami teljesen érthető ebben a helyzetben. A pénteki 83 rubeles zárás után hétfőn 108 fölött nyitott a dollár, ahonnan korrekció kezdődött: ennek során 95 rubelre esett vissza a kurzus. Az orosz jegybank példátlan kamatemelést hajtott végre, 9,5-ről 20 százalékra módosítva a jegybanki alapkamatot.

Dollár/rubel, egy hónap. Forrás: stooq.com

A forint újra gyengült, és ismét elérte a történelmi mélypontot, ami 371-372 körül van az euróhoz képest, ezzel immár sokadszor tesztelte ezt a szintet.

Eur/forint, három év. Forrás: stooq.com

Lényegében ugyanez történt a lengyel złotyval, és hasonlóan viselkedett a cseh korona is, jóllehet ott csak lokális mélypontról van szó, miután múlt év végén masszív erősödés zajlott benne. A román lej ugyanakkor hónapok óta meglepően stabil, igaz, hogy ez a mindenkori leggyengébb szinten valósult meg:

nem kizárt, hogy a jegybank beavatkozik stabilan, de viszonylag gyengén tartva a devizát.

Arany, olaj

Az arany a csütörtöki felugrással szemben most alig mozdult, és viszonylag kis mértékben emelkedett csak az olajár is, bár ez kevéssé volt meglepő azok után, hogy

a konfliktus kitörése után a 100 dolláros szint áttörhetetlen határt jelentett,

ami már jelezte, hogy egyelőre nincs kínálati probléma: most a Brent típus éppen csak érintette a 100 dollárt, majd rögtön lefordult.

Brent olaj, 10 nap. Forrás: stooq.com

Tőzsdeindexek

Ami a tőzsdéket illeti: az orosz index vélhetően péltátlan zuhanásba kezdett volna, ha kinyitják a tőzsdét, ezért nem is nyitották ki. Az európai indexek távolról sem estek olyan mélyre, mint csütörtökön, úgy tűnik, esetükben is beépültek a várakozások. Az amerikai indexek a kereskedés elején egy százalék mínuszban voltak, de azt is hamar ledolgozták. A BUX ugyanakkor kirívóan nagyot, 6 százalékot esett, ami döntő részben az OTP-nek köszönhető.

OTP

A bankpapír igen nagy mozgásokat végzett az elmúlt napokban: a szerdai 15 300 forintos zárás után csütörtökön 12 100 forinton nyitott, majd pénteken teljesen bezárta a keletkezett rést, visszateszetelve a 15 300 forintos szintet. Ezt követően hétfőn újra 12 100 forint alá lerült. Az erős ingadozás azt mutatja, hogy sokan vesznek fel különböző irányú poíciókat a papírban, szokatlanul nagy figyelem övezi. A mélypontot ismételt megközelítése ugyanakkor azt is jelezheti, hogy a befektetők óvatosabbak fundamentális megközelítésből, ami érthető is, miután az OTP-nek egyaránt van orosz és ukrán leánybankja.

OTP, 10 nap. Forrás: stooq.com

Richter

Ugyanez a meggondolás a Richternél is mutatkozik: noha a gyógyszergyár döntő piaicai nyugatiak, árbevételének negyede tavaly még a volt szovjet térségből származott, ezen belül Ukrajna és Oroszország egyaránt jelentős volt. A papír ára hétfőn lejjebb is került, mint csütörtökön, igaz, hogy gyorsan korrigált 7000 forintig: a befektetők átgondolhatják, hogy még ha meg is szűnne az orosz és az ukrán piaci a cég számára, az egyszeri visszaesést akkor is komoly növekedés követné a más piacokon, elsősorban

az Egyesült Államokban, ahol a cariprazine hatóanyag iránti kereslet növekedése egyelőre töretlen.

Más, mint a gazdasági válságok

Összefoglalva a háború első három tőzsdenapja, melyből a harmadik a példátlan szankciók napja volt, távolról sem úgy nézett ki a piacokon, mint a nagyobb gazdasági válságok idején szokott. Ezek szerint a háborút, amely a NATO érintettsége miatt látszólag világméretű, valójában azért egyelőre korlátozott a gyors tűzszünet esélyét sem kizárva,

a piacok teljesen máshogy értékelik, mint más, elsősorban gazdasági-pénzügyi válságokat.