Ön szerint milyen nemzetiségűek Európa legrégebbi vállalkozásai?

Elemzések2020. jún. 27.D.J.

Itt az öreg kontinensen több olyan társaság is akad, amely több mint ezer éves múltra tekint vissza. Összegyűjtöttük a legrégibb európai vállalkozásokat, amelyek mind a mai napig működnek.

1. St. Peter Stiftskeller étterem (Ausztria, Salzburg)

Ez a salzburgi vendéglő már azelőtt is működött, hogy az őseink megérkeztek volna a Kárpát-medencébe. Egy Alcuin nevű angol tudós feljegyzései szerint ebben az étteremben 803-ban már I. Nagy Károly a Frank Birodalom alapítója is tiszteletét tette.

Több neves vendégük is volt azóta: a falaik között Mozart és Kolumbusz Kristóf is megfordult.

A Szent Péter Apátsághoz tartozó vendéglő ritkán kellett bezárjon. Egyszer viszont épp azért, mert kitörtek a napóleoni háborúk.

2. Staffelter Hof (Németország, Kröv)

Németország legrégibb borászatának a gyökerei visszanyúlnak 862-ig: az akkori frank király II. Lothár a krövi borászatot ekkor adományozta oda a Stavelot-i kolostornak. Errefelé a vörös nedűt évszázadokon át a szerzetesek készítették, a francia forradalom után azonban megváltozott a felállás. A borászat magánkézbe került, miután megvette egy bizonyos Peter Schneiders.

A Staffelter Hof azóta is a család tulajdonában van, immáron hét generáció óta.

3. Sean’s Bar (Írország, Athlone)

A kocsma eredeti falmaradványait a hetvenes években egy felújítás során tárták fel. Ekkor derült ki, hogy az épület régebbi, mint korábban gondolták és valószínűleg már akkor is állt, amikor a normannok elfoglalták a szigetországot, és még fel sem találták a whiskyt vagy a fekete ír sört. A 900 körül alapított ívó padlója döntött: az esővíz így átfolyik az épületen egyenesen a közeli folyóba.

4. The Bingley Arms (Egyesült Királyság, Leeds)

Eredetileg ez volt a Papokhoz címzett fogadó és valamikor 905 és 953 között alapíthatták. A nevét állítólag onnan kaphatta, hogy a falai között kiűzött katolikus papokat bújtattak. Egy másik verzió szerint a név eredete kevésbé izgalmas: egyszerüen a két közeli apátság szerzetesei gyakran tértek be, hogy faljanak valamit. A kritikák szerint a konyha jelenleg egészen remek. Az egyik helyi hírlap a Yorkshire Evening Post egy alkalommal az év éttermének választotta.

5. Château de Goulaine borászat (Franciaország, Nantes)

Igazi szenzációról van szó, hisz ez a társaság közel ezer éven át az alapító család, vagyis a Goulaine-ok kezében volt. Most viszont úgy tűnik, hogy hamarosan el fogják adni. A família egyébként jóformán minden nagy francia háborúból kivette a részét.

Az őseik már a keresztes háborúkban is harcoltak. A kastélyukban pedig többek közt IV. Henrik és XIV. Lajos is megfordult.

6. Weihenstephan sörfőzde (Németország, Freising)

A Freising-ben található bajor bencés kolostor még 1040-ben kapta meg a sörfőzési és -mérési engedélyt. Az egyháztól 1803-ban vették el a létesítményt. A legrégibb serfőzde jelenleg állami kézben van. Pár éves adatok szerint a forgalmuk elérte az évi 34 millió eurót is.