Páratlan nyereséggel adja el cége Apple-részvényeit Warren Buffett

Elemzések2024. máj. 6.F. P.

Ismertette negyedéves eredményét és megtartotta sportcsarnokot megtöltő közgyűlését a világ legsikeresebb befektetési cége, a Berkshire Hathaway. A legendás, immár 94 éves cégvezető megnevezte utódát.

A világ 8. legnagyobb cége (a Facebook, és a csipgyártó tajvani TSMC között), egyúttal legnagyobb, csak befektetésekkel foglalkozó társasága közzétette első negyedéves eredményét, közgyűlésére pedig

mintegy 30 ezer részvényese látogatta meg személyesen.

Van miért meghallgatni, amíg lehet

Nem véletlenül: aki évtizedek óta tartja a Berkshire Hathaway részvényeit, még ha nem is vett túl nagy összegért, akkor is meggazdagodott mostanra. Ráadásul a cég vezetőjét, akinek a siker jórészt köszönhető, személyesen is meg akarják hallgatni, és kérdéseket is feltesznek neki. A 94 éves Warren Buffett ki tudja, meddig fog még válaszolni akérdésekre: maga is megjegyezte a Bloomberg szerint, hogy miután az emberi élet véges, gondoskodnia kell arról, hogy a cég jó kezekben legyen halála után.

Apple

A cég 11,2 milliárd dolláros működési költséget ért el a negyedévben, ami 39 százalékos növekedés, ennek nem kis része részvényeladásoknak köszönhető. A legérdekesebb ezek közül a társaság hatalmas Apple-részesedésének csökkentése volt. A közel egymillió részvényből már a tavalyi év negyedik negyedévében is adtak el, az így maradt 905 millió részény most a negyedév során 790 millió darabra csökkent. 

A Berkshire az Apple részvényeiből 2016 és 2018 között vásárolt be átlagosan 35 dolláros részvényenkénti áron, most az ár 183 dollár.

A 11,2 milliárdos nyereség nem kis része az Apple részvényeken elért nyereség, az eladást Warren Buffett azzal indokolta, hogy az adózási szempontból most volt célszerű.

Nyereségrealizálás

A befektető zseni ugyanakkor természetesen úgy is vélhette, hogy épp elég nyereséget értek el a befektetéssel, miközben a cég növekedési történetből fejőstehénné, avagy értékérészvénnyé alakul, amikor a részvényesi értéket hatalmas sajátrészvény-vásárlásokkal növeli.

Jól kamatozik, drága a részvénypiac

Buffett számára ez már nem feltétlenül kínál olyan vonzó hozamot, miközben a 189 milliárd dollárosra duzzadt készpénzállományt jórészt 3 és 6 hónapos amerikai kincstárjegyekbe fekteti, melyek 5,5 százalékos hozamot biztosítanak. Az üzletember hozzátette, hogy ha ez most csak 1 százalék lenne, akkor sem feltétlenül vásárolna most más részvényt, miután nem lát jelenleg megfelelő lehetőséget.

Sajátrészvény-vásárlás

A hatalmas készpénzből maga a cég is részben sajátrészvényeket vásárol: a negyedévben 2,6 milliárd dollár értékben vásároltak, az előző negyedévi 2,2 milliárd dollár után. A készpénzállomány 167,7 milliárd dollárról nőtt 189 milliárdra, jórészt az Apple részvények eladásának köszönhetően.

A Berkshire A sorozatú részvénye, melyet még sosem apróztak fel, 603 000 dolláron zárt pénteken, ami csak idén 11 százalékos növekedés, meghaladva az S&P 500 index 8 százalékos teljesítményét. A legmagasabb árfolyam ugyanakkor 647 ezer dollár volt februárban.

A részvény a könyv szerinti érték másfélszeresén forog: az érték nem lehet érdemben magasabb, hisz a könyv szerinti értéket tőzsdei részvények, tőzsdén kívüli társaságok és a nagyösszegű készpénz adja.

Így is az Apple a legnagyobb

A közgyűlésen a még mindig 135 milliárdnyi dollár értékű Apple-részesedésről Buffett elmondta, hogy ez

továbbra is a cég legnagyobb és egyben legjobb befektetése,

még jobb, mint az American Express és a Coca-Cola, noha ezek is rendkívül jók, ezért is képezik a cég márodik és harmadik legnagyobb befektetését. Hozzátette, hogy a második negyedév végén már több mint 200 milliárd lesz a készpénzállomány, ami tovább jelentős részvényeladást feltételez.

Buffett utóda

Warren Buffett utóda a cég élén Greg Abel lesz, aki eddig a cég nem-biztosítási üzletágával, vagyis a befektetések túlnyomó részvével foglalkozott. Buffett épp az Apple-t említette példának arra, milyen kiválóan tud működni egy cég, ha az alapító vezetőt egy jó szakember váltja:

Steve Jobs után Tim Cook vitte csúcsra az iPhone gyártóját, aki egyébként maga is ott volt a berkshire közgyűlésén, hisz mégiscsak az Apple legnagyobb részvényesről van szó, aki ráadásul óriási presztízst is jelent.