Trumpot igazán felbőszítették – Alaposan nekiment az ellenfelének

Elemzések2022. okt. 5.D.J.

A volt elnök hamisnak és nyafogónak nevezte az egyik legnagyobb kihívóját, a floridai kormányzót.

Miután az FBI emberei átkutatták a házát, egy időre úgy tűnt a pártjában mindenki felsorakozik Trump mögött. Ám a béke nem tartott sokáig. A republikánusok két erős embere az utóbbi időben újra elkezdett hadakozni.

Florida állam kormányzója Ron DeSantis és Donald Trump között a viszony egyre jobban kezd elmérgesedni.

Ahogy korábban írtuk is: Ron DeSantis négy éve még csak egy alig ismert kongresszusi képviselő volt. Azt, hogy 2018-ban megnyerte a floridai választásokat nagyrészt Trump támogatásának köszönhette. Igazán a COVID-járvány alatt tett szert az országos ismertségére. A pandémia alatt végig ellenezte a maszk-használatot és a járványügyi korlátozásokat. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy a konzervatív szavazók egyik kedvencévé váljon.

Innentől DeSantis egyre bátrabban állást foglalt a megosztó politikai témákban: legyen szó akár a szexuális kisebbségek jogairól vagy épp az abortusz kérdéséről.

A Politico írója szerint ha tudná, hogy ezzel biztos politikai haszonra tehet szert DeSantis akár egy vízesésen is lezúgna. A kormányzó szeret a reflektorfényben lenni. Nemrég például azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy váratlanul illegális migránsokat utaztatott olyan nyaralókhoz, amelyeket főleg gazdag liberálisok használnak. Csakhogy ezzel is kihangsúlyozza, hogy mekkora problémákat okoz a bevándorlás.

Tény, hogy a floridai republikánusok roppant mód megkedvelték. Amikor januárban felmérték, hogy az államban kinek nagyobb a népszerűsége, Trumpnak vagy DeSantisnak, akkor a volt elnök még 7 százalékponttal vezetett. Mostanra viszont fordult a kocka: a kormányzó egy friss felmérés szerint 8 százalékponttal megelőzte Trumpot.

Azt, hogy ki lesz pontosan 2024-ben a republikánusok elnökjelöltje, az még nem derült ki, de egyértelmű, hogy a pozíció megszerzésére DeSantisnak és Trumpnak van a legjobb esélye.

Sejthető, hogy mindketten a párt vezetői akarnak lenni. Az utóbbi hónapokban valószínűleg emiatt hidegültek el egymástól. A pártot ismerő források a Washington Post-nak azt mondták: a nyár eleje óta egyáltalán nem beszéltek.

Nem értem, mi történt.[…] Nem értem, miért nem becsül meg jobban

mondta Trump az egykori kegyeltjéről. Mivel DeSantisnak egyelőre az őszi floridai kormányzó-választással kell foglalkoznia még nem akar nyíltan nekimenni Trumpnak, de már többször is kritikusan beszélt az elnökségéről. Egy alkalommal azt mondta: hiába volt 2020-ig republikánus kormányzat, kulturális téren a liberálisok 5-10 éve nyerésre állnak.

Trumpot az is bosszanthatja, hogy az év első felében DeSantis stábja a támogatóitól 45 millió dollárt tudott összekalapozni, míg a volt elnök „csak” 36 milliót.

A New York Times riportere Maggie Haberman megtudta, hogy a zárt ajtók mögött Trump nem fogja vissza magát, ha DeSantist kell ócsárolni. Volt, hogy "kövérnek”, "hamisnak" és "nyafogónak" nevezte a kormányzót.

Hogy a háttérben egyre nagyobb a feszültség a két republikánus politikus között azt jól jelzi a Washington Post egyik értesülése is. A lapnak néhány tekintélyes Trump-támogató azt mondta, hogy miután pénzbeli adományt küldtek DeSantis stábjának telefonhívásokat kaptak Trump csapatától, amelyben kérték őket, hogy hagyják abba a kormányzó pénzelését, mivel DeSantis a jövőben Trump ellenfele is lehet.

Néhány adományozó viszont azt is elmondta, hogy DeSantisnak akadnak komoly hiányosságai: a beszédei például gyakran didaktikusak.

Trumppal ellentétben a tömeget nem igazán tudja belelkesíteni.