Újra 5 százalék alatt az infláció Magyarországon

Elemzések2021. aug. 10.Harsányi Péter

Három hónap után ismét visszaesett a lélektani 5 százalékos érték alá a fogyasztói árindex hazánkban. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen a Központi Statisztikai Hivatal adatközlése alapján. Az üdülési szolgáltatások 7,6 százalékkal drágultak átlagosan. Kedvező hír, hogy a tartósabb folyamatokat jobban megragadó maginflációs mutató 3,5 százalékra mérséklődött júliusban.

Az infláció a várakozásoknál alacsonyabbra, 4,6 százalékra süllyedt júliusban. A maginfláció és a jegybank által kiemelten figyelt adószűrt maginfláció pedig 3,5 százalékra esett. Emellett mérséklődött a ritkán változó árú termékek és szolgáltatások inflációja is.

Forrás: MNB

Mi mennyivel drágult?

Az élelmiszerekért 3,1 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkekért 3,8 százalékkal kellett többet fizetni júliusban, mint egy évvel korábban. A szolgáltatások 2,9 százalékkal drágultak. A járműüzemanyagok ára közel 20 százalékkal emelkedett éves alapon.

Termékkörök éves alapú árváltozása, 2021 július, százalék

Forrás: KSH, növekedés.hu

Kilátások

A nyári hónapokban ismét visszafogottabban alakulhat az infláció. Idén november tájékán a bázishatások miatt ugyanakkor lehet még egy átmeneti csúcs a fogyasztói árindexben.

Ezt követően kiesnek az egyszeri infláció emelő tényezők és az árdinamika 2022 második negyedévétől tartósan 3 százalék közelében fog alakulni az MNB várakozásai alapján.

Eddig a nyersanyagok, többek között a kőolaj, a réz, a vas, az alumínium és a fa világpiaci árának meredek emelkedése, a szállítási költségek drágulása, valamint a koronavírus miatti kínálati sokkok fűtötték az árdinamikát, melyhez hozzájárult a dohánytermékek uniós irányelveknek megfelelő jövedéki adó emelése is.

Az elmúlt időszakban a kedvezőtlen időjárási körülmények és az állatállományt sújtó különféle járványok hatására lendületesebben emelkedtek az élelmiszerárak. Az élelmiszerinfláció azonban sokat lassult az elmúlt hónapokban és beállt egy mérsékeltebb pályára.

A fogyasztói árindex az idei év egészében 4 százalék körül alakulhat, majd az egyszeri tényezők kifutásának és a jegybank mérsékelt kamatemelésinek köszönhetően újra 3 százalékon stabilizálódik a jövő évtől.

Hazánkban mellesleg azért is jelentkezett korábban magasabb infláció más uniós országokhoz képest, mert a gazdasági újranyitásra is korábban sor került. A fogyasztás és a beruházások nálunk sokkal lendületesebben bővülnek, ezáltal a hazai gazdasági helyreállás is az egyik leggyorsabb lesz az unióban.

A magyar GDP az idén 6 százalékkal növekedhet, melyet az átlagbérek 7,5 százalékos emelkedése kísérhet.

Inflációs várakozások

Az MNB számára a legfontosabb, hogy mérsékelje az inflációs pályát és az inflációs várakozásokat.

Ennek érdekében a jegybank határozott üzeneteket küldött és egy kamatemelési ciklusba kezdett. Emellett a jegybank fokozatosan kivezeti a nem-konvencionális programjait. A rendkívül sikeres NHP Hajrá 3000 milliárd forintos keretösszegét már nem emelte meg például az MNB.

Kötvényvásárlások

A kötvénypiaci stabilitás kiemelt fontosságú a jegybank számára. A kötvénypiaci hozamok leszorításához nagymértékben hozzájárult az MNB állampapír-vásárlási programja, melynek sorsáról augusztusban dönthet a Monetáris Tanács.

A Magyar Nemzeti Bank várhatóan rugalmasan alakítja a vásárlásokat, és szükség esetén aktívan használhatja a programot a későbbiekben.