11 hónapja csökkennek az élelmiszerárak

Hírek2023. márc. 8.MTI

Mérsékelten csökkent az élelmiszerek világpiaci árai februárban januárhoz képest.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján szereplő adatok szerint februárban az átfogó árindex 129,8 pont lett, ami 1,4 pont (0,6 százalék) csökkenés januárhoz képest. Ez volt a 11. egymást követő havi csökkenés.

A februári csökkenéssel együtt az index már 29,9 ponttal (18,7 százalékkal) távolodott el a 2022 márciusában elért csúcsához képest.

Az index februári gyengülését a növényi olajok és a tejtermékek árindexeinek jelentős esése, valamint a gabonafélék és hús árindexeinek minimális csökkenése okozta, miközben meredeken emelkedett a cukorárindex.

A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag - növényi olajok, gabonatermények, húsfélék, tejtermékek és cukor - nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

A FAO gabonaárindexe februárban átlagosan 147,3 pont volt, ami 0,1 százalékkal alacsonyabb a januárinál, és 2 ponttal (1,4 százalékkal) magasabb az egy évvel korábbi szintnél. A főbb gabonafélék közül egyebek között a búza árindexe szerényen, 0,3 százalékkal, a kukoricáé minimálisan, 0,1 százalékkal emelkedett, ugyanakkor a rizsé 1 százalékkal, az árpáé pedig 0,9 százalékkal csökkent.

A növényiolaj-árindex februárban átlagosan 135,9 pont volt, ami 4,5 pontos (3,2 százalékos) havi csökkenés, és ezzel 2021 eleje óta a legalacsonyabb szintre süllyedt a mutató. Februárban elsősorban a pálma-, szója-, napraforgómag- és repceolaj világpiaci ára süllyedt.

A tejtermékek árindexe februárban átlagosan 131,3 pont volt, 3,6 ponttal (2,7 százalékkal) alacsonyabb a januárinál, és egyben 13. hónapja a legalacsonyabb. Februárban az összes tejtermék ára csökkent, különösen a vaj és a sovány tejpor nemzetközi ára esett.

A FAO húsárindexe februárban átlagosan 112 pont volt, minimálisan, 0,1 ponttal (0,1 százalékkal) alacsonyabb a januárinál. Februárban nyolcadik hónapja tartott az árcsökkenés. Éves összevetésben a húsárindex 1,9 ponttal (1,7 százalékkal) maradt el a tavaly februáritól. Idén februárban a baromfihús nemzetközi árai már a nyolcadik egymást követő hónapban estek, a sertéshús ára nőtt, a szarvasmarhahús világpiaci ára pedig stagnált.

A FAO cukorárindexe átlagosan 124,9 pont, 2017. februárja óta a legmagasabb volt idén februárban és 8,1 ponttal (6,9 százalékkal) felülmúlta a januárit.

Tavaly a FAO átlagos élelmiszerár-indexe 143,7 pont volt, 18 ponttal (14,3 százalékkal) magasabb 2021-hez képest.