Áder János: a jövővel összefüggő alapvető kérdés, hogy alakíthatjuk vagy alkalmazkodnunk kell hozzá

Hírek2023. júl. 3.MTI

Az emberiség előre látható és így tervezhető, alakítható jövőjének lehetőségéről beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök Rab Árpád jövőkutatóval a Kék bolygó című podcastjának adásában, amely a Youtube-on is elérhető.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutató Intézet tudományos főmunkatársa kifejtette: nem egy fix jövőről mondják meg előre milyen lesz, hanem megvizsgálják, hogy a jelenben hozott különböző döntéseknek, forgatókönyveknek milyen következményei lehetnek, majd "visszajönnek a jelenbe" és megpróbálják úgy alakítani, hogy a jövőben a jó forgatókönyvek érvényesüljenek.

Lehet-e korábbi tendenciákat elemezve, például a munkaerőpiac alakulásáról, vagy a demográfiai folyamatokról, következtetésekre jutni, ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy öt, vagy tíz év múlva milyen következményekre lehet számítani - vetette fel Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A múltból valóban nagyon sokat tanulhatunk és meg kell becsülnünk ezt a tudást - erősítette meg a kutató a felvetést, hozzátéve, hogy több iparág rengeteg adatát elemzi, amivel az a célja, hogy feltérképezze, milyen kihívások állnak előttünk és hogyan lehet azokat megoldani.

Ha az adatok azt mutatják, hogy Magyarországon tíz éven belül megnövekszik a nyári átlaghőmérséklet és a lakosság 25 százaléka 65 év feletti, akkor már most fejleszteni kell olyan technológiákat, amelyek majd az időslétet segítik - mondta példaként.

Ez egy reális opció - tette hozzá Áder János egy 15 éve a Kárpát-medence klímaváltozásáról szóló tanulmányra utalva, amelyben kifejtették, ezen a területen hamarabb érzékelhetőbb lesz a klímaváltozás és az extrémitásai is erősebbek lesznek, mint Európa más részein.

Ehhez kell idejében alkalmazkodni - fűzte tovább a gondolatot a kutató, aki hozzátette, erre az egyik válasz, hogy a mediterrán klímát kedvelő növényeket kell termeszteni.

Alapkérdés, hogy miközben az emberiség létszáma nő, a Föld erőforrásai pedig végesek, mégis úgy bánunk erőforrásainkkal, a földdel, levegővel, vízzel, ásványi anyagokkal, mintha azok korlátlanul rendelkezésre állnának - jegyezte meg Áder János.

A kiútkeresés ebből a helyzetből az egyik legnagyobb dilemmája jelenleg az emberiségnek - hívta fel a figyelmet Rab Árpád. Egy zárt rendszerben élve a Föld nevű bolygón ma már nem folytatható, ami a korábbi technológiai fejlődések eredményeképpen bőségesen kiszolgálta a fogyasztói társadalmat.

Ma egyetlen kiút van, tette hozzá, a "befelé fejlődés" azaz a hatékonyság erősítése. Az internet, vagy az okostelefon ebben segítenek, mert úgy lehetünk egymással kapcsolatban, hogy nem pazaroljuk az erőforrásainkat.

Kitértek arra is, amit a kutató korábbi előadásaiban úgy említett, hogy "elvesztettük a katedrálisépítő képességinket". Ez annyit tesz, hogy aki a múltban katedrálisépítésbe kezdett, aligha bízhatott abban, hogy láthatja majd életében a kész, felépült művet, mégis nekilátott az építkezésnek. Ezzel szemben sokkal inkább jellemzőbb, hogy a ma, vagy a holnap problémáit igyekszünk megoldani, de a holnaputánra már nem gondolunk.

Áder János technológiai önhittségnek nevezte azt a magatartást, hogy minden kor arra számít, hogy majd meglesz az a technológia is, amely orvosolja az előzőek okozta károkat.

A kutató hozzátette: az egy öngerjesztő folyamat, ha valamit önmagával oldunk meg. Ennek az a veszélye, hogy pazarló módon majd mindenből többet kell használni.

Rab Árpád szerint az a helyes irány, ha a technológiát arra használjuk, hogy megosszuk az erőforrásainkat. Példaként a parkolás modelljét hozta fel, ami megosztható úgy, hogy ameddig ő dolgozik, kiadja a helyet másnak és így ketten használnak egy parkolóhelyet.

Másik példaként modernkori kalákának nevezte, amikor idegenek is segíthetik egymást. Nem kell annyi autó, mert az autómegosztó szolgáltatások segítségével valaki más elvisz - magyarázta.

A jövővel kapcsolatos alapvető kérdés, hogy alakíthatjuk-e a jövőt, vagy alkalmazkodnunk kell hozzá - vetette fel Áder János.

A jövőkutató szerint mindenképp alakíthatjuk, de alkalmazkodnunk is kell. Az a jó, ha az alkalmazkodás képessége belső motivációból fakad és nem ránk kényszeríti egy szabályozás. A gyorsan változó világ amúgy is több alkalmazkodást követel, figyelmeztet a kutató, de ne felejtsük el, hívta fel a figyelmet, hogy "mi alakítjuk a jövőt, az nincs egy kőtáblára írva". Az és úgy fog történni, ahogy viselkedünk, mert életünk apróbb-nagyobb döntései összegződnek - fogalmazott Rab Árpád.

Áder János podcastja végén bejelentette, hogy a következő alkalommal is Rab Árpád lesz a beszélgetőtársa. Azt a műsort teljes egészében a mesterséges intelligencia témájának szánják.