Az építőiparnak is helye van a TikTokon, a szakemberek jó eredményekről számoltak be

Hírek2024. ápr. 4.Növekedés.hu

2024. március 27-én rendezték meg első szakmai találkozójukat a legjelentősebb hazai építőipari szervezetek sajtó, kommunikációs és marketinges szakemberei.

Az ÉVOSZ Média Tagozata által első ízben szervezett konferencián az ágazat kommunikációs és marketing szakemberei egy erős közösség alapjait tették le, melynek része a marketingkommunikációs szakma erősítése és egy közös tudástár létrehozása.

Kincses Péter, az ÉVOSZ Média Tagozatának elnöke, a rendezvény szervezője elmondta:

a konferencia, illetve a szakmai közösség létrejöttét alátámasztja, hogy alig egy hét alatt elfogytak a helyek az eseményre, ez pedig komoly szelet ad a marketingkommunikációs hajó vitorlájába.

A rendezvényt Krakkó Ákos, az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtófőnöke nyitotta meg, aki alkalmat teremtett arra, hogy a résztvevők benyomást szerezzenek a két éve életre hívott Építési és Közlekedési Minisztérium marketing szempontjairól. Rövid köszöntőjében hangsúlyozta, hogy

a minisztérium által megalkotott állami beruházások rendjéről szóló törvény a szakma megkérdezésével készült. Fontosnak tartja, hogy ez a szoros együttműködés a jövőben is megmaradjon, ezért – mint mondta – kulcsfontosságú, hogy az építőipari cégek marketingkommunikációs szakembereivel is állandó legyen a kapcsolat.

A hazai építőipar nemzetközi megítélése érdekében is több kommunikációs, közös marketing feladat adódik. A Magyar Építők építőipari platform európai kiterjesztéséről, a Building Connections elindításáról Oltyán József alapító, a rendezvény fő támogatója tájékoztatta a szakembereket. Mint mondta: a többnyelvű, SEO optimalizált, reszponzív, automatizált építőipari hírportál, melyet az élet és a tudomány hívott életre, lehetőséget ad arra, hogy Európa-szerte népszerűsítse az elsősorban magyar építőipari projekteket, vállalatokat és elősegítse azoknak jó megítélését.

Az ágazatban izgalmas trendként emelkedik ki a TikTok használata, melyről Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője és Barabás Árpád, a Barabás Téglakő Kft. tulajdonos-ügyvezetője, ÉVOSZ tisztségviselők osztották meg tapasztalataikat. Előadásukban bemutatták a csatornán fellelhető építőipari tartalmakat és bizonyosságot nyert:

az ágazatnak helye van a TikTokon, ők, akik már alkalmazzák, nagyon jó eredményekről számoltak be.

Az iparágban közreműködő szervezetek számára jelentős hatékonyságnövelést elősegítő szervezetfejlesztési trendek is ismertetésre kerültek. A szervezetfejlesztés sokat segíthet a vállalatoknak belső erőforrásaik hatékonyabb felhasználásában, javítva ezzel a munkatársak közötti kommunikációt, növelve a csapatok közötti együttműködést és erősítve a vállalati kohéziót.

Pécsi Norbert, a Magyar Közút kommunikációs vezetője prezentációjában a sajtókezelés fontosságáról beszélt. 

Az iparág tevékenysége jelentős mértékben érintik a közvéleményt és a társadalom egészét. Így a jó sajtókezelés egy remek lehetőség arra, hogy előtérbe helyezzék sikereiket, eredményeiket és innovációikat, ezáltal fejlesztve az ügyfélbizalmat és az üzleti lehetőségeket is. Segít megelőzni és kezelni a vállalatot érintő esetleges válságokat, konfliktusokat vagy kritikákat, és minimalizálni azok negatív hatásait.

Kiemelte, hogy a sajtómegkeresésekre mindig kell, illetve illik válaszolni, mivel ezáltal a vállalat kommunikációs hitelességét és nyitottságát erősíthetjük meg a sajtó előtt. A sajtó munkatársainak munkáját meg kell becsülni.

A szakmai napot egy kerekasztal-beszélgetés zárta, amely kapcsán kijelenthető, hogy az iparágban közreműködő szervezetek kommunikációs és marketing szakembereinek mind az elismertsége mind pedig a kellő támogatottsága elmarad más ágazatokhoz képest. Kincses Péter tagozati elnök ennek kapcsán bejelentést tett, miszerint a jövőben egy szakmai bizottság javaslata alapján „Az Év Építőipari Marketingkommunikációs díjai” átadását tervezi az ÉVOSZ.

A szakemberek rendszeres találkozókkal további erőfeszítéseket tesznek a szervezeti, vállalati kommunikáció és marketing fejlesztése érdekében.