Az EU fontos üzenetet küldött Kínának

Hírek2023. okt. 13.MTI

Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrell pénteken arra figyelmeztette Kínát, hogy a gazdasági és kereskedelmi egyensúlytalanságokat orvosolnia kell, különben " a kelleténél jobban felgyorsulhatnak" Európa erőfeszítései a Kínától való függőségének csökkentésére.

"Érdekünkben áll, hogy közös nevezőre jussunk, hogy helyreállítsuk a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatainkban fennálló egyensúlyhiányt" - mondta Borrell hallgatóknak a tekintélyes Pekingi Egyetemen.

Hozzátette, hogy "ellenkező esetben a kockázatmentesítés sokkal jobban felgyorsulhat, mivel a közvélemény további nyomást fog gyakorolni a politikai vezetőkre, hogy elszakadjanak Kínától".

"Az én kérdésem Kínához az, hogy hogyan tehetjük ezt az egymásra utaltságot konfliktusmentessé" - mondta Borrell a gazdasági kapcsolatokra utalva, hozzátéve, hogy

az EU-nak és Kínának minden eddiginél jobban együtt kell működnie.

A Global Times című kínai állami napilap csütörtöki vezércikkében úgy fogalmazott, hogy a látogatás "jelentős lehetőséget kínál az őszinte kommunikációra", de sürgette az EU-t, hogy őrizze meg stratégiai autonómiáját az Egyesült Államoktól. Az uniós diplomácia vezetőjének elmondása szerint, háromnapos kínai látogatásának célja Peking meggyőzése arról, hogy az EU nem akar leválni Kínáról, hanem csökkenteni akarja a kritikus függőségeket, és kiegyensúlyozottabb kapcsolatot szeretne elérni.