Az év második felében megkezdheti működését Magyarország, Szlovénia és Szerbia közös áramtőzsdéje

Hírek2024. ápr. 9.MTI

Aláírásra került a megállapodás, amelynek értelmében az év második felében megkezdheti működését Magyarország, Szlovénia és Szerbia közös áramtőzsdéje, ami nagyban fokozhatja az ellátásbiztonságot minden fél számára - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a BlueSky Project aláírását követően Veljko Kovacevic szerb energiaügyi államtitkárral és Bojan Kumer szlovén energiaügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján köszönetet mondott a feleknek az utóbbi hónapokban, években végzett hosszú, sokszor a siker reményével nem kecsegtető munkájukért, hogy végül létrejöhessen a közös regionális áramtőzsde.

Beszédében remek hírnek nevezte a mai megállapodást, amelynek értelmében az év második felében megkezdi működését a szlovén-szerb-magyar villamosenergia-tőzsde.
 

Ez egyrészt az ellátásbiztonságot fogja javítani, gyorssá, akadálymentessé téve az áram kereskedelmét országaink között, s természetesen mivel nagyobb piacról és nagyobb mennyiségekről lesz szó, az árak is kedvezőbbek lesznek. Ez a szervezett regionális villamosenergia-tőzsde jelentős mértékben növeli az ellátásbiztonságunkat, megteremti a lehetőségét, hogy a közép-európai térség élen járjon, példát mutasson az egész európai energiaintegráció szempontjából. És ne felejtsük, itt európai uniós tagországok és egy európai uniós tagjelölt ország együttműködéséről van szó, így tettünk még egy lépést abba az irányba, hogy a nyugat-balkáni térség energiaintegrációját az Európai Unióba megvalósítsuk

-mondta.

Üdvözölte, hogy a német-francia energiatőzsde-vállalat is ezen kezdeményezés mellé állt, és biztosítja a működés korszerűségét a rendszerüzemeltetők számára.