Elindult az eMAG magyar vállalkozásokat segítő programja

Hírek2021. aug. 12.MTI

Elindult csütörtökön az Értékesíts hazait az eMAG-on!, az online kereskedő a programjával a magyarországi kisvállalkozások és egyéni vállalkozók tevékenységét támogatja a Gazdasági Versenyhivatallal májusban kötött megállapodás részeként - közölte az eMAG az MTI-vel.

A GVH még májusban közölte, hogy 200 millió forintos bírságot szabott ki, és mintegy 4 milliárd forint összegű jóvátételre kötelezte az eMAG online áruház üzemeltetőit. A hivatal 2014 júliusáig visszamenőleg vizsgálta az eMAG webáruház több száz kampányát érintő akciótartási gyakorlatát, amelyről megállapította, hogy tartósan tisztességtelen volt a fogyasztókkal szemben.

Az eMAG májusi közleményben megerősítette a GVH-val kötött megállapodás tényét, és arról is beszámolt, hogy

kifizetik a kirótt bírságot, minden vásárlójuknak 3 ezer forint értékű kupont biztosítanak, továbbá a hazai kis- és középvállalkozások online értékesítési tevékenységét több mint 4 milliárd forint értékű programmal segítik.

Az eMAG mostani közleményében kiemelte,

Az eMAG mostani közleményében kiemelte, időkorlátozás nélkül, jutalékmentes értékesítésre ad lehetőséget az eMAG Marketplace-en az
Értékesíts hazait az eMAG-on! programhoz kapcsolódó non-profit szervezetek és alapítványok számára.

Az évi nettó 100 millió forintnál kisebb árbevételű, magyarországi székhelyű, belföldön termékeket előállító vállalkozások a Marketplace-hez való csatlakozás utáni első 3 hónapban értékesíthetnek a Marketplace-en jutalékmentesen, ezt követően 50 százalékos kedvezményt kapnak a termékeladások utáni jutalékból addig, amíg teljesülnek rájuk a programban való részvétel feltételei.

A meglévő Marketplace partnerek az üzenetközponton keresztül, míg a leendő partnerek a Marketplace rendszerébe történő regisztrációval jelezhetik, hogy részt kívánnak venni a programban. Az eMAG munkatársai minden új, a Marketplace-hez csatlakozó vállalkozás számára díjmentesen elkészítik az első 300 termék adatlapját.

Annak érdekében, hogy a vásárlók egyértelműen azonosíthassák a programban résztvevő termékeket, azokat "Rendelj hazait" (virtuális) matricával is megjelölik az eMAG.hu online felületein. A közlemény idézte Várkonyi Balázst, az eMAG Magyarország ügyvezetőjét, aki elmondta:

a programmal a kézművesektől kezdve az kisiparosokig minden hazai vállalkozás számára lehetőséget biztosítanak arra, hogy online is elérhetővé tegye termékeit.