Elkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése

Hírek2020. júl. 13.MTI

Megkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztése a kivitelezésre vonatkozó szerződés hatályba lépésével - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a projekt megvalósítását irányító vállalatokkal tartott hétfői ülésen a tárca közlése szerint elmondta:

az előkészületek ütemterv szerint haladnak, és a beruházás várhatóan 2025-re elkészülhet.

A miniszter beszédében emlékeztetett: a 2021-2027-es uniós fejlesztések középpontjában a vasúti projektek állnak, a tervezők, a kutatóintézetek, a mérnöki cégek számára is megnyugtató, hogy komoly lehetőségek várnak Magyarországra.

Az a célunk, hogy vasúti árufuvarozás tekintetében megkerülhetetlenek legyünk, ennek egyik, több szempontból kiemelt fejlesztési területe a Budapest-Belgrád 150. számú vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztése - mutatott rá Palkovics László. A miniszter hangsúlyozta az együttműködés fontosságát annak érdekében, hogy 60 hónap múlva meginduljon a közlekedés az új szakaszon.

Az ITM kiemelte: a vasútvonal felújításával Magyarország kínálja majd az áruk leggyorsabb szállítási útvonalát a görögországi kikötők és Nyugat-Európa között.

Az Ázsiából Európába tartó teherforgalomból tranzitországként Magyarország is profitál, így kedvező adottságaival élve a régió logisztikai központjává válhat. Emellett a két főváros közötti személyforgalomban a menetidő a jelenlegi 8 óráról kevesebb mint a felére csökken - írták.A projekt megvalósításával kapcsolatos hétfői egyeztetésen részt vettek a MÁV Zrt., az RM International Zrt., a China Tiejiuju Engineering & Construction Kft., a China Railway Electrification Engineering Group (Magyarország) Kft., a FŐBER Zrt., a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft., a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. képviselői, valamint Duan Jielong kínai nagykövet.