Év Menedzsere 2020 - Rendkívüli vezetők kaptak rangos elismerést 

Hírek2021. júl. 6.Kovács Dániel

Fekete István, Hegedüs Éva, Karikó Katalin, Madaras Liz, Pistyur Veronika, Tajta Ákos és Vidus Gabriella lettek idén az Év Menedzserei. A Menedzserek Országos Szövetsége július 3-án, immáron 26. alkalommal rendezte meg az Év Menedzsere Díjátadó Gáláját.

Fekete István, Hegedüs Éva, Karikó Katalin, Madaras Liz, Pistyur Veronika, Tajta Ákos és Vidus Gabriella. Ők az Év Menedzserei. A Menedzserek Országos Szövetsége július 3-án, immáron 26. alkalommal rendezte meg az Év Menedzsere Díjátadó Gáláját. A Budapest Marriott Hotel idén is teljes rendezvényszintjével adott otthont a nagyszabású eseménynek, amelyen hét kategóriában díjazták 2020 legkiválóbb vezetőit.

A Menedzserszövetség védjegy oltalom alatt álló két díja, a 26. éve átadásra kerülő Év Menedzsere díj és a 20. alkalommal kiosztott Év Fiatal Menedzsere díj mellett 5 további kategóriában tüntette ki azokat az elsőszámú vezetőket, akiknek meghatározó szerepük van vállalatuk, vállalkozásuk irányításában és sikereiben, valamint az elmúlt időszakban kimagasló vezetői teljesítményt nyújtottak.

A Menedzserszövetség Év Menedzsere Díját Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója kapta. A díjat Kapitány István, a Szövetség elnöke, a Shell globális alelnöke adta át.

„Köszönöm azoknak, akik hittek bennem és abban, hogy a Gránit Bank nem a hagyományos utat választotta. Külön köszönöm a részvényesek közül Demján Sándornak – aki ma nem lehet közöttünk, de talán most onnan fentről mosolyog ránk – aki bátor volt és a válság mélypontján bankot alapított. Tudom, hogy ez a díj nem pusztán nekem szól, hanem egy egész csapatnak – a részvényeseknek, stakeholdereknek, a munkatársaimnak – akik egy olyan bank felépítésén dolgoztak velem együtt, amely tevékenységét kizárólag a digitális üzleti modellre alapozta.”

– mondta el Hegedüs Éva a díjátadón. 


Az Év Fiatal Menedzsere Díjat Tajta Ákos, a Wolt Magyarország ügyvezetője vehette át.

„Kemény három év van mögöttünk, a Wolt életében különösen, hiszen egy nagyon gyorsan növekvő cég vagyunk. Kezdetben összesen 6-8 emberrel indultunk egy olyan lakásban, ahol csak az egyik szobában volt klíma, és mindenki értett mindenhez a marketingtől az ügyfélszolgálatig. Ma már 160-an vagyunk és nagyon bízom abban, hogy már nem is a piaci TOP 3-ba, hanem a TOP 1-be rangsorolnak.”

– hangzott el Tajta Ákostól, miközben megköszönte a Menedzserszövetségnek a díjat, amit Graham Duncan, a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara elnöke adott át.

A Menedzserszövetség és a DAS Jogvédelmi Biztosító Év Menedzsere Életműdíj kitüntetettje Fekete István, az Interim Vezető Szolgáltató Kft. vezető tanácsadója.

„Én az élethosszig való tanulásban hiszek, abban, hogy a munkám során nem csak átadom a tudást, hanem folyton tanulok is a partnerektől és a kollégáktól. Az életműdíj számomra azt mondja: érdemes volt, és érdemes tovább csinálni. Nem hagyom abba, nem tudnék csak otthon ülni és rózsákat vagdosni a kertben – amit persze nagyon szeretek – de szükségem van arra is, hogy megmutassam mit tudok és azt átadjam a fiataloknak.”

- mondta el az életműdíj büszke tulajdonosa, Fekete István a díjátadó estéjén. A díjat Szabó György, a DAS Jogvédelmi Biztosító vezérigazgatója adta át.

A Menedzserszövetség és az MVÜK Év Női Menedzsere Különdíjat Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója vehette át.

„Megtisztelő és fontos ez a díj, mivel megerősíti azt a tényt, hogy a nők szerepe maghatározó az üzleti életben is, és elismerik a teljesítményüket.”

- mondta Vidus Gabriella, aki üzenetében egyúttal gratulált a díjazottaknak. A díjat Horváth János, az MVÜK vezérigazgatója egy későbbi eseményen adja át.

A Menedzserszövetség és a Shell Hungary Év Menedzsere a Társadalomért Különdíj kitüntetettje: Pistyur Veronika, a Bridge Budapest és az Oktogon Ventures Kft. ügyvezető igazgatója.

„Én az értékek világában dolgozom, így a mai estén két számomra nagyon fontos értéket szeretnék kiemelni. Az egyik ilyen érték a hosszútávúság. Furcsa lehet manapság a hosszútávúságról beszélni, amikor az elmúlt másfél évben mindenhonnan azt hallhattuk, hogy dobjuk ki a kukába a nagyívű terveinket. Mi mégis a hosszútávúság mellé tesszük le a voksunkat, ami egy nagyon nehezen értelmezhető fogalom, mégis fontos referenciapontjaink lehetnek ebben az elképesztő bizonytalanságban. A másik számomra fontos érték a kedvesség. Hiszem, hogy a 21. század vezetője akkor lesz jó és sikeres, ha sokkal kevesebb arroganciával és sokkal több empátiával építi fel üzleti vállalkozását. Ha minden vezető egy kicsivel többet tudna tenni a környezetéért, akkor azt hiszem, hogy egy sokkal jobb világban élhetnénk.”

– hangzott el Pistyur Veronikától. A díjat Istenesné Solti Andrea, a Shell Hungary igazgatóságának elnöke adta át.

A Menedzserszövetség és a Volkswagen Kék Innovációs Különdíj kitüntetettje idén nem más volt, mint Karikó Katalin, a BioNTech alelnöke.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Menedzserszövetség a Kék Innovációs Díjat 2020-ban nekem ajándékozta. Jómagam 2013-ban kerültem a BioNTech-hez. Akkor 150 alkalmazottja volt a cégnek, ma már 2000. 7 év alatt növekedett ekkorára. Amikor oda kerültem, még senki sem hallott a BioNTech-ről, eleinte még website-unk sem volt. Ma már az emberek a karjukban érzik a BioNTech-Pfizer által kifejlesztett vakcinát. Köszönöm szépen az elismerést.”

– mondta el Karikó Katalin a Gálán is levetített videó üzenetében. A díjat Papp Zoltán, a Volkswagen márkaigazgatója adta át Katalin májusi magyarországi tartózkodása alatt. A díjátadásról szóló kisfilm, Katalin üzenetével együtt levetítésre került.

A Menedzserszövetség és a MetLife Magyarország Jövő Menedzsere Különdíját Madaras Liz, a Poliloop alapítója kapta.

„A 2020-as év a Poliloop számára is a változások éve volt. Ebben az évben kezdtünk nemzetközileg is sikeresek lenni, ami azt jelentette, hogy le kellett vennem a kutató köpenyem és felvennem az aktatáskámat, és igazi ügyvezetőként képviselnem a céget. Nagyon felemelő, hogy a Menedzserszövetség ezzel a díjjal koronázta meg a munkámat. Egyértelmű visszajelzés arról, hogy nem volt hiába..”

– Madaras Liz ezekkel a szavakkal köszönte meg a díjat. A díjat Zolnay Judit, a Metlife Magyarország és Bulgária vezérigazgatója, a Menedzserszövetség elnökségi tagja adta át.

A Jelölő Bizottság, valamint a Menedzserszövetség Elnöksége kategóriánként változó szempontrendszer alapján választotta ki a díjakra legérdemesebbnek talált cégvezetőket.

A 2020-as év díjazottjainak kiválasztását felügyelő Jelölő Bizottság elnöke: Dr. Beck György, a Jelölő Bizottság tagjai: Czakó Borbála, Fekete István, Jaksity György és Liptay Gabriella.