Félmillió forint fölé emeli béreit az ALDI a balatoni üzleteiben

Hírek2022. máj. 19.Növekedés.hu

A nyár érkeztével a magyar turisztikai régiók kiemelt szerephez jutnak. Az ALDI az ott élők és a régiókban nyaralni, pihenni vágyó vendégek igényeit figyelembe véve alakítja szezonális választékát, számos intézkedéssel biztosítva a gondtalan bevásárlás lehetőségét - olvasható a cég közleményében.

Az áruházlánc június 1. és augusztus 31. között kiemelt, vagyis az átlagosnál nagyobb forgalmú üzletté nyilvánítja 10 Balaton-környéki, továbbá a Gárdonyban található üzletét. Ezek az üzletek hosszabb nyitvatartással állnak a vevők rendelkezésére.

Kiemelt balatoni áruházaiban – a nagyobb forgalomra készülve – az ALDI idén is bővíti dolgozóinak létszámát, szezonális időszakra, határozott idejű munkaviszony keretén belül keres, illetve alkalmaz bolti eladókat. Összesen mintegy 120 teljes és részmunkaidős pozíció nyílik meg az áruházlánc Balaton környékén található egységeiben.

A jelentkezők a június 1. – augusztus 31. közötti időszakban megnövelt bérre számíthatnak: heti 30 óra esetén bruttó 376 725 forint, 35 óra esetén 439 513 forint, míg 40 órás munkaviszony esetén bruttó 502 300 forint a járandóság.

A vállalat az ezekben az üzletekben dolgozók számára vagy az érintett üzlethez közeli, kiváló minőségű balatoni szállást biztosít, vagy megtéríti a munkába járás útiköltségét.

Ezek a kiemelt bérek az ALDI Magyarország által kínált legmagasabb bérek az áruházi eladó pozícióban, melyek az egész nyári szezonban elérhetőek lesznek a fent említett üzletekben.

Az ALDI juttatási csomagja különösen vonzó ajánlat mindazok számára, akik az ország területéről munkát vállalnának a „magyar tengernél” a nyári időszak folyamán. Az ALDI felsőoktatási hallgatók jelentkezését is várja. A szállással, illetve az utazási támogatással kapcsolatos adminisztrációt a cég intézi, a szabadidőben pedig mindenkit vár a balatoni nyár.

Még több magyar termék az üzletekben

Az ALDI idén tovább erősíti azon törekvését, hogy termékportfóliójában minél több, minőségi magyar terméket kínáljon vá­sárlóinak, és ez az ALDI VINOTÉKA borválasztékában is megmutatkozik. Az ALDI hosszú távú borstratégiájának fontos része a regionális termékek megjelenítése az ALDI VINOTÉKÁ-ban.

Az áruházlánc egyre több helyi termelő tételét kívánja megmutatni a vásárlóknak üzleteiben.

Ennek eredményeként egy rendkívül gazdag, sokrétű, jól értelmezhető borválaszték várja a vásárlókat minden ALDI-ban. A vállalat ezentúl borhűtőt is telepít üzleteibe, így garantált a bor jellegéhez illeszkedő tárolási hőmérséklet, illetve vásárlás után akár azonnal fogyaszthatók lesznek a tételek.

Házhoz szállítás és fagylaltszigetek

2021-ben a nyár folyamán a Balaton térségben is elindult az ALDI-termékek házhoz szállítása.

Az idei évben Siófokon, Balatonalmádiban, Balatonfüreden, Csopakon, Paloznakon, Balatonfűzfőn, Alsó- és Felsőörsön, Balatonszabadiban, Szántódon, Veszprémben, Szabadbattyánban és Úrhidán érhetők el az ALDI termékei online rendeléssel. A Gárdonyban, Balatonlellén, Szántódon és Balatonalmádiban található üzletek a nyári szezonban egy parkolóban felállított, légkondicionált sátorral is bővülnek, amelyekben a nem-élelmiszer jellegű termékek – például szerszámok, kerti eszközök, strandfelszerelések, ruházat, háztartási eszközök – lesznek elérhetők.

Ezen felül minden tó környéki áruházában fagylaltszigeteket is kialakít az ALDI, ahol a vásárlók – további 5-6 fagyasztóládában – a fagylaltok és jégkrémek még szélesebb választékát találják a non-food termékek helyén.