Gazdasági évnyitó - Orbán Viktor: Továbbra is együttműködünk Oroszországgal

Hírek2024. márc. 4.MTI

A Nyugat és a Kelet összekapcsolása mellett érvelt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó fórumán.

A kormányfő azt mondta, felgyorsult a világ gazdasági és politikai térképének átszabása, emellett a világ nyugati és nem nyugati része homlokegyenest eltérő módon ítél meg mindent, a geopolitikai rivalizálás felülírja a piaci logikát is.

Orbán Viktor közölte, nem mindegy, hogy a vita hogyan zárul: az egyik lehetőség, amelynek erős szószólói vannak Nyugat-Európában, az a decoupling, vagyis hogy a Nyugat válassza le magát a világ többi részéről. Hozzátette: a másik gondolkodásmód szerint konnektivitásra, vagyis Nyugat és Kelet összekapcsolására van szükség.

A magyar gazdaságpolitika "arra fogad", hogy sikerül fenntartani a két világ közötti állapotot - fogalmazott.

Hozzátette: világos, hogy Magyarország a Nyugat része, de nem választja le magát a világ keleti részéről sem. Az ország tagja a Türk Tanácsnak, együttműködik Kínával, az oroszokkal való gazdasági együttműködést sem akarja feladni, csak azokban az esetekben, ahol ezt az európai szankciók kizárják - mondta.

Nagy Márton kiemelte, hogy a reálbérek 2024-ben átlagosan 5 százalékkal nőhetnek, a munkaerőpiac átképzésekkel és az inaktívak bekapcsolásával jelentősen bővíthető, főképp a fiatalok körében látszik komoly tartalék, hosszabb távon a munkavállalók száma 4,7 millióról 5,2 millióra nőhet.

A tárcavezető szerint a belgazdaság újraindítása jó irányt vett, a kivitel élénkítése viszont komolyabb kihívásnak látszik, a kedvezőtlen külpiaci körülmények miatt különösen a jármű- és akkumulátorexport élénkítésére kell most összpontosítani.

A hitelpiac helyreállítását számos program segíti, ennek eredményei mind lakossági, mind a vállalati oldalon látszanak, a visszaesés már tavaly megállt, összességében a szerződések száma decemberben már csaknem 20 százalékkal nőtt. A miniszter a kedvező körülményeknek köszönhetően fokozatos, idővel gyorsuló ütemű gazdasági helyreállást valószínűsít. Magyarország idén visszatérhet az emelkedési pályára, ezt követően a növekedés nagyobb lendületet vehet, így a főbb mutatók 2026-ra teljesen helyreállhatnak - véli Nagy Márton.

Varga Mihály beszédében hangsúlyozta: a kormány olyan pályát határozott el, ami a következő három-négy évben 3 százalék alá viszi az államháztartási hiányt. Idén 4,5 százalékot céloztak meg, jövőre 3,7 százalékot, és 2026-ban csökkenhet 2,9 százalékra a mutató.
A pénzügyminiszter a kockázatok közül az egyik legjelentősebbnek az államadósság szintjét

nevezte.

Megjegyezte, hogy a lakossági állampapírok aránya 22 százalék, míg 2010-ben csak 3 százalék volt, a lakosság 10 ezer milliárd forint feletti összeget tart állampapírban.

A pénzügyminiszter a kedvező tényezők között említette a folyó fizetési mérleg "visszapattanását". Az energiaárak változása jelentősen segíti a gazdaság szereplőit abban, hogy a mérlegpozíciók javuljanak - mondta.
A pénzügyi tárca vezetője fontosnak nevezte a bizalmi indikátorok visszaépítését. A fogyasztói bizalmi index 2022 októbere óta folyamatosan javul, a cél az, hogy a vállalkozói visszafogottság is enyhüljön - mondta.
A magyar gazdaság az egyik legnyitottabb a világgazdaságban, ugyanakkor rendkívül összetett a szerkezete, ami kedvező, mert lehetőséget ad arra, hogy egy-egy szektor visszaesését a többi kiegyensúlyozza - fejtette ki.

Magyarország azon kevés OECD-ország közé tartozik, ahol 10 százalék alatt van a társasági adó mértéke. A most elindult, illetve a tervezett digitális adózási kezdeményezések segítik a vállalkozások adminisztratív terheinek további csökkentését - jegyezte meg Varga Mihály.

Rámutatott, hogy a keleti nyitás politikájának eredményeként a magyar export szerkezete is jelentősen átalakult. A Németországba irányuló magyar export részesedése a teljes kivitelből például 32 százalékról 26 százalékra mérséklődött, bár közben az export volumene jelentősen nőtt. Az arány csökkenésének oka a keleti piacokra és a környező országokba irányuló export növekedése - mondta Varga Mihály.