Háború: félezernél is több ukrán halott egy nap alatt

Hírek2023. ápr. 26.D.J./MTI

Ez történt az ukrán háború 426-dik napján:

- Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a keddi hadijelentést ismertetve az ukrán fegyveres erőknek az elmúlt egy nap alatt elszenvedett emberveszteségét 645 főben adta meg, és közülük

elérhette a 360-at azoknak a katonáknak és "zsoldosoknak" a száma, akik a Donyeck körzetében folyó harcokban estek el.

A tábornok szerint az orosz erők nagymennyiségű haditechnikai eszköz és fegyverzet mellett megsemmisítettek egy Sz-300-as légvédelmi rendszert és egy lőszerraktárt is.

- Kijev elismerte, hogy Ukrajna áll a Szevasztopoli-öbölben történt dróntámadás mögött.

- A legádázabb harcok változatlanul a Donyeck megyei Bahmut és Marjinka településeknél folytak kedden - közölte az ukrán vezérkar esti harctéri helyzetjelentésében.

A beszámolóban a kijevi katonai vezetés kiemelte, hogy a nap folyamán az orosz erők két rakétacsapást mértek Sz-300-as légvédelmi rendszerrel a Harkiv megyei Kupjanszk város központjára, valamint hat légicsapást és több mint tíz, sorozatvetős rakétatámadást más célpontokra.

- A brit hírszerzés szerint a napi orosz áldozatok száma körülbelül 30 százalékkal csökkent áprilisban. Napi hírszerzési tájékoztatóján a védelmi minisztérium arról számolt be, hogy a visszaesés valószínűleg az orosz téli offenzíva befejezésének tudható be, amely nagyrészt kudarcot vallott.

- Találtak három lezuhant, kamerával felszerelt, azonosítatlan kvadkoptert Moszkva megye különböző területein - jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség kedden a biztonsági szolgálatokra hivatkozva.

- Az ukrajnai háborúval kapcsolatos magyar álláspontról egydimenziós és leegyszerűsítő kép él Brüsszelben, a mi szempontunk alapvetően nem fősodorbeli - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kedden Brüsszelben az MTI-nek nyilatkozva.

- A NATO-nak a júliusban esedékes csúcstalálkozóján meg kell határoznia Ukrajna csatlakozásának előrelátható kilátásait,

mert "Kijevnek szüksége van a szövetségre, a szövetségnek pedig Kijevre" - jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.

- A körülmények egyelőre nem kedveznek a gabonamegállapodásnak: az alkunak az orosz exportra vonatkozó részét nem teljesítették, és nem vált csomagmegállapodássá - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságírónak.

- Az Európai Bizottság hétfőn további 1,5 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajna számára, a 18 milliárd eurós makroszintű pénzügyi segélycsomag (MFA+) harmadik részleteként - jelentette be a brüsszeli testület.