Hongkong tárt karokkal fogadja a tengerentúlról érkező befektetőtek

Hírek2023. okt. 25.MTI

A hongkongi kormányzat megkönnyíti a tengerentúlon székhellyel rendelkező vállalatok letelepedését Hongkongban - jelentette be John Lee kormányzó szerdán elmondott második éves politikai beszédében.

Megkönnyítjük a külföldi vállalkozások számára a kontinentális piacra való belépést, és segítjük a kontinentális vállalkozásokat is a külföldi terjeszkedésben -

fogalmazott Lee, hozzátéve, hogy a kormány bevezet egy tőkebefektetésen alapuló piacra lépési rendszert, amelynek keretében a jogosult befektetők,

akik 30 millió hongkongi dollárt vagy annál nagyobb összeget

fektetnek be például részvényekbe, alapokba, kötvényekbe, kérelmezhetik a Hongkongba való belépést.

Elmondta a kormányzó azt is, hogy szeretnék megkönnyíteni a Hongkongban dolgozó külföldi munkavállalók számára

a Kínába két vagy több évre szóló többszöri beutazási vízumhoz jutást.

A kormányzat emellett szeretné kiterjeszteni

a csúcstehetségek bevonzására irányuló nemzetközi kampányát,

amelyre tavaly 160 ezer jelentkező reagált, akik közül 60 ezer már meg is érkezett, főként a kínai kontinensről.

John Lee a beszédben felvázolta a gazdaság élénkítésére és a nemzetbiztonság megerősítésére vonatkozó prioritásait a Kínához visszakerült volt brit gyarmaton.

Kiemelte, hogy megfordítják a tavalyi negatív gazdasági mutatókat, amelyek idén újra növekedésnek indulnak majd, négy és öt százalék közötti növekedést várnak.
 

A gazdaságot fellendítjük, és a növekedést infrastrukturális fejlesztésekkel ösztönözzük, előmozdítva a földterület- és közlekedésfejlesztési projekteket, hogy tovább bővítsük Hongkong gazdasági kapacitását

- mondta el Lee, hozzátéve, hogy a kormány együttműködik a kínai Kuangdong tartomány kormányával is a "digitális öbölvidék" fejlesztése érdekében.

A kormányzat 2024 végéig további nemzetbiztonsági törvényeket is tervez, részben arra válaszolva, hogy - mint Lee fogalmazott - külső erők folyamatosan megpróbálnak beavatkozni Hongkong ügyeibe.
 

Óvakodnunk kell azoktól, akik konfliktust akarnak provokálni, félretájékoztatni vagy különböző csatornákon keresztül pletykákat terjeszteni, emellett ébernek kell maradnunk a különböző formájú szelíd ellenállás cselekedeteivel szemben, amelyek alááshatják országunk és a Hongkong különleges közigazgatási terület kormányzását

- hangsúlyozta Lee.

Elmondta, hogy új jogszabályt terveznek a hazafias nevelésről, továbbá a kiberbiztonságról is.