Hozzáférést kaptak az egészségügyi innovációval foglalkozó magyar cégek Európa legnagyobb innovációs hálózatához

Hírek2024. ápr. 8.Növekedés.hu

A magyar innovációs ökoszisztéma megerősítését zászlójára tűző Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) partnerséget kötött az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) Health hálózattal, amelynek célja az európai polgárok egészségesebb jövőjének előmozdítása az egészségügyi innováció támogatásán keresztül. Az együttműködés fontos mérföldkövet jelent az egészségügyi innovációval foglalkozó magyar vállalkozások számára, hiszen az EIT Health InnoStars kiterjedt hálózatához való hozzáférés kaput nyit számukra az európai partnerekhez és rajtuk keresztül az európai és nemzetközi piacokhoz.

Magyarország innovációs stratégiája, a Neumann János Program hazánk képességeit, kompetenciáit, növekedési potenciálját és társadalmi jelentőségét figyelembe véve négy fókuszterületet határozott meg. Ezek közül az egyik az egészséges életre összpontosít, éppen ezért a NIÜ elkötelezett az egészségügy innovációjának előmozdítása mellett, összhangban az EIT Health InnoStars célkitűzéseivel.

A magyar innovatív vállalkozások számára kiemelt jelentőségű, hogy kiterjedt partneri kapcsolatokkal rendelkezzenek az európai piacokon, hiszen ezek segíthetik hozzá őket a külpiacokon való eredményes megjelenéshez, így bővítve a magyar gazdaság exportkapacitásait. Ebben nyújt segítséget az EIT Health InnoStars és ezért döntöttünk úgy a NIÜ részéről, hogy csatlakozunk a hálózathoz. Stratégiai célunk, hogy minél több innovatív magyar vállalkozást segítsünk hozzá a közvetlen európai uniós támogatásokban való eredményes részvételhez. Az EIT Health programjai, szolgáltatásai és szakértelme nagyszerű lehetőséget kínálnak nemcsak az innovációt támogató kapacitásaink megerősítésére és megosztására, valamint új távlatok megnyitására partnereink számára, de a közvetlen uniós programokban való magyar részvétel erősítésére is.

 – mondta Bódis László, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója.

Az ügynökség aktívan hozzájárul a magyar innovációs ökoszisztéma megerősítéséhez, és kiterjedt kapcsolatokat tart fenn az oktatás, a kutatás és az innováció (az úgynevezett tudásháromszög) legfontosabb területein. A NIÜ kiemelt kezdeményezése, a Hungarian Startup University Program (HSUP) a hallgatók innovációját ösztönzi azáltal, hogy az innovatív vállalkozások indításához és működtetéséhez szükséges készségekkel vértezi fel őket. A program a 2022/2023-as tanévig 32 felsőoktatási intézményt és több mint 10 ezer hallgatót szólított meg. A közelmúlt sikertörténete például az orvos- és egészségtudományi, egyetemi hallgatók számára interaktív, az emberi anatómiát 3D-ben bemutató alkalmazást fejlesztő HoloSapiens nevű startup.

 

Az EIT Health InnoStars és a NIÜ közötti partnerség jelentős előrelépés közös erőfeszítéseinkben, amelyek célja, hogy felgyorsítsuk az egészségügyi innovációt és még több magyar sikertörténet megszületéséhez nyújtsunk támogatást. Ez azért különösen fontos, mert a versenyképesség növelése Magyarország küszöbön álló EU-elnökségének kiemelt prioritása. Úgy véljük, közös erőfeszítéseink nemcsak a tehetséges magyar innovátorok számára teremtenek új lehetőségeket, hanem egész Európában hozzájárulnak az új egészségügyi megoldások kifejlesztéséhez, az előttünk álló kihívások kezeléséhez, és a betegek gyógyulási esélyeinek növeléséhez, akárhol is éljenek.

– mondta el Pongrácz Ferenc, az EIT Health InnoStars regionális igazgatója. 

Az EIT Health InnoStars-szal való együttműködés kézzelfogható előnyöket kínál különböző szervezetek számára. Az EIT Health partnereivel való találkozók értékes hálózati lehetőségeket kínálnak, míg az EIT Health honlapján való láthatóság növeli a szervezet profilját európai szinten a teljes innovációs ökoszisztémában. Ezen túlmenően a NIÜ az EIT Health támogatását az európai információterjesztéshez és kommunikációhoz.