Ismét lehet jelentkezni a Diplomataképzőbe

Hírek2023. ápr. 19.Növekedés.hu

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) irányítása alatt működő Magyar Diplomáciai Akadémia meghirdette a jelentkezést ősszel induló Diplomataképző Programjára, amely a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel közösen valósul meg.

A tárca az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: az ösztöndíjprogram keretében szervezett képzés szeptemberben kezdődik, két féléven át tart, annak elvégzésével a hallgatók tagjai lehetnek Magyarország következő diplomata generációjának. 

Jelezték: a képzésre minden olyan magyar állampolgár jelentkezhet, aki rendelkezik felsőfokú végzettséggel a félév megkezdésekor, továbbá beszéli az angol nyelvet felső-, és valamilyen egyéb idegen nyelvet középfokon.

A sikeres felvételizők a tanulmányaik során szakmai ismeretek és készségek elsajátítása mellett számos tréningen is részt vesznek. Külön hangsúlyt kap az idegen nyelvek ismerete: a hallgatók 68 nyelvből választhatnak, amelyet utána intenzív tanfolyamon sajátíthatnak el.

A megszerzett elméleti tudást minisztériumon belüli és külképviseleti gyakorlat egészíti ki. A programban részvevők betekintést nyerhetnek a KKM összetett szervezetének életébe és közvetlen tapasztalatot szerezhetnek a diplomata hivatásról - írták.

A közleményben a Magyar Diplomáciai Akadémia elnökét, Pacsay-Tomassich Orsolyát idézve azt írták, hogy "az előző évben a Barcelonai Főkonzulátustól a Buenos Aires-i és Teheráni Nagykövetségig mintegy húsz különböző városban szereztek diákjaik gyakorlati ismereteket".

Hisszük, hogy ezáltal olyan értékes tapasztalatra tesznek szert, amely hozzásegíti őket, hogy később megfelelő hozzáértéssel képviseljék országunkat szerte a világon

nyilatkozta az akadémia elnöke.

A tárca tájékoztatása szerint a Magyar Diplomáciai Akadémiát 2020-ban alapították azzal a céllal, hogy világszínvonalú hazai és külföldi oktatók bevonásával, nemzetközi szinten versenyképes képzést nyújtson a külügyi szolgálat jelenlegi és leendő tagjai, valamint a gazdasági szféra nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó szakemberei számára.

A KKM felügyelete alá tartozó Diplomataképző Program "már két évfolyamnyi diplomata utánpótlást nevelt ki" - írták. A képzésre a www.magyardiplomaciaiakademia.hu oldalon jelentkezhetnek az érdeklődők.