Ismét az Erste elemzői voltak a legpontosabbak

Hírek2024. máj. 6.Növekedés.hu

Az Erste szakértői vitték el az első helyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Thomson Reuters előrejelzői versenyén. A bank elemzői adták a legpontosabb előrejelzést a magyar gazdaság mutatóinak alakulásáról 2023-ban.

Az Erste elemzői nyerték el az első helyet az MNB és a Thomson Reuters által meghirdetett előrejelzői versenyen. A megmérettetésen a szakértők a főbb gazdasági mutatók (GDP, infláció, folyó fizetési mérleg, költségvetési hiány) év végi, illetve éves átlagos értékére adnak előrejelzést minden hónapban. A versenyt az nyeri, akinek a prognózisai az év egészét tekintve a legközelebb álltak az adott tényértékhez – vagyis a legkevesebbet hibázott. 

Ez az egyik legrangosabb hazai elemzői verseny, amelyen lényegében az összes nagyobb kereskedelmi bank és kutatóintézet szakemberei részt vesznek. A megmérettetés évtizedes története során az Erste elemzői többször is álltak már a dobogó valamelyik fokán, tavaly például a harmadik helyen végeztek. 

Idén ez már a második rangos elismerés, amelyet az Erste szakértői zsebeltek be. A bank elemzői nyerték el Magyarországon az LSEG StarMine díját a Legpontosabb Előrejelzésekért a Reuters Elemzői Konszenzusban. Ezen a versenyen az Erste elemzői a 2018-ban és 2019-ben elért második helyezések után 2021-ben nyerték el először az első díjat, majd 2022-ben újra a második helyet szerezték meg a magyar makrogazdasági előrejelzésekben.