Kínában újra veszik a luxustermékeket

Hírek2020. jún. 21.Növekedés.hu

Kínában az emberek újra elkezdtek luxuscikkeket vásárolni, felcsillantva ezzel a reményt a luxusipar előtt, hogy lassan, de biztosan kezdetét veszi a járvány utáni felépülés.

A Kínában tapasztalható visszapattanás azért bír óriási jelentőséggel a globális luxusipar számára, mert a luxuscikkek forgalmának jelenleg mintegy 35 százalékát a kínai piac adja, és becslések szerint ez akár az 50 százalékot is megközelítheti 5 éven belül - írja a CNN.

A legnagyobb brandek azonban még mindig kemény időszaknak néznek elébe, és valószínűleg rá lesznek kényszerítve, hogy újragondolják üzleti stratégiájukat ahhoz, hogy az idei globális visszaesést túléljék és alkalmazkodjanak a gazdasági krízis következtében megváltozott vásárlási szokásokhoz.

A Tiffany kínai ékszerüzletágának forgalma például áprilisban 30 százalékkal, májusban pedig 90 százalékkal haladta meg a tavalyi év hasonló időszakának eredményét. Nem véletlen, hogy a cég Kínára, mint megmentőjére tekint, hiszen annak ellenére történt ez az emelkedés Kínában, hogy májusban a Tiffany globális nettó összforgalma 40 százalékot esett. Alessandro Bogliolo a cég vezérigazgatója az eredményekkel kapcsolatban azt mondta, hogy Kínában a forgalom egyértelműen azt jelzi, hogy a járvány után megkezdődött az intenzív visszarendeződés.

Hasonló tapasztalatai vannak a Burberrynek is, amelynek a kínai piacon a ruha, táska és kiegészítő eladásai idén már meghaladták a tavalyi év azonos időszakának forgalmát és úgy látják, hogy az erősödő tendencia továbbra sem állt le. A jelenség számos különböző okra vezethető vissza. Az egyik jelenséget revans költekezés”-nek (revenge spending) nevezik, utalva arra, hogy a járvány miatt bezárkózva töltött hónapok után az emberek, amint lehetőségük adódik rá, teljes erővel belevetik magukat a vásárlásba, ilyen módon ’bosszút állva’ mindazért, amiről az utóbbi időben kénytelenek voltak lemondani.

Egy másik ok lehet, hogy

mivel más országokban még tart a járvány és utazási korlátozások vannak érvényben, a kínaiak nem igen utazhatnak külföldre, ezért több, luxuscikkekre költhető pénzük marad, amit így otthon költenek el.Szintén megfigyelhető, hogy sokak számára a vásárlás és pénzköltés lehetősége azt jelzi, hogy az életük kezd visszazökkenni a normális kerékvágásba, és ebből semmiképpen sem szeretnének kimaradni.

A kínai felpattanás azonban csak egy része a történetnek. Más országokban a vásárlók még mindig otthon vannak, és luxuscikkek vásárlása helyett kizárólag létfontosságú vagy olcsóbb, márka nélküli árukat vesznek.

A luxuscikkek forgalma globálisan óriási visszaesést mutat: becslések szerint ebben a szegmensben 35 százalékos visszaesés mellett 180-220 milliárd euró között lesz a forgalom az idei évben, szemben a múlt évi 281 milliárd euróval.A luxusmárkák tisztában vannak a rájuk nehezedő nyomással, és arra kényszerülnek, hogy újragondolják üzleti modelljüket. Múlt héten pl a LVMH csoport (Louis Vuitton, Moët Hennessy) csoport bejelentette, hogy a járvány miatt felülvizsgálják a Tiffany megvételére irányuló 16,2 milliárd eurós tervezett akvizíciót. A Kínában tapasztalható fellendülés ugyanis messze nem kompenzálja azt az elmaradt bevételt, amit normál körülmények között a kínaiak, utazásaik során, a világ más részein költenek el.

A „revans költekezés sem fog örökké tartani, az igazi megoldást csak az utazási piac helyreállása fogja számukra elhozni, ám ez valószínűsíthetően több hónap, vagy egyes becslések szerint akár több mint egy év múlva fog csak normalizálódni.

A luxusmárkák tehát kénytelenek felkészülni arra, hogy elsősorban belföldi vásárlókra fókuszáljanak. Kína ebben is példát mutat. Ott már a járvány előtt is megfigyelhető volt, hogy az emberek otthonukhoz közelebb költötték el a pénzt és nem utaztak el vásárolni például Hong Kongba, részben az ottani tömegtüntetések miatt, és hozzájárult ehhez az is, hogy észrevehetően csökkent a különbség a külföldön illetve Kínában forgalmazott luxuscikkek árszínvonala között.

Emiatt a luxusmárkák már korábban elkezdtek új üzleteket nyitni Kínában, valamint megpróbálnak együttműködni kínai partnerekkel, és úgy tűnik ez a trend most egyértelműen tovább fog erősödni.

A Burberry például Kína egyik legnagyobb technológiai vállalatával, a Tencent nevű céggel együttműködve idén új online üzletet tervez nyitni Kínában. A cég vezetője szerint erre a projektre próbaként tekintenek, ami segíthet kidolgozni, hogy miként tudnák a jövőben jobban kiszolgálni a vásárlókat.

Szintén fontos változás, hogy a luxusmárkák, mivel nem támaszkodhatnak arra, hogy az emberek keresztül kasul beutazzák a világot és mindenhol vásárolnak, egyenként minden egyes piacra ki kell dolgozzák a sajátos, odaillő ajánlatokat, ami eddig nem volt jellemző. Ez Európában is fontos változás lesz, hiszen amíg a párizsi vagy milánói üzletek eddig elsősorban a külföldi turistákra alapoztak, most a helyi vásárlókat kell megcélozzák.

A járvány egy másik változást is kikényszeríthet, ugyanis néhány olyan brand is változtathat álláspontján, amelyik eddig tartózkodott az online kereskedelemtől.

A Patek Philippe svájci óragyártó például csak most, a járvány miatt indította be termékei online forgalmazását. Ez persze a luxusmárkák reményei szerint nem jelenti azt, hogy az emberek számára teljesen eltűnik a hagyományos vásárlás varázsa, annál is inkább, mivel a brandek számára az üzleteik az üzleteik garantálják az, hogy folyamatosan szem előtt legyenek. Ezért ezek a cégek továbbra is működtetik a repülőtereken lévő üzleteiket, noha jelenleg senki nem vásárol ezekben. A közeljövőben talán csökkenni fog az üzletek száma és mérete, de teljesen eltűnni nem fognak.