Kínai útja előtt más ázsiai országokkal egyeztetett az amerikai külügyminiszter  

Hírek2023. jún. 17.MTI

Kínai látogatása előtt telefonon egyeztetett az amerikai külügyminiszter a japán és a dél-koreai külügyek irányítójával - közölte a külügyi tárca Washingtonban szombaton.

Az amerikai tájékoztatás szerint Antony Blinken amerikai és Hajasi Josimasza japán külügyminiszter beszélt a térség biztonságának fenntartásáról, az amerikai-japán-dél-koreai háromoldalú együttműködésről, valamint az indiai- és csendes-óceáni térség gazdasági fejlesztésére vonatkozó tervekről.

Antony Blinken elítélte Észak-Korea ballisztikus-rakétagyakorlatait a Japán-tengeren, és megerősítette az Egyesült Államok szilárd elkötelezettségét Japán védelme iránt.

Az amerikai külügyminiszter Pekingbe utazása előtt Dél-Korea külügyminiszterével, Pak Dzsinnel is telefonon beszélt, akit arról biztosított, hogy az Egyesült Államok elkötelezett kapcsolatainak "felelősségteljes" alakítása mellett Kínával.

Antony Blinken emellett szükségesnek mondta, hogy a Kínai Népköztársaság nyomást gyakoroljon Észak-Koreára annak érdekében, hogy Phenjan "komoly diplomáciába kezdjen". A két külügyminiszter elítélte Észak-Korea folytatódó ballisztikusrakéta-gyakorlatait.

Az amerikai külügyminiszter szombaton érkezett Pekingbe, ahol magas szintű tárgyalásokat folytat. Antony Blinken eredetileg február elején látogatott volna a kínai fővárosba, hogy a kínai külügyminiszterrel tárgyaljon a két ország kapcsolatairól, ám akkor az Egyesült Államok felett repülő és megsemmisített feltételezett kínai kémlégballon miatt lemondta az utazást.

A külügyminiszter elutazása előtt pénteken megismételte azt az amerikai álláspontot, hogy az Egyesült Államok nem keresi a konfliktust Kínával, hanem versenytársnak tekinti azt. Ahogy fogalmazott, nem akar "konfrontációt vagy konfliktust" a verseny helyett.

Az amerikai-kínai kapcsolatokat a közelmúltban kiélezték a Kína és Tajvan térségében történt katonai incidensek.

Az egyik esetben egy kínai vadászrepülő került veszélyes közelségbe egy amerikai katonai repülőgéppel, egy kínai hadihajó pedig néhány száz méterre került az amerikai haditengerészet egy hajójához a Tajvani-szorosban. Az eseteket az Egyesült Államok felelőtlennek nevezte és elítélte.