Macron: Amerika szövetségesének lenni nem azt jelenti, hogy a vazallusává válunk

Hírek2023. ápr. 12.MTI

Az Egyesült Államok szövetségesének lenni nem jelenti azt, hogy a vazallusává válunk - jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök Amszterdamban kétnapos hollandiai hivatalos útját lezáró sajtótájékoztatóján.

Macron vasárnap, pekingi látogatásáról hazatérve, a Les Échos francia napilapnak azt nyilatkozta, hogy az Európai Uniónak nem kellene sem az Egyesült Államokat, sem Kínát követnie Tajvan ügyében. Ezt azután mondta, hogy a kínai hadsereg szombaton háromnapos hadgyakorlatba kezdett a Tajvani-szorosban. A francia elnök szerdán kijelentette, hogy ezt az álláspontját fenntartja, és továbbra is támogatja a helyzet békés megoldását a feszültség fokozódásának elkerülése végett.

Szövetségesnek lenni nem egyenlő azzal, hogy vazallusok leszünk, és nem jelenti azt, hogy nincs jogunk saját fejünkkel gondolkozni. Franciaország Tajvan status quójának fenntartása mellett áll, támogatja az 'Egy Kína' politikát és a helyzet békés megoldására irányuló törekvéseket

hangsúlyozta.

A francia elnök emlékeztetett arra is, hogy pekingi útja előtt telefonon beszélt Joe Biden amerikai elnökkel, és egyetértettek abban, hogy az indiai-csendes-óceáni térségnek nyitottnak kell maradnia, és tiszteletben kell tartani a nemzetközi jogot.

Macron hollandiai látogatásának mindkét napját tüntetők zavarták meg. Keddi ünnepélyes beszédét a demonstrálók félbeszakították, és a francia jogállamiság, különösen a vitatott nyugdíjreform miatt vonták kérdőre az elnököt. Szerdán Amszterdamban két embert letartóztatott a rendőrség, mivel támadó jelleggel közelítettek az elnök felé a Franciaországban jelenleg folyó tünetesek tiltakozódalát énekelve.

Mark Rutte holland miniszterelnök szerdai sajtótájékoztatóján elítélte a tüntetők cselekedeteit.