Minden eddiginél kevesebb gyerek született januárban

Hírek2024. feb. 29.F. P.

Az év első hónapjában 12 százalékkal kevesebb gyerek született mint tavaly, a halálozások száma 1 százalékkal csökkent, a házasságkötéseké 37 százalékkal nőtt a KSH adatai szerint.

Januárban mindössze 6650 gyermek született, ami a pontos statisztikák vezetése óta a legkisebb adat. Ha a számot évesítjük, akkor nagyjából 80 ezres születésszám adódik. Tavaly február és idén január között összesen 84 298 gyerek született, ami ugyancsak mélypont egyéves időtávon.

Alapvetően két hatás jelentkezhet: egyrészt most kezd felelrősödni a szülőképes korú nők számában az a hatás, hogy 1995 és 1997 között évi 120-ról 100 ezer közelébe esett a teljes születésszám, ami a nők esetében ennek kicsit kevesebb mint felét jelenti.

Így nagyjából úgy számolhatunk, hogy a 29 éves és annál idősebb szülőképes korú hölgyek száma egy évjárat esetében nagyjából 60 ezer, addig a 27 évesek és ennél fiatalabbak esetében a szám 50 ezer körüli.

A másik hatás rövidtávú lehet: a babaváró hitel 2019-es bevezetése felpörgethette, előrehozhatta a gyermekvállalást sok családnál, így vélhető, hogy a mostanra tervezett gyerekek egy része előbb született meg, javítva az adatot a korábbi években, és értelemszerűen rontva a mostani adatot.