Mutatjuk az ország legélhetőbb helyeit

Hírek2023. okt. 17.Növekedés.hu

Budapesten, valamint Pilisvörösvár és Pécs környékén a legjobb élni 2023-ban Magyarországon – derült ki az MBH Jelzálogbank élhetőségi rangsorából, amelynek élmezőnyébe idén hat olyan terület is bekerült, amely tavaly még nem szerepelt az első tízben. A szakértők ezúttal is az oktatás, az egészségügy, a kultúra, a bűnözés, a munkaerőpiac, a vásárlási lehetőségek és a lakóingatlanok megfizethetősége alapján vizsgálták, hogy milyen lehetőségeket biztosít az ország 174 járása és Budapest az ott élőknek, alapvetően befolyásolva ezzel az adott területen a lakáspiaci keresletet. Nyugat-Magyarországon és a nagyobb városok környékén jobbak az oktatási, a munkaerőpiaci és a vásárlási lehetőségek, a keleti területeken viszont könnyebb lakáshoz jutni, annak ellenére is, hogy jellemzően alacsonyabbak a fizetések.

A főváros pontszámai ezúttal is jelentősen meghaladták a második helyezettét, az élmezőny további szereplőit azonban csak tizedpontok választották el egymástól. Pécs és környéke tavaly még nem szerepelt az első tízben, idén azonban már a harmadik. Megőrizte negyedik helyét Debrecen és környéke, amelyet a tavalyi harmadik Veszprém és körzete követ az ötödik helyen. Az élmezőnyben szerepel még Szeged, Budakeszi, Győr és Dunakeszi környéke és a középmezőnyből előreugró Bácsalmási járás, amelyek szintén most kerültek be az első tízbe. Kikerült viszont a legjobbak közül Érd, Bóly, Kisbér, Pécsvárad, Tata és Mórahalom környéke.  

Az első tízbe jutó területek egy-két mutatót tekintve kiemelkedő pontszámmal rendelkeznek, más szempontból viszont akár a mezőny vége felé foglalnak helyet. Bácsalmás és környéke például az alacsony bűnözés és az ingatlanok megfizethetősége, míg Budakeszi és környéke a munkaerőpiaci feltételek tekintetében erős.  Összességében a nagyobb városok az infrastrukturális lehetőségekben és olyan szolgáltatásokban jobbak, mint az oktatás, a kultúra, az egészségügy és a munkaerőpiaci jellemzők, pontszámaikat ugyanakkor visszahúzza a bűnözési és megfizethetőségi mutató.

A vizsgált szempontok alapján az ország északkeleti részei rendelkeznek a legalacsonyabb értékekkel, és kevésbé kedvező a helyzete több dél-dunántúli járásnak, köztük a Balaton déli partján lévőknek is, amelyek a magas lakásárak miatt elsősorban a megfizethetőség tekintetében állnak rosszul, de nem teljesítettek jól az oktatás, a bűnözés és a munkaerőpiaci lehetőségeket nézve sem. Bár az élhetőség szempontjából kiemelkedik Budapest és agglomerációja, valamint a vármegyeszékhelyek környékének jelentős része, vannak kivételek, mint a Kecskeméti, a Zalaegerszegi, az Egri, a Nyíregyházi és a Szolnoki járás. 

A vármegyeszékhelyek között az országosan is első Budapest vezet, amelyet tavalyhoz hasonlóan Veszprém követ a második helyen. A hetedik helyről a harmadikra lépett előre Pécs, Győr pedig visszacsúszott a negyedik helyre. Visszaesett a rangsorban a tavalyi negyedik Debrecen, amely idén a 11. helyet szerezte meg, a város szinte minden mutató esetében vesztett pontot. Szeged a korábbi 12. helyről a hatodikra jött fel 2023-ban, miután kiemelkedően javult a bűnözési pontszáma. Szintén sokat javult Eger helyezése, a 2022-es 14. helyett idén a nyolcadik lett, szintén a csökkenő bűnözésnek köszönhetően. A listát ezúttal is Kecskemét zárja, előtte azonban most Békéscsaba áll, amelyet Nyíregyháza előz meg. Budapest továbbra is jelentősen magasabb pontszámmal rendelkezik, mint a vármegyeszékhelyek, a harmadik helyezettől azonban hajszálnyit csökkent a relatív különbség, és Kecskemét is 46 pontot szerzett a tavalyi kevesebb mint 40-nel szemben.

Az egyes országrészek élhetőségi mutatója alapvetően befolyásolja az adott területen a lakáspiaci keresletet. A legnagyobb magyar tulajdonú hazai bankként, az MBH Bank számára kiemelten fontos, hogy ismerje ügyfeleit, ismerje igényeiket és helyi szinten, gyorsan tudjon dönteni a legfontosabb üzleti kérdésekben Éppen ezért vizsgálják az MBH Jelzálogbank szakértői immár harmadik alkalommal az oktatás, az egészségügy, a kultúra, a bűnözés, a munkaerőpiac, a vásárlási lehetőségek és a lakóingatlanok megfizethetősége alapján, hogy milyen lehetőségeket biztosít az ország 174 járása és Budapest az ott élőknek.  Az MBH Bank célja, hogy kiterjedt fiókhálózatán keresztül az ország egész területén, vidéken és városban egyformán magas színvonalú, személyre szabott szolgáltatást nyújtson ügyfeleinek.  

Az idei évben minden második lakásvásárlás során igényeltek a vevők lakáshitelt. Ha az átlagos vásárlási összegeket nézzük, 2023-ban Budapesten átlagosan 50-60 millió forintért cseréltek gazdát az ingatlanok, míg vidéken 20-30 millió forint közötti vásárlások a legjellemzőbbek. Új lakások esetében átlagosan 25, míg használtlakások esetében átlagosan 18 millió forint lakáshitelt igényeltek.

 – mondta el Ginzer Ildikó, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese.

Hozzátette: 

A rendelkezésünkre álló eszközökkel igyekszünk hozzásegíteni ügyfeleinket otthonteremtési céljaik eléréséhez. Az önkéntes kamatplafon mentén készített ajánlataink is azt a törekvésünket szolgálják, hogy elérhetőbbé tegyük az emberek számára a kiválasztott ingatlan megvásárlását. Bízunk benne, hogy az ország egész területén minél többen élnek a kamatplafon nyújtotta lehetőséggel, és így hozzájárulhatunk a hitelezés fellendüléséhez, a lakóingatlanok megfizethetőségéhez, ezáltal az élhetőségi mutatók javításához.