Nagyon visszaestek a beruházások Magyarországon

Hírek2023. aug. 31.Növekedés.hu

Az első negyedév után a másodikban is jelentős beruházásvisszesés volt Magyarországon. Kedvező hír viszont, hogy a statisztikai hivatal adatai szerint a feldolgozóiparbn nőttek a beruházások.

A beruházások volumene 2023 II. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 13,5%-kal csökkent, az előző negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 4,1%-kal mérséklődött. A beruházások az első negyedévben 2,8 százalékkal csökkentek.

A beruházások általános visszaeséséhez a legtöbb nemzetgazdasági ág hozzájárult.

A beruházási teljesítményérték mindössze a feldolgozóiparban, illetve néhány, összességében kisebb súlyú területen emelkedett.

A külföldi cégek ugyanúgy kevesebbet ruháztak be, mint a hazai az állami tulajdonú vállalatok. Ez utóbbiaknál meghatározóan az uniós forrásból megvalósuló kevesebb projekt volt a visszaesés oka. 

A teljesítményérték több mint felét képviselő építési beruházásoké 24%-kal csökkent, ugyanakkor a 45%-át kitevő gép- és berendezésberuházásoké négy százalékkal emelkedett. Ez utóbbi elsősorban az import gépek és járművek 6,9%-os volumennövekedésének tulajdonítható.

A KSH adatai szerint a fejlesztések volumene a beruházási teljesítmény 54%-át megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 10%-kal csökkent, a beruházások 12%-át realizáló költségvetési szerveknél 18%-kal esett vissza, részben az uniós forrásból finanszírozott projektek kisebb volumenű tárgyidőszaki megvalósítása miatt.

Az egyéb (50 fő alatti vállalkozások, egyéni vállalkozások, nonprofit vállalatok, valamint a háztartások) kategóriába tartozók beruházási volumene 17%-kal maradt el az egy évvel ezelőtti szinttől.

Pozitívum ugyanakkor, hogy a nemzetgazdasági beruházások mintegy harmadát jelentő, legnagyobb súlyt képviselő feldolgozóipar fejlesztései a tárgynegyedévben 7,7 százalékkal nőttek.

A legnagyobb részarányú villamosberendezés-gyártás beruházási volumenét kétszámjegyű, azonban a korábbi időszakoknál visszafogottabb növekedés jellemezte, főként a hosszabb ideje folyamatban lévő nagyszabású projektek fokozatos kifutása miatt.

A második legnagyobb súlyt képviselő járműgyártás beruházási volumene ugyanakkor rendkívül dinamikusan nőtt, amihez több hazai járműipari, illetve beszállítói gyár részben kapacitásbővítő fejlesztése is hozzájárult.

Növekedés jellemezte továbbá a gyógyszergyártás, az egyéb feldolgozóipar, valamint a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás alágak fejlesztéseit is, ezzel szemben minden más alágban különböző mértékű csökkenés volt tapasztalható.

A második legnagyobb beruházónak számító, a nemzetgazdaság fejlesztéseinek 19%-át megvalósító ingatlanügyletek beruházási teljesítménye 21%-kal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. A volumenváltozást két folyamat határozta meg: a bázisidőszakot jellemző élénk irodaház-építési projektek lezárulása és a tárgyidőszaki lakásépítések és -felújítások csökkenése.