Nem bánja, hogy szegénységben nőtt fel a Marvel Kapitányt alakító Brie Larson

Hírek2019. márc. 24.Növekedés.hu

Pár éve még alig volt pénze, a Marvel Kapitány címszerepéért viszont már ötmillió dollárt tehetett zsebre Brie Larson. A szerény körülmények között felnőtt Oscar-díjas színésznő még mindig nehezen szokja a vagyonos létet. Miután nincs szüksége sok pénzre, örömét leli abban, ha másokon segíthet.

A magyar mozikban alig pár hete látható Marvel Kapitány címszerepének eljátszásáért 5 millió dollárt kapott Brie Larson – számolt be a The Hollywood Reporter. Ez jóval meghaladja azt a gázsit, amit Robert Downey Jr. tehetett zsebre az első Vasember-filmért még 2008-ban (500 ezer dollár), vagy amit Chadwick Boseman kapott a tavaly bemutatott Fekete Párduc címszerepéért (2 millió dollár). Gal Gadot is csak 300 ezer dollárt vehetett fel a 2017-ben moziba került Wonder Woman hősnőjeként.

Brie Larson azonban nehezen szokott hozzá ahhoz, hogy dollármilliomos lett. A Marie Claire-nek adott februári interjújában elmondta: két évvel ezelőtt még nem igen dobta fel a jólét.

„Ez még mindig egy új élmény számomra, mivel korábban sosem voltam eleresztve, mindig megrémített a pénz” – mesélte a lapnak.

A Szoba című filmben nyújtott alakításáért a legjobb női filmszereplőnek járó Oscar-díjat 2016-ban elnyerő Brie Larson ugyanis szerény körülmények között nőtt fel – írja a CNBC.

Sacramentóban született, szülei hétéves korában elváltak, édesanyjával és lánytestvérével Los Angelesbe költöztek. Az ABC News-nak adott 2016-os interjúban elmondta: hárman éltek egy egyszobás lakásban, és miután édesanyjuk egyedül nevelte őket, így a legolcsóbb ételeket ették. „Anyukám még egy Happy Meal menüt sem engedhetett meg nekünk. Nem voltak játékaim sem, de ott volt nekem anyukám, így nagyon szerettem ezt az időszakot”– emlékezett vissza Larson.

Úgy nőtt fel, hogy a ruháit turkálókban vették. Amikor volt már elég pénze egy pólót venni egy rendes boltban, akkor elámult az árcédulán: „Ez 100 dollár? Ebből ötvenet tudnék venni egy turkálóban” – gondolta akkor magában.

Még most is meglepődik azon, hogy mennyit költenek az emberek olyan dolgokra, mint a ruházkodás. „Az anyagi dolgok nem jelentenek nekem semmit. Örömet szerez, ha másokon segíthetek álmaik megvalósításában, nekem nem kell ennyi pénz” – mondja azzal kapcsolatban, hogy rendszeresen adományoz a GoFundMe adománygyűjtő oldalon.

A színésznő egyáltalán nem bánja, hogy szegénységben telt a gyermekkora. „Hálás vagyok azért, hogy ilyen körülmények között nőttem fel".