NGM: Új, európai vásárlás-ösztönzési program kell az autóipar zöld átmenetéért

Hírek2024. márc. 7.Növekedés.hu

Az Európai Gépjárműgyártók Szövetségének (ACEA) célja, hogy előmozdítsa Európa mobilitási átalakulását, ahol minden európai polgár hozzájuthat megfizethető közlekedési megoldásokhoz, ugyanakkor biztosítja, hogy az autóipar továbbra is erős globális és versenyképes szereplő maradjon.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a magyar soros elnökségre való felkészülés jegyében ezekről a kérdésekről egyeztetett az ACEA szereplőivel és egyben megvitatta az európai mobilitás zöld átmenetében rejlő kockázatokat és az azokra adható válaszokat  - írja a Nemzetgazdasái Minisztérium (NGM).

2023-ban globális szinten 14 millió elektromos személyautót adtak el, amelynek 58 százalékát Kínában értékesítették. Kínában az eladott autók már közel 30 százaléka elektromos, ez az arány Európában 21, az USA-ban pedig csak 8 százalékot tesz ki.

Ennek alakulását érdemben befolyásolja, hogy 2022-ben összességében Kína biztosította a legtöbb – több mint 22 milliárd dollár – állami támogatást az elektromos járművek vásárlásához. A bőkezű állami szubvenció – ami ösztönzi a kereskedelmet és a gyártást – miatt a zöld ipart is az ázsiai ország dominálja, az ország a világ egyik legnagyobb exportőre.

Az USA elektromos jármű piaca gyorsan növekszik, az amerikai kormány most szövetségi szintű állami támogatást vezetett be az Inflation Reduction Act-en belül az elektromos járművek vásárlására vonatkozóan, amivel a beszállítóit is erősíti, hiszen az alkatrészeknek az USA-ból kell származnia a támogatás elnyeréséhez.

Kína és az USA térnyerése mellett az Európai Unió azonban le fog maradni, amit jól mutat a német elektromos autó támogatási program: miután a programot decemberben lezárták a kereslet azonnal jelentősen visszaesett és előretekintve is jóval alacsonyabb kereslettel számolnak.

A belsőégésű motorok betiltására vonatkozó 2035-ös EU céldátum felülvizsgálata pedig olyan bizonytalanságot szül, ami árt mind a zöld átállásnak az iparban, mind pedig keresleti oldalon.

Nagy Márton kifejtette: az európai elektromos autóipar fellendítése és megerősítése érdekében ezért lépni kell.Uniós szintű elektromosjármű-vásárlásösztönző programot szükséges indítani, hogy lépést tudjunk tartani az USA-val és Kínával, amelyek jelentős költségvetési forrásokat fordítanak a saját iparuk támogatására.

Az új, iparpolitikai és állami támogatási megközelítésű program – az általános zöld és digitális átállás támogatása helyett – az elektromos autók dedikált támogatását célozná mind fogyasztói mind pedig gyártói oldalról.

Az Európai Unió egyik legnagyobb vállalása a zöld átállás, a karbonsemlegesség megvalósítása, ezért környezetvédelmi és iparstratégiai szempontból is közös érdekünk, hogy Európa az elektromos autók gyártói oldalának vezető hatalma legyen, megtartsa versenyképességét az USA és Kína térhódításával szemben.

A magyar soros elnökség alatt kiemelt figyelmet fogunk fordítani a programra - írja az NGM.