Orbán: Jobb ha van harmadik oltás, mint ha nincs

Hírek2021. szept. 17.MTI

Jobb ha van harmadik oltás, mint ha nincs - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a koronavírus-járvány elleni védekezés fontosságát hangsúlyozva.

A kormányfő - aki legutóbb augusztus végén adott interjút a Kossuth rádiónak - a legutóbbi nemzeti konzultáció fontosságát hangsúlyozva kiemelte:

nehéz évtized előtt állunk, migrációk és járványok korát fogjuk élni, erre pedig fel kell készülni, így jó, ha az embereknek van módjuk elmondani, hogy ebben az új korszakban mi az a néhány biztos pont, amihez ragaszkodnak.

Szerinte ezért kellett beszélni a konzultációban a minimálbérről, a magyar vakcinagyártási kapacitásról, illetve a családokról is. Ez utóbbival kapcsolatban hozzátette: az Európai Parlament folyamatosan azt akarja, hogy a gyermekek nevelése a szülőktől átkerüljön a politikai aktivisták kezébe, ennek pedig ellent kell állni, és a migráció ügyében is ki kell majd állni Brüsszellel szemben, Magyarország szuverenitása és jogkörei mellett.

A miniszterelnök a koronavírus-járványra áttérve kijelentette: jobb ha van harmadik oltás, mint ha nincs.

Kiemelte: ha valaki jelentkezik, két héten belül megkapja a harmadik oltást, az ország bármely pontján. Hozzátette: a járvány negyedik hullámának súlyossága attól függ majd, hogy mennyien oltatják be magukat.

Aki nem veszi fel az oltást, az veszélyben van - figyelmeztetett a kormányfő, aki az időseket és a fiatalok egyaránt arra bíztatta, hogy vegyék fel az oltást. Ugyanakkor jelezte azt is: a kormány nem tud kötelező oltást elrendelni, általánosan, mindenkire nézve, mert "ezt a magyar ember gyomra nem veszi be".

A kormányfő gazdasági kérdésekre rátérve kijelentette: "mindegy, hogy Brüsszel mit csinál", Magyarország pénzügyileg olyan biztos alapokon áll, hogy minden fontos, a válság után szükséges fejlesztést meg tudnak indítani.

Kiemelte:

a Brüsszel által újjáépítési forrásként a tagállamok rendelkezésére bocsátott pénz mind hitel, és ha ezeket politikai okokra hivatkozva nem kapja meg Magyarország, egyedül megy a pénzpiacra, hogy onnan pótolja a hiányzó forrásokat.

Ezt a pénzügyminiszter "zseniálisan elvégezte", és egy bonyolult konstrukcióval minden idők talán legkedvezőbb feltételekkel elérhető hitelét hozta be Magyarországra - értékelt.

Arról is beszélt: Magyarországon ma többen dolgoznak, mint bármikor 1990 után, ezért is működik a gazdaság.

Jó, ha mindenki tudja, hogy 2010 után erről a segélyalapú Gyurcsány-féle szocialista típusú munkáról lebeszélő gazdaságpolitika helyett egy munkaalapú gazdaságot építettünk föl

- fogalmazott.

Hozzátette: akkor lehet egy munkára épülő gazdaságot magas életszínvonallal párosítani, ha Magyarország hozzáfér a 400 milliós európai uniós piachoz.

Ezért Orbán Viktor úgy fogalmazott:

hiába recseg-ropog, az utolsók közt leszünk, akik még ott lesznek az unióban, ha az egyszer befejezi a pályafutását.