Orbán Viktor: "Lesz magasabb minimálbér és több jövedelem"

Hírek2023. nov. 18.MTI

Sikerült elérni a kitűzött célokat, ezért lesz új lendület, európai mértékkel is számottevő növekedés, több jövedelem és magasabb minimálbér - közölte Orbán Viktor, a Fidesz újraválasztott elnöke szombaton Budapesten, a párt 30., tisztújító kongresszusán.

A legutóbbi két év az orosz-ukrán háború, a szankciók, az energiaválság és a vágtató infláció miatt minden eddiginél nehezebbnek bizonyult - idézte fel.

Emlékeztetett azonban: a példátlan nyugati nyomás ellenére sikerült kimaradni a háborúból,

a gáz- és olajszankciók ellenére biztosítani az ország energiaellátását,

a nemzetközi energiaárak száguldása ellenére megvédeni a rezsicsökkentést, a munkahelyeket és a családtámogatást.

Jelentem, a kitűzött célokat elértük

- vont mérleget.

Elmondta: Brüsszel pénzügyi zsarolási kísérleteit "zátonyra" futtatták, a gazdaság ismét nő, és még nőni is fog.

Persze azt a pár eurót, amivel tartoznak, még be fogjuk hajtani

- közölte.

   "Velünk azok is jól járnak, akik ellenünk szavaztak

- fogalmazott.

A kormányfő elmondta továbbá, hogy a magyar gazdaság jövőjét a zöld energia jelenti. Beszédében kifejtette, két dolgot kell tennünk: zöld energiát termelni és aztán tárolni. Hozzátette: a sikeresek és a többiek közötti választóvonal a megtermelt energia tárolása lesz.